10. Forgiveness

Jiyong szemszöge:

Bűntudat.
Mi is ez igazából? Mikor ”helyes” bűntudatot éreznünk? Mikor vagyunk valóban hibások? Kinek van joga ítélkezni a cselekedetek és az emberek fölött? Mitől lesz valaki bűnös, és ártatlan?
Megannyi kérdés gyötört este, mikor egyedül próbáltam alvást szimulálni. Hogy kinek, magam sem tudom, de képtelen voltam a magatehetetlen, nyugodt állapotba taszítani fáradt lelkemet. Bármivel próbálkoztam, csak álmatlanul forgolódtam, és Salomén járt az eszem. Igazam volt, tudom jól, de hogy hagyhattam ott ilyen gondolatokkal, és problémákkal egyedül. Én tudom a legjobban, hogy milyen rossz is ez, és most, hogy minden el kéne viselnem tőle, csak még jobban ártok neki. Igen, bűntudatom volt, mert tisztában voltam azzal, hogy mit él át. Végül már nem tudom hogyan, de sikerült elaludnom. Még az éjjel megbeszéltem magammal, hogy az új nap legfontosabb feladata a tegnapi incidens elrendezése lesz. Megint én kérek majd bocsánatot, és én alázkodom meg, de tudom, szüksége van valakire, aki mellette van.
A szokásos reggeli rutinom után a stúdiómba vezetett utam, ahol volt pár elintéznivalóm. Papírmunka, és a hamarosan megjelenő szólóalbumokon is dolgoznom kellett. Szokásomhoz híven a kávéautomatánál kötöttem ki még a stúdió előtt. Mint mindig, most is szükségem volt az extra energiára az egésznap tartó sürgés-forgáshoz. Miután elfogyasztottam az éltető italt, a saját kis birodalmam felé vezetett utam. Kényelmesen elhelyezkedtem, és átolvastam a papírokat, majd mindent aláírtam, és hitelesítettem, amit kellett. A hosszas olvasgatás alatt megéheztem, így tartottam egy kis szünetet. Lementem, hogy valami elemózsiát vegyek magamhoz, amit gyorsan elfogyasztok, hogy gyorsan visszatérhessek a munkához. Az asztaloknál Minzyvel találkozott tekintetem, így végül úgy döntöttem, megengedek magamnak egy hosszabb pihentető beszélgetést kedvenc üdvöskémmel.
- Szia, törpi – ültem le vele szemben vigyorogva, amit egy bájos mosollyal fogadott.
- Szia! Minden rendben?
- Persze, mi baj lenne? – falatoztam közben mohóságomat leplezve.
- Tudod, tegnap nem tűntél valami jókedvűnek.
- Ja, igen… Tudod, az tegnap volt. Új nap, új esély. Veled mi újság?
- Aggódom érted.
- Ugyan miért? Nincs szükség rá.
- Tudom, hogy te vagy a független és erős Kwon Jiyong, de éppen ezért. Nem akarom, hogy magadba fojtsd a problémáidat.
- Minzy, tudod, hogy te vagy az első, akinek mindent elmondok – mosolyogtam rá teli szájjal.
- Fúj! Óvodás vagy – fintorgott, mire elnevettem magam.
- Tudom. De miből gondolod, hogy problémáim vannak?
- Még kérdezed? Egyik pillanatban a fellegekben jász, pár órával később pedig félek, nehogy megfojts egy kanál vízben.
- Igen, az nem lenne túl szép halál – gondolkoztam el.
- Figyelsz te rám egyáltalán? Ne csak a hülyeségen járjon az eszed. Olyan komolytalan vagy.
- Te megy koravén.
- Kösz, ez igazán kedves tőled – állt fel, majd gyors léptekkel indult meg ez egyik próbaterem felé. Remek. Ezt is elszúrtam. Mostanában túl szeszélyes hangulatom van, és csak azt bántom, akit szeretek. Leszámítva persze Angelt. Őt anélkül vetettem meg, hogy tudtam volna, ki is ő. Remélem, nem haragszik már érte. Bár, ahogy múltkor észrevettem, kicsit sem zavarja a megismerkedésünk, és az első találkozásunk. Mármint biztosan nem esett jól neki, de szerintem sikerült kiengesztelnem azzal a kis vacsorával. Jiyong-sárm.
Az ebédemet befejezvén komótosan ballagtam vissza az emeletre a kis birodalmam felé. Elterültem a nagy bőrszékemben, és körbepásztáztam a teret. Valami hiányzott. Nem tudtam pontosan mi, de biztos voltam benne, hogy nem volt minden a helyén. Ahogy ültem, elgondolkoztam az elmúlt huszonnégy óra történésein. Lényegében mindenkivel összevesztem, aki igazán fontos volt nekem. Salome megérdemelte azt, amit a fejéhez vágtam, de nem ebben az állapotban kellett volna beolvasnom neki. Érzéketlen seggfej. Minzynek pedig biztosan rossz napja van. Máskor venni szokta az ilyen poénokat. A női gondok is befolyásolhatják, ezt nem veszem annyira a szívemre, de tőle is elnézést kell kérnem. Egy újabb feladatot csináltál magadnak, Jiyong. Igazából már nem is érdekelt. Teljesen tönkrement ez a nap. Csak arra tudtam gondolni, hogy mit mondok majd az este Saloménak, mikor kinyitja az ajtót. Megint eljátszom a szánalmas férfit? Netán térden állva könyörgök neki, mint mikor kidobott. Talán még pár könnycseppet is elmorzsolok, mikor már szinte ordítva közölte, hogy vége? Nem. Azóta megerősödtem. Ha nem bocsájt meg, elfogadom, de az én lelkiismeretem tiszta lesz.
Próbáltam valami használható zenei alapot összehozni, amit meg is mutattam Youngbaenek, aki szerencsére díjazta az ötleteimet, így legalább lesz miből kiindulni. Kora délután minden feladatommal végeztem, így Minzy keresésére indultam. Szerencsémre még mindig bent volt a kiadónál, abban a próbateremben, ahová ebéd után besietett. Az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy tökéletesíti hibátlan mozdulatait. Elmosolyodtam, ahogy a virgonc kis törpi koncentrált, és apait-anyait beleadva próbált még többet és még jobban kihozni magából. Fölösleges volt, hiszen már elsőre is könnyen elsajátítja a mozdulatokat, de mindig szorgosan gyakorol, és a legjobbra törekszik. Maximalista, akárcsak én. Talán kicsit magamra találtam benne, ezért szeretek annyi mindent megosztani vele. Megért, meghallgat és éretten kezeli a problémákat. Persze emellett ő az egyik legfiatalabb tehetség a YG entertainmentnél, így érthető, ha sokszor szeleburdi, és bolond. Olyan, mint egy energiabomba. Akaratlanul is mosolyt csal arcodra, még akkor is, ha épp egy megtört szívű, sanyarú sorsú senkinek érzed magad.
- Mit bámulsz? – állt meg a szám közben, mikor észrevett.
- Ne légy már ilyen ellenséges. Bocsánatot kérni jöttem – mondtam bűnbánóan.
- Azt nagyon jól teszed. Csakhogy a koravén kislányokat nem egyszerű kiengesztelni- állította le a zenét, majd a törülközőjéért ment.
- Ezt értsem úgy, hogy a vaníliafagyi és a sült krumpli sem hat meg? – villantottam rá egy halovány félmosolyt.
- Jaj, Jiyong, miért ismersz te ilyen jól? – mosolyodott el ő is.
- Ezt vehetem egy „Semmi gond, én is szeretlek, oppának”? – kuncogtam.
- Barom – ütött mellkasomba. -  Megvársz?
- Persze, az előcsarnokban leszek, rendben?
- Megbeszéltük. De el ne felejtsd a fagyimat!
- És még én vagyok az óvodás… - nevettem el magam.
- Bla-bla-bla. Na, tűnés! Még zuhanyoznom kéne.
-  Büdi vagy kicsi Minzy? – nevettem.
- Ha-ha-ha – tagolta kissé ingerülten. – Kifelé!
- Puszi – kacsintottam, majd kimentem. Boldog voltam, hogy legalább ezt sikerült elintéznünk.

Fél órával később a kis törpi táncolt le a lépcsőn mosolyogva. Frissen illatozott, és vidámság áradt tőle mindenfelé.
- Megjött a pozitívenergia bombám –öleltem magamhoz. – Örülök, hogy nem haragszol.
- Ez a becenév sokkal jobban tetszik – tűrte lábujjhegyen, ahogy ölelgetem, majd ő is átkarolta nyakamat.
- Tudom-tudom.
- Na, kérem a beígért krumplimat – eresztett el vigyorogva.
- Khm – hallottam egy ismerős hangot a közelből. – Remélem, nem zavartam meg semmit.
- Angel? – mosolyodtam el. – Nem, dehogy. Hogy kerülsz ide? – öleltem meg azonnal.
- Volt egy kis szabadidőm, és a közelben volt dolgom, gondoltam beugrom, és megleplek.
- Nagyon jól tetted, örülök neked. Minzy, ő itt Angel.
- Már sokat hallottam rólad- hajolt meg mosolyogva.
- Oh, igazán? Remélem, csupa jót – pirult el kicsit.
- Nyugi, Jiyong mindig őszinte.
- Nem lenne gond, ha máskor pótolnánk be a fagyit? – néztem boci szemekkel Minzyre.
- Dehogy, érezzétek jól magatokat! – ölelt meg.
- Köszi, tündér vagy.
- Tudom- kacsintott. – Angel!
- Hm?
- Vigyázz oppára – indult ki jókedvűen.
- Persze, fogok.

Angel szemszöge:

Az edzőteremben eltöltött nap meglehetősen unalmasan telt. Hazafelé sétáltam, mikor megláttam a hatalmas YG entertainment épületet. Eddig nem is igazán foglalkoztam vele, nem volt semmi, ami odakötött volna. Viszont mióta ismerem Jiyongot, nemcsak a munkahelyéről, hanem minden kis apróságról ő jut eszembe. A regényekben és a női magazinokban ezt hívják szerelemnek. Én ezt az érzést korainak érzem behatárolni, de egy biztos, kedvelem. Nagyon.
Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, bemegyek a kiadóhoz, hátha bent találom Jiyongot. Nem keresett, ami miatt kissé elbizonytalanodtam. Talán mégsem volt olyan tökéletes a legutóbbi este, mint amilyennek éreztem.
Szerencsémre bent találtam a művészurat, nem kellett sokat kutakodnom, az előcsarnokban találtam magam szembe vele, miközben egy másik nőt ölelgetett. Egy ütemet kihagyott a szívem, valami olyasmit éreztem, mint addig soha. Zavart a másik nő közelsége, irritált a törékeny alkata, az alacsony lány vigyorgása. A puszta létezését is gyűlöltem. Mi ez, ha nem féltékenység?
Hamar bemutatott minket egymásnak Jiyong, így egyértelművé vált számomra, hogy Minzy az egyik méltán híres lánycsapat legfiatalabb tagja. Ez az információ csökkentette a zöld szörnyet tápláló feszültséget, így műmosolyt magamra erőltetve üdvözöltem, és egy rövid bájcsevejt folytattunk. Szerencsére gyorsan kapcsolt a kishölgy, és hamar érzékelte, hogy szeretnék kettesben lenni Jiyonggal. Egész értelmesnek tűnik, ráadásul mosolygós, és sok időt tölt azzal a férfival, aki jelenleg a nap huszonnégy órájában a fejemben jár. Mázlista.
- Hazafelé indultál? – kérdeztem kedvesen.
- Igazából, még lenn dolgom – vakarta idegesen fejét.
- Mi lenne az?
- Hát, egy barátom nem érzi jól magát, és gondoltam, örülne, ha valaki támogatná. – Hm… diplomatikus válasz. Mit titkolsz előlem?
- Értem, akkor hagylak. Én Saloméhez indultam, most szakított a barátjával, és nagyon rosszul van – magyaráztam lelkesen. Szeretek segíteni a számomra fontos embereknek. Jiyong arcára viszont kiült a rémület, amint meghallotta barátnőm nevét.  – Mi a baj? Rosszat mondtam?
- Nem, dehogy. Az az igazság, hogy én is hozzá indultam – próbálta leplezni zavarát.
- Értem, szóval kettesben szeretnél lenni vele – mondtam csalódottan.
- Nem erről van szó, csak megbántottam tegnap.
- Mit kerestél nála tegnap?
- Semmit, csak írt egy üzenetet, hogy beszéljünk.
- Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagytok.
- Régen nagyon közel álltunk egymáshoz.
- Mit jelent az a nagyon közel? – sétáltunk közben Salome felé.
- Nagyon közel. Túl közel.
- Csak nem jártatok? – viccelődtem nevetve. Meglepetésemre csak egy erőltetett, zavart kacaj csapta meg fülemet. – Nem mondod komolyan? – döbbentem le teljesen.
- De igen, de erről senkinek egy szót se. Megértetted?
- Mi ez a határozottság? Már vége, nem?
- De, vége, csak nem szeretném, ha bárki is megtudná.
- Szégyelled?
- Dehogy! Csak zaklatnák, és ezt nem akarom, pláne, hogy már vége.
- Áh, értem – könyveltem el magamban a dolgot.
- Haragszol?
- Mennyi ideig tartott?
- Mit számít ez?
- Kérdeztem valamit.
- Úgy egy évig. Miért?
- Hogy volt képes ennyi ideig titkolózni előttem? A legjobb barátnője előtt.
- Ne hibáztasd, én kértem rá.
- És azóta jóban vagytok. Hát persze. Hogy dőlhettem be annak, hogy majdnem elütötted, és engesztelésképpen meghívtad valamire.
- Hát –kuncogott- ez valóban így történt – mosolyodott el, mire egy dühös pillantás volt a válaszom. – Bocsi. De ne haragudj rá.
- Majd túlteszem magam rajta. De jobb lesz, ha most egyedül mész oda – csatlakoztam le tőle.
- Várj, Angel!
- Hm? – néztem vissza rá.
- Ugye még találkozunk?
- Én azt hittem-
- Holnap este, nálam.
- Nem is tudom…
- Kérlek. Ígérem, nem fogsz csalódni.
- Rendben, legyen – sóhajtottam.
- Szuper – mosolyodott el aranyosan, majd két puszit nyomott arcomra, és Salome felé indult.
- Ez a pasi, kikészít – motyogtam magamban. Bármit tesz, képtelen vagyok haragudni rá. Csupa szeretet árad belőle. Nem csak felém, mindenki felé. Ha tehetné, ezerfelé szakadna, hogy mindenkinek segítsen. Ez az ember maga a megtestesült jóindulat és gyöngédség. Azt hiszem, ő az, akit kerestem. Határozott, férfias, elérhetetlen, figyelmes. Tökéletes. A szerelmet nem szabad keresni, mert a rajtunk erőt vett kétségbeesés jobban vonzza magához az idiótábbnál idiótább vakvágányokat, mely során életünk értelmetlennek tűnik. Úgy érezzük, nincs kiút, és minduntalan keressük a megvilágosodást.  A fény pedig kisvártatva meg is érkezik. Akkor, mikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ez a fény pedig nem más, mint a remény. Egy kis sugara elég ahhoz, hogy felálljunk, és újrakezdjünk mindent. Átértékeljük az eddig elrontottakat, és új, jobb irányba induljunk tovább az élet útvesztőjében. Sokszor hittem, hogy nincs tovább. Sokszor csalódtam, és azóta is hurcolom magammal azokat a sebeket, melyeket a nagybetűs élet rozsdás vassal vésett belém. Az idő során nem lett könnyebb. Nem lettem sokkal jobb, nem váltottam meg a világot. De egy dolgot már biztosan tudok. Nincs jobb, mint felállni, megerősödni, és kilépni a mindennapok körforgásából, mely minduntalan ismétli önmagát. Néha kell üresnek lenni, s magatehetetlenül lebegni az éterben. Aztán feledni kell a múltat, a fájdalmat, és újat kell alkotni. Minden megváltozhat, de a titkaidat örökké magadban őrzöd. 

9. Who do you think you are?

Jiyong szemszöge:

Abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam. Nem tudtam mire vélni a váratlan üzenetet, és tartalmát. Megbeszéltük, hogy barátok maradunk, és én igyekeztem a legfőbb támaszává lenni, de ő nem igazán engedett közel magához. Igyekeztem beletörődni, hogy ő csak így nem tud túllépni azon, ami köztünk volt. Kit álltatok? Én sem tudtam, és abban a tévhitben éltem, hogy soha nem is fogok tudni. Angel egy olyan varázslatos személyiséggel rendelkező nő, aki egyszerűen eltereli a gondolataimat a problémáimról. A legutóbbi találkozásunk alkalmával elbűvölt, pedig nem állt szándékomba igazán közel engedni magamhoz. Belopta magát sértett, fájdalommal teli, szenvedéstől vérző szívembe, és próbálja a lehető legkíméletesebben eltávolítani a szilánkokat, melyek azt hittem, egy örökkévalóságig fogják nyomni mellkasomat. Akaratlanul is hihetetlen dolgot művel velem, és azt hiszem, egyre jobban megkedvelem.
Végül úgy döntöttem, meglátogatom Salomét. Eddig a barátja akartam lenni, és mikor tényleg szüksége van rám, nem hagyhatom magára. Visszarohantam a stúdiómba, és megragadtam az asztalomon pihenő kis dobozkát, minek tartalma eddig mindenki előtt titok volt. Visszaloholtam a parkolóba és autóba szálltam. Nyugodt tempóval, az összes táblát és figyelmeztetést betartva haladtam az ominózus ház felé. Torkomban egy hatalmas gombóc volt, mely alig hagyott teret a lefelé küldött nyálamnak. Nem attól féltem, hogy nem tudom kontrollálni magam, sokkal inkább attól, amit mondani akar. Együtt élt Jungyeollal, és a vele való találkozás gondolatától is felfordult a gyomrom. Zsigerből utáltuk egymást, de ez érthető viszony ex és jelenlegi barát között. Annyira gondolataimba voltam merülve, hogy nem is igazán figyeltem, merre megyek. Össze-vissza kanyarogtam az utcákon, és bár amióta az eszemet tudom, Szöulban éltem, nem ismertem minden kis szegletét. Kissé ingerülten nyugtáztam magamban, hogy eltévedtem.  Bassza meg. Kétségbeesésemnek nem az útvonal eltévesztése adott okot, hanem az a hosszú perceknek definiált táv, amit meg kellett tennem, ha Saloméhoz akarok keveredni. Márpedig akartam. Beírtam telefonomba a címet, és igazam lett. Körülbelül ötven perces út előtt álltam, így a gázra lépve az előbbinél jóval gyorsabb tempót diktáltam. Az éjszaka közepén is elég nagy volt a forgalom. Nagyváros, éjszakai élet, ráadásul közeledett a hétvége.
Egy óra múlva kopogtattam az ajtón, de dörömbölésem mintha süket fülekre talált volna. Egyre erősebben ütöttem a nyílászárót, közben a csengőt is nyomtam, mintha muszáj lenne. Reménykedtem, hogy nem történt nagy baj, vagy ha mégis, időben érkeztem. Továbbra sem nyílt előttem az ajtó, így a szüntelen próbálkozást megunva nyúltam a postaládába. Régen mindig oda tette a pótkulcsot, hiszen aprócska, törékeny kezei könnyen befértek a kis résen. Szerencsémre nem változtatott ezen a szokásán, és nagy nehezen kierőszakoltam a tartalékba félretett tárgyat, majd beengedtem magam.
Meglepő dolog fogadott a szobában, és magam sem tudtam, hogy ezt ugyanaz a lány tette, akit nemrég teljes szívemmel, mindenestől szerettem, vagy talán bántódása esett, és védeni próbálta magát. Törött tányérok, vázák pihentek a földön. A rengeteg papír zsebkendő is könnyen felfedezhető volt, de ha mindez nem lett volna elég, az egész lakásból áradt az alkohol mérgező bűze. Beljebb léptem, és automatikusan Salome keresésére indultam. Alig észlelhető neszt hallottam a fürdőszoba irányából, ezért óvatosan nyitottam ki az ajtót, s ott találtam egykori imádottamat a földön kuporogva, feje térdére hajtva. Már a zokogás utolsó fázisában volt, próbálta normalizálni légzését, könnyek viszont már nem hagyták el gyönyörű, fekete szemeit. Leguggoltam mellé, és hátán simítottam végig jelezve, hogy nincs egyedül.

- Salome, mi baj? – simogattam még most is várva, hogy felpillantson, de nem érkezett válasz. Csendben vártam mellette egy kicsit, majd újra megszólítottam. – Salome, itt vagyok, de így nem tudok segíteni.
- Tűnj innen – szipogott.
- Nyugodj meg, már itt vagyok.
- Már nincs szükségem rád.
- Az üzeneted mégis elég zaklatott volt, és elkeseredett. Mi történt?
- Semmi közöd hozzá. Tűnj a lakásomból!
- Nem lenne jó, ha az egész estét itt töltenéd a földön – vettem karjaimba, és kivonultam vele a nappaliba.
- Tegyél már le, te marha! Nem kell sem a sajnálatod, sem a segítséged. Már nem.
- Salome, ne csináld már. Mondd, hogy mi történt! – erőteljesebb hangnememre újra sírásban tört ki. Remek. Seggfej vagy, Jiyong.
- Vége mindennek – takarta el arcát.
- Mindennek? Mi mindennek?
- Jungyeollal vége – tört ki még keservesebb zokogásban. Jungyeollal vége. Ez az, Jiyong! Erre vártál annyi ideje. Végre visszaszerezheted magadnak, megint a tiéd lehet. Örökké. Ezt akartad, nem? Mire vársz? – biztatott tudatalattim. Bármennyire is tiltakozni akartam a saját érzéseim ellen, mégis szerettem. Azt hittem, elfelejtettem, de kit akarok én átverni? Ha hosszú hónapok alatt nem tettem magam túl a szakításon, akkor majd egy-két kedves szó, meg őrültködés, angyali arc és egy hosszas, őszinte beszélgetés mindent helyre tesz. Ugyan, lehetetlen elfelejteni ezt a lányt. A tökéletességét, ami bearanyozta a szürke hétköznapjaimat. Hiányzik.
- Sajnálom – próbáltam együttérzést mutatni. – Hogy történt? Te még szereted.
- Hogyne szeretném?! Megcsalt, Jiyong. Hazajött, és vigyorogva közölte velem, hogy elment inni, és más csajt dugott. És jó volt. Élvezte. Ráadásul ez nem az első eset, hogy egy kan-buli ürügyén elment itthonról, és bepiálva jött vissza. Ez eddig nem is érdekelt, most viszont kitalált. Biztosra akart menni, hogy leráz magáról, vagy én nem tudom, de mindent elmondott. Hogy hol, kivel, mikor, mit és hogyan csinált. Nem volt tabu számára semmi, és nem érdekelte, hogy mennyire összetör. Most pedig én idióta barom, bőgök utána – fakadt ki, s szavait megállíthatatlan vízesésként követték felszínre törő könnyei. Abban a pillanatban tehetetlen voltam. Nem tudtam, hogy mit illik ilyenkor mondani. Csak betolakodtak elmémbe a pár hónapja kis polcra tett sötét emlékek.

- Van valakim.
- Nekem is van, a leggyönyörűbb, és legcsodálatosabb nő az egész világon – mosolyogtam naivan, mire csak egy fájdalmas sóhaj volt válasza.
- Nem, félreérted. Megcsaltalak, Jiyong. Egy másik férfival töltöttem az utóbbi hetekben a szabadidőmet. Nem veled. Érted?- lefagytam. Megcsalt. Képes volt ezt tenni velem. Arcomról azonnal eltűnt a pár másodperce boldogan díszelgő mosoly. Képtelen voltam felfogni, hogy mindez velem történik meg. Azt hittem, minden rendben van köztünk. Az idolságom ellen nem tudtam mit tenni. Sokszor szorított a határidő, és Hyunsuk szerint a munka az első akkor is, mikor ott a magánélet. Előfordult, hogy bent éjszakáztam, de nem akartam.
- Akkor most szakítunk? – bukott ki belőlem.
- Igen. Vele akarok lenni. Ő mindent megad nekem, amit te nem tudtál. Figyel rám, és én vagyok neki az első.
- Komolyan azt gondolod, hogy én nem adtam meg minden tőlem telhetőt neked? Mindent megkaptál. Mindenemet odaadtam neked, amit csak tudtam.
- Ez nem a pénztől szól én egyébké-
- A szívemet is.

- Szóval akkor… köztetek vége?
- Szerinted ezek után akar még? Megcsalt!
- A fagyi visszanyal – suttogtam halkan.
- Tudom, hogy fáj még, ami történt, de igazán túlléphetnél rajta. Vége van! Nem lesz köztünk soha többet semmi, és most én vagyok a szenvedő fél! Érzéketlen barom vagy!
- Azt hiszed? Azt hiszed, hogy csak neked szar? Hogy csak te szenvedsz? – keltem ki magamból, s ordítottam- Hát kurvára rosszul hiszed. Nem tudom, mit képzelsz ilyenkor magadról. Egy hisztis, nyafka senki lett belőled. Nem ilyennek ismertelek meg! A barátod akartam lenni, ha már a szerelmet nem tudtam megadni neked, de eltaszítottál magadtól. Nem érdekeltelek sehogyan, nem voltál kíváncsi rám. Még Angelt is beszervezted nekem, csak hogy végre leszálljak rólad. Nehogy azt hidd, hogy nem láttam át rajtad már a legelején! Akkor is minden szeretetteljes megnyilvánulásomat ignoráltad. Csak önző módon a saját hülyeségedet mondtad. És mit ad isten, most te szenvedsz, neked szar és neked fáj. Nem egyszerű, igaz? Szar, hogy átbasztak és megcsaltak. El sem tudom képzelni, mennyire mardos az a bizonyos érzés, ott, legbelül. Ja, várj. Ugyanezt érzem hónapok óta! Mikor nekem volt bajom, nem érdekelt téged. Hidegen hagyott az egész. Én első szóra ugrok neked, mert vagyok ekkora idióta barom, és neked áll feljebb?! Tudod mit? Elérted, amit akartál. Békén hagylak. Erre emlékszel? – mutattam fel a kis dobozkát, ami hozzá kötött- Tessék – dobtam le elé, majd kiviharzottam a lakásból, mit sem törődve azzal, hogy mennyire sértettem meg.

Visszamentem a YG-be remélve, hogy senki nem lesz ott, és kiszellőztethetem a fejemet. A lakásom nem volt alkalmas erre, túl sok emlék volt abban a nyomorult porfészekben. Olyan gyorsan vágtattam be a saját kis zugomba, hogy észre sem vettem Minzyt, akit sikeresen fellöktem.
- Baszki. Ne haragudj – segítettem fel.
- Nem gond. Jól vagy, oppa?
- Fogjuk rá.
- Pár órája még majd’ kicsattantál, most meg… Összevesztetek?
- Saloméval igen.
- Hm? Hogy kerül a képbe?
- Írt egy sms-t, hogy szüksége van rám, vagy valami hasonlóan nyálas szöveget, én barom, meg odamentem. Aztán még én voltam a hülye, mert nem öt perccel később jelentem meg, hanem egy óra múlva.
- És mi történt? Miért hívott?
- Alig akarta elmondani, de szakított a barátjával, aki megcsalta.
- A sors fintora – mosolyodott el kissé.
- Ugye? Én is ezt mondtam, ő pedig kiakadt, és hozzám vágta, hogy érzéketlen vagyok.
- De ez nem igaz. Oppa igazad volt! Nyugodj meg –ölelt meg hirtelen. Viszonoztam az ölelését. Minzy megint a legjobbkor volt a legjobb helyen. Értett ehhez, és nagyon hálás voltam neki, mert ő igazi lelki támaszom volt. Fiatal kora ellenére igazán jó ötleteket adott. Amolyan életvezetési tanácsadómként működött, ha szükségem volt rá. Sosem kértem, csak kaptam. Ő egy kis ajándék, olyan, mint a kishúgom.
- Annyira kis drága vagy. Honnan tudod mindig, hogy mikor van szükségem rád?
- Ugyan már. Csak szerencsém van – kuncogott.
- Inkább nekem.
- Én vagyok az őrangyalod – viccelődött. Megint egy angyal. Az első az életemben, aki nem hagyott el. Más kapcsolat volt ez köztünk. Kollégák voltunk, de több volt köztünk puszta munkakapcsolatnál. Sokszor mentünk el közösen teázni, vagy ebédelni, igazán jól megértettük egymást a nagy korkülönbség ellenére is.
- Tudod mi a vicces?
- Hallgatlak.
- Az a pasi csalta meg, aki miatt otthagyott. Én sosem néztem más nőre. De nektek csak ez kell – vigyorodtam el, mire mellkasomba ütött.
- Bolond vagy, oppa! Egy igazi nőnek olyan igazi pasi kell, mint amilyen te vagy, nem valami kis féreg. Ezt jól jegyezd meg – nyomott puszit arcomra.
- Imádlak törpi – nevettem.
- Nem vagy vicces Kwon Jiyong – öltötte ki nyelvét, majd elment haza. Én is így tettem. Már nem volt szükségem a nyugalomra, Minzy jelenléte megadta ezt nekem. Ismét köszönettel és hálával tartoztam neki.

Angel szemszöge:

A kis esti affér ellenére minden tökéletes volt. Önbizalomtól dagadó mellkassal vetettem magam a pihe-puha ágyneműbe várva, hogy eljöjjenek értem az álommanók.
Másnap be kellett mennem dolgozni, és évek óta először nem volt kedvem hozzá. Egész nap Jiyong gyönyörű arca kúszott szemeim elé, és bármennyire is el akartam tuszkolni onnan, olyan erőszakos volt, hogy a nap teljes egészében kísértett. Nem bántam, de este, mikor egyedül kuporogtam a televízió előtt a csokoládéöntettel borított vaníliafagylalttal, és sült krumplival kezemben, furcsa érzés fogott el. Hiányzott. 

8. Guess a riddle

 Angel szemszöge:

Bármilyen jól is telt az este, megbántott. Azzal a pár mondattal igaza volt, valóban idiótát csináltam magamból, és nem is megbántott, inkább rádöbbentem, hogy mennyire igaza volt. Jelentéktelen, megalázó információt adtam ki magamról, ami igazából senkit nem érdekelt, ellenben nevetség tárgyává váltam. Szégyelltem magam, és ezért futottam el. Gondoltam, hagy a francba, így levettem a kényelmetlen magassarkút és a szűk farmert, meg a felsőt, inkább egy köntösbe bújtam, és teát készítettem.  Dörömbölést hallottam, de nem volt elég intenzív ahhoz, hogy az én ajtómra mért csapásokat jelezze, így kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és szürcsölni kezdtem a forró, nyugtató teámat.

- Nyisd ki, kérlek! – hallottam Jiyong hangját a dörömbölés után. Odalibbentem az ajtóhoz, és a kis kukucskálón kinézve megállapítottam, hogy valóban az esti hercegem kapar azért, hogy kinyíljon az ajtó. Kis gondolkodás utána kattant a zár, és a kis résnek köszönhetően szembe kerültünk egymással. - Végre – mosolyodott el.
- Végre mi?
- Végre kinyitottad. Nézd, én nem akartalak megbántani, esküszöm neked – mentegetőzött.
- Semmi baj, nem bántottál meg.
- Akkor miért futottál be?
- Rájöttem, hogy idiótát csináltam magamból ezekkel a kis történetekkel, és elég kínos volt ezek után a szemeidbe nézni.
- Szerintem aranyos volt – mosolygott kitartóan.
- Bejössz? –nyitottam előtte ki az ajtót.
- Nem szeretnék zavarni – jelentette ki. Milyen édes.
- Én is voltam már nálad, sőt, ott is éjszakáztam,  szóval szerintem nyugodtan bejöhetsz, de persze nem erőltetem.
- Jó, legyen, de csak akkor, ha én is kapok ilyen cuki pink köntöst, mint amilyen rajtad van – kuncogott kisfiúsan. Ekkor döbbentem csak rá, hogy igazából csak ez a vékony kis anyag takarja el előle a fehérneműbe csomagolt testemet. Zavarba jöttem a gondolattól, így felszaladtam a lépcsőn.
-  Most hová mész? – nézett utánam értetlenül.
- Pillanat, és jövök, addig ülj csak le – kiáltottam le neki. Ahogy felszaladtam az emeletre, rögtön magamra kaptam egy melegítőszerű nadrágot, amiben általában futni járok, meg egy otthoni pólót, amin egy hatalmas majom ékeskedett. Újabb ok, amiért gyerekes vagy, Angel. Ezután igyekeztem gyorsan a földszintre érni, s mikor az utolsó lépcsőfokon is leértem, éreztem, hogy Jiyong perzselő tekintete fut át testemen.  – Segíthetek?
- Nem hittem volna, hogy szereted a majmokat – emelgette kacéran szemöldökét.
- A te kedvedért választottam. Majmot a majomnak – vigyorogtam rá.
- Áú. Ez most fájt. Na jó egy-egy kedves Angel.
- Kérsz valamit enni, inni?
- Egy étteremből jöttünk.
- A húsz perces út alatt megéhezhettél, vagy nem? – mentem pirultan a konyhába. – Akkor inni valamit?
- Hm… van vörösbor? Rosé.
- Csak Rosé van, az a kedvencem – kutattam a hűtőben utána, majd poharakat kerestem.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó ízlésed van.
- Látod- látod? Micsoda meglepetéseket tudok neked okozni – vittem oda neki a dugóhúzóval együtt az üveget.
- Nekem kell kinyitni az üveget? Hát micsoda vendéglátás ez?!
- Ha-ha. Gondoltam a férfi nyitja ki, de ha nem vagy rá képes, akkor megoldom én. – Azzal a lendülettel cuppant ki a dugó az üvegből. Az arcomról le sem lehetett törölni a diadalittas vigyort.
- Most megkérdőjelezted a férfiasságomat. Ezek után nem merek majd a nők szemébe nézni – játszotta a búskomor, csalódott Jiyongot.
- Brühühü, hogy oda ne rohanjak. Te panaszkodtál a szolgáltatásokat illetően.
- Vannak szolgáltatások? – emelte fel egyik szemöldökét, és perverz vigyort láttam csillogni íriszeiben.
- Nem… - ijedtem meg reakciójától -  nincsenek.
- Kár, pedig biztosan igénybe vettem volna párat.
- Ostoba férfiak.
- Tessék?
- Jól hallottad – néztem rá komolyan, mintha ölni tudtam volna szemeimmel. Legnagyobb meglepetésemre nem kezdett vitázni, még csak meggyőzni sem próbált, hanem ölébe húzott, és oldalamat csipkedte és csiklandozta, belőlem meg a kuncogás és a sikítás között behatárolható hangfoszlányok szakadtak ki.
- Na, eressz már! Jiyong, nem hiszem el – nevettem hangosan. Azt hitte, ezzel megváltoztatja a véleményemet, és bár ez nem sikerült, még közelebb éreztem magamhoz. Szörnyű, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire belopta magát a szívembe. Így még nehezebb lesz felejteni, mikor megun, és levetett göncként dob el magától.
- Vond vissza! – csiklandozott tovább vigyorogva.
- Hagyj, már, bolond!
- Azt mondtam, vond vissza! A férfiak nem ostobák – kijelentésére határozott mozdulatomnak köszönhetően kitörtem karjai közül, bármennyire is fájdalmas volt.
- Nem vonom vissza, mert igazam van.
- Na, jó. Ha meg tudod indokolni, miért, nem hozom fel többet, és igazad van.
- Komolyan tudni akarod?
- Egy újabb, Angelféle világmegváltó okfejtés? Ki nem hagynám.
- Gúnyolódj csak, úgyis igazam van. Kezdjük az elején. Szóval ti, pasik, azt hiszitek, hogy marha szexi, ha egy kigyúrt szuperhőst játszotok, pedig a legtöbb esetben ettől csak nevetségesek lesztek. Sajnálom, muszáj, hogy elkeserítselek, neked sem a Superman szerep áll jól, sokkal inkább valami szerencsétlen kis szörnyecske, mondjuk az a nagy szőrös, foltos izé a Szörny RT.-ből. De nem is ez a lényeg, ez csak az egyik legapróbb agymenése a populáció férfirétegének – pillantottam Jiyongra, akit látszólag meghatott a kis kritikám. – Ez egyébként egy bizonyos fokig aranyos is. Olyan, mintha a kisgyerek nem találná az utat, és nem tudná eldönteni, hogy űrhajós lesz, vagy mondjuk maga az űrlény. De egy idő után idegesítő a bizonytalanságotok, mert mi, nők a biztos pontot keressük egy idő után. És helyben vagyunk, mert itt a következő pont. Egy darabig imádjuk, hogy a pasi spontán és meglep és hű ez olyan édes, de sok ilyennel az ellenkező hatást lehet elérni. Mivel sokszor bejön a meglepetés, több lehetőség is van. Sokszor bejön, ergo sokszor elsütitek, amit megununk, és rutin lesz, az pedig mindenki életét megnehezíti. De az is lehet, hogy ettől csak a folytonos bizonytalanságot érezzük, amit nem akarunk, mert mint már mondtam, kell a biztos pont. Meg túlzásba estek. Például te énekes vagy.
- Rapper, producer, dalszövegíró…
- Nem ez a lényeg! Szóval a zenével foglalkozol. Tegyük fel, hogy meg akarsz hódítani egy lányt. Első körben, ha énekelsz, az mindig jó pont, hiszen az ég szerelmére, ez a véredben van. De ha utána mindent ezzel akarsz elintézni, az olyan… hogy is mondjam, nyálas. Persze kivétel mindig van, mondjuk akkor, mikor a lány kéri, vagy annyira odavan ezért a gesztusért, hogy bármikor bevethető, mert akkor megvan a jokered. És igen, minden pasinak van valami jokerje, csak nem biztos, hogy minden nőnél ugyanaz.
- Most azt mondod, hogyha fel akarlak szedni, akkor énekelhetek, de ne csináljam mindig, mert megunod és nyálas lesz?
- Nem egészen, de kezded érteni.
- Felvilágosítasz?
- Épp azt teszem. Szóval nem jó, ha unalmas vagy, és folyton ugyanazzal próbálkozol, de az sem jó, ha újítasz. Nehéz megtalálnod az összhangot, és ha megvan, akkor sem biztos, hogy elég a nőnek.
- Miért?
- Ez igazán egyszerű. A nők is változnak. Általában mire megtalálod, hogy mire volt szüksége a kapcsolat elején, addigra már teljesen más elvárásokat állít fel neked. Ha megtalálod a tökéletes nőt, az azt jelenti, hogy nemcsak elfogadja, hogy sokszor egy idegesítő seggfej vagy, hanem azt is, hogy nem állít fel újabb és újabb lehetetlennek tűnő elvárásokat. Elfogadja, hogy mire vagy képes, és szereti, hogy néha olyan nonszensz baromságokat hordasz össze, hogy nem kap levegőt a nevetéstől.
- És mi van a szexszel?
- Sejtettem, hogy megkérdezed.
- Oh, igen? És mégis miből gondoltad?
- Pasi vagy.
- Ez igazán kedves.
- Most mondjam, vagy ne?
- Csupa fül vagyok.
- Helyes. A pasik egy részének mindegy, hogy kivel fekszenek le, mert a lényeg ugyanaz, legyen lyuk. Vannak a kis ártatlankák, akik anyuci engedélyével bújnak ágyba, és ez baromi lehangoló. Az igazi pasi tudod, mit tesz? Meghódítja a lányt, és mikor már a lány is akarja, ágyba viszi. Örömet szerez a nőnek és magának is.
- Ha csak le akarok feküdni veled, akkor nem vagyok férfi?
- De az vagy – ült ki széles mosoly arcára- biológiailag. Viselkedésben pedig egy kiéhezett, kíváncsi kamaszra asszociálnék. Szerinted miért tesznek szüzességi fogadalmat?
- Hogy megvonják magukról az élvezetet.
- Közel sem. Sokkal inkább azért, mert életük szerelmével akarják leélni az életüket, és nekik akarják adni magukat. Így lélek alapján választanak az emberek, és nem a péniszmérettől teszik függővé a szerelmet. Tudod, ez igazán álszent dolog, mert sokan csak a család ösztönzésére, és a protokolláris szerep megtartására határozzák el magukat, de ez már egy másik téma.
- Hm… Érdekes, amit mondasz.
- Miért?
- Nem sok ember tudta ilyen burkoltan, mégis őszintén a tudtomra adni, hogy prűd és nem férkőzhetek a bugyijába.
- Egy szóval sem mondtam ilyet! –tiltakoztam reflexből.
- Szóval szeretnéd – húzódott perverz mosolyra ajka.
- Ezt sem mondtam.
- De utaltál rá, és ez nekem éppen elég – kacsintott kuncogva. Remek, lebuktam. Bár az elejétől fogva tudhatta, hogy tetszik nekem, és vonzódom hozzá.
- Szóval milyen pasik is jönnek be?
- Ez teljesen egyénfüggő.
- Miért?
- Mert csak.
- Tipikus női válasz.
- Túl sokat tudsz rólam, én pedig alig ismerlek.
- Majd megismersz.
- Most akarom.
- Milyen kis türelmetlen vagy.
- Meglehet, de így legtöbbször elérem a célomat.
- Azt hittem, a testeddel hódítasz.
- Felszínes bunkó! – vágtam neki egy párnát.
- Nem neveztem volna magam felszínesnek a helyedben.
- Ugyan miért?
- Egy mackónadrágban vagy, kinyúlt majmos pólóban és nem mellesleg smink sincs rajtad, én mégis szépnek látlak.
- Na persze – ültem le durcásan a kanapé egyik sarkába.
- Komolyan mondtam. Nem szoktam viccelni ilyesmivel. Elmondod, hogy milyen az ideálod?
- Spontán, őszinte, határozott, eredeti, gyengéd ha kell, de vad, ha arra van szükségem, intelligens, de humoros. Külsőre pedig mindegy, csak legyen ápolt és jó illatú, meg valami fogjon meg benne.
- Bennem megfogott valami?
- Igen – jelentettem ki ábrándos tekintettel. Nem kezdhettem el áradozni róla, a dús ajkairól, a gyönyörű mélybarna szemeiről, a bódító illatáról, az észvesztő mosolyáról, meg persze arról, hogy meghallgat, bármit is mondok, érdeklődik, és figyelmes, ráadásul szórakoztat is  pont úgy, ahogyan csábít.
- Tudni akarod, hogy mi tetszik rajtad?
- Persze.
- Az, hogy megfejthetetlen vagy. Mindig kitárulkozol, meggyőzöl arról, hogy ismerlek, aztán elhintesz egy mondattal valamit, amivel teljesen összezavarsz, és ez tetszik. Az arcod angyalian gyönyörű, és mikor nem erőltetnek rád semmit, felszabadult vagy és érdekes.
- Megleptél.
- Miért?
- Angyalian gyönyörű arc? Érdekes? Tuti összekeversz valakivel.
- Nem – húzódott közvetlenül mellém. – Én tényleg így gondolom, és a tudat, hogy nem hiszel nekem, elkeserít. Nem akarok semmit erőltetni, de egyre jobban érdekelsz.
- Ugye nem udvariaskodsz?
- Nem akarlak becsapni. Őszinte akarok lenni.

Jiyong szemszöge:

Ahogy kimondtam, hogy őszinte akarok lenni, szinte már vártam, hogy mikor szalad ki a számon minden. Nem akarok titkolózni előtte. Már nem. Nem érdemli meg, és gyorsabban feledtette velem Salomét, mint hittem. Lekötött, és nem is gondoltam rá egészen az őszinte szóig. El akartam neki mondani az igazat. Tisztázni akartam vele, hogy bár szinte ócsárolta a férfi nemet, nem érdekel. Tudatni akartam vele, hogy érdekel, mint nő, és hogy miért ismerem a barátnőjét. De nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam rá. Inkább hagyom, hogy szépen lassan felemésszen a titok, amit magamban őrzök.

- Ha őszinte akarsz lenni, légy az. Senki nem tart vissza – fordult felém, még mindig összekucorodva.
- Tudom, de nehéz. Ígérem, idővel mindenbe beavatlak, de most még nem.
- Elijesztenél?
- Talán.
- Megértem. Én is ijesztő vagyok, furcsa, bizarr és te sem ismersz.
- Tudom, ezért vagy érdekes, és ezért akarlak megfejteni.
- Nem rejtvény vagyok, Jiyong. Hanem húsvér nő érzésekkel és önálló gondolatokkal.
- A nő olyan, mint egy költői hasonlat.
- Ezt most nem értem.
- Ha szép, az sem baj, ha semmi értelme.
- Arra célzol, hogy buta kis liba vagyok? Mert nem értek egyet. Szerintem igenis közöm van az intelligenciához, és nem egy buta valóságshowban hallottam a kifejezést. Nem vagyok az a típusú nő, aki a férfi minden kívánságát lesi, miközben csak egy kiadós szexet akar- fakadt ki, majd vékonyka hangon kezdett beszélni. – Szia, szívem! Főztem neked vacsorát, mostam és vasaltam, vettem új ágyneműt, képzelt, szatén. A kedvenc könyved dedikált példányát is megszereztem, és még a kedvenc sütidet is elkészítettem neked – rebegtette pilláit. – Erre mit mond a pasi?
- Dugjunk.
- Nem egészen erre a válaszra számítottam – jelent meg egy kis pír arcán.
- Csak nem megleptelek? Tudod, nem csak te okozhatsz meglepetéseket. Egy pasit egy idő után nem érdeklik ezek a dolgok. Persze, nekünk is jól esnek a kis figyelmes gesztusok, de néha csak veletek akarunk lenni. Nézd, én nem tudom, milyen férfiakkal volt eddig dolgod, de tény, hogy nem volt túl sok jó tapasztalatod. Egy valamit viszont szögezzünk le. Én nem vagyok olyan, mint más, belőlem csak egy van, de nem vagyok egyszerű eset. Vannak titkaim, és akaratlanul is leköt a munka, akár a leglehetetlenebb időpontokban is. Csak olyasvalaki lehet mellettem, aki ezt elviseli és tolerálja.
- Remélem, hogy megtalálod ezt a lányt. Csodálatosat érdemelsz. – Erre a kijelentésére megöleltem, ő pedig viszonozta a kis gesztust, s hozzám bújt. Valami elkezdődött köztünk.

Pár órás beszélgetés után hazamentem, és dalszövegírás helyett a pihenés mellett döntöttem. Egy nyugtató tea után vetettem magam fáradtan az ágyba, és hamar elnyomott az álom. A korai kelés miatt nem volt időm álmodni, vagy csak másfelé jártak a gondolataim. Bementem stúdióba, és minden a megszokott kerékvágásban ment, egy dolgot leszámítva; sokkal jobb volt a kedvem.  Majdnem boldognak mondhattam magam, de persze nem akartam semmit sem elkiabálni. Minzy is észrevette rajtam a változást, amit szóvá is tett.
- Oppa, mi ez a nagy jókedv? Csak úgy virulsz – támaszkodott az asztalra mosolyogva. Mindig mosolygott, ő volt a kis pozitív fénysugaram.
- Csak jól telt az estém – mosolyodtam el.
- Oh, csak nem egy új lány?
- Így is mondhatjuk. Már volt egy szerencsétlen találkozásunk, de félretettem a büszkeségemet és elnézést kértem. Érdemes volt.
- Dúl a szerelem?
- Határozottan nem.
- Egyenlőre.
- Ne kombinálj, inkább segíts kicsit! Nézd, itt tartok.

Késő estig ültem a stúdióban és dolgoztam az új dalokon. Már épp készültem beülni a hófehér Bentleybe, mikor megszólalt az sms-t jelző hang. A telefonom után nyúltam, és remegve nyitottam meg az üzenetet.

Szükségem van rád. Át tudnál jönni? Fontos. Kérlek… Salome.