12. Confused dragon

Angel szemöge:

Otthagytam Jiyongot, amint reggel felriadtam. Még majdnem sötét volt, de a madarak már csiripeltek. Öt óra körül kelhettem fel, és egy furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem, nem vagyok egyedül, ott van nekem Jiyong, és a tudat, hogy talán kedvel, megrémített. Az igazat megvallva azért küldtem neki annyi üzenetet, hogy észrevegye, érdekel. De mikor felhívott, nemcsak megdobbant a szívem, majd kiszakadt a helyéről. Akarom ezt az embert, mindenestől. Nem ismerem még igazán, de biztos vagyok benne, hogy nem létezik rossz oldala. Nem véletlen, hogy Salome is ennyire rejtegette előlem. A helyében lehet, hogy én sem említettem volna, hogy ismerem. Egy kincs ez a férfi. Előzékeny, jó humora van, kedves, intelligens és… egyszerűen nincs rá egy rossz szavam sem. Azok után, hogy reggel se szó, se beszéd eljöttem, nem tudom, áll-e még a mai vacsora. Minden porcikámmal szeretném újra látni, ám valami mégis azt súgja, ne menjek, mert később csak baj lesz belőle.
Amint otthon összeszedtem magam, dolgozni indultam, és vártam, hogy hívjon Jiyong. Úgy döntöttem, nem fogom felkeresni, hiszen előző nap már épp eléggé lejárattam magam. Egyébként is a férfi dolga keresni a nőt, ha valóban szeretne tőle valamit. Ha igazán érdeklem, biztosan nem hagyja szó nélkül a reggeli dolgot, és így beszélhetünk az estéről is. Ha nem keres, vettem a lapot, este nem megyek sehová, legalábbis vele biztosan nem, és valószínűleg csak az újságokban látom viszont.  

Jiyong szemszöge:

A kezdeti sokk után kicsit megrökönyödve ugyan, de összeszedtem magam. Mint minden nap az utóbbi időben, az a nap is nehezen indult valamiért. Nem a testi fáradtság volt az, ami igazán gyötört, hanem a bennem dúló harc. Nehéz volt erről beszélnem, de magamban sem tudtam rendet tenni. Tegnap két csodálatos lánnyal voltam, de nagyon különbözőek. Az egyik, régi szerelmem, mintha most ismét érezné feltámadni a lángokat, de nem tudom, hogy mikor jön majd el a pusztító vihar, ami hatalmas zuhéval elmossa a kezdeti kétségbeesett fellángolást. Aztán ott a másik, akivel lassan-lassan gyermeteg tini szerelembe megy át a kapcsolatunk. Amint megismertem, intelligens és játékos énjét is megmutatva megbabonázott. Ő valami új, valami csábító, valami jobb. A múltat viszont nehéz elengedni, hiszen már ismerjük. Gondolataimba mélyedve fogyasztottam el reggelimet, majd még az autóban is őrlődtem, s próbáltam dűlőre jutni. Úgy éreztem, én vagyok a felelős mindkettőjükért, és ha nem kezelem jól a helyzetet, nemcsak én leszek minden baj okozója, de még egy barátságot is tönkreteszek.

Nagy nehezen beértem az irodámba, de képtelen voltam dolgozni. Egész nap azon agyaltam, hogy mit kellene tennem. Csak ültem a hatalmas bőrszékemben, és kezemben tartottam a kis tárgyat, amit még Saloménál tettem zsebre.
- Mi a helyzet főnök? – huppant le mosolyogva Minzy a kanapéra.
- Már meg sem ölelsz? – biggyesztettem le szám szélét.
- Kis ovis vagy! – pattant fel, és jó szorosan megölelgetett.
- Mindjárt jobb – mosolyodtam el. – Ennyire ráérsz?
- Már az is baj, ha meglátogatlak?
- Dehogy – sütöttem le szemeimet, és forgattam a kis apróságot ujjaim között.
- Ez… az amire gondolok? – mutatott rá.
- Az.
- És odaadtad neki?
- Nem, vagyis… Mikor hozzávágtam a kis ládát, benne volt ez is.
- És meglátta?
- Fogalmam sincs. Tegnap a földön volt.
- Itt? Akkor biztos nincs gond – mosolyodott el, mire én is felfelé görbítettem a számat. – Basszus, te elmentél hozzá, igaz?
- Igaz.
- És? Ne kelljen már minden csepp infóért könyörögnöm!
- Jó, oké. Szóval elmentem hozzá, mert bűntudatom volt. És nem hiába. Hatalmas zsebkendő, meg romantikus film halom közepén gubbasztott valami ezeréves takaróba csavarva.
- Kiábrándító volt?
- Inkább ijesztő. Sosem láttam még így. De aztán…
- Ugye nem?
- Mit nem? – kérdésemre felhúzta egyik szemöldökét. – Minzy! Nem, nem feküdtem le vele. Minek nézel te?
- Jó, jó, oké, bocs. Csak tudni akartam. Tény, hogy még érzel iránta.
- Ez mind szép és jó, és lehet, hogy így is lenne, ha nem gondolkoznék tegnap óta.
- Min?
- Nem találta meg a gyűrűt. Ez lehet, hogy jelent valamit.
- Mielőtt elhagyott, meg akartad kérni a kezét. Most viszont ha megtalálta volna, sem lenne jelentősége. Jiyong, nem vagytok már együtt!
- Miért érzem azt, hogy te nagyon azt akarod, hogy Angellel történjen valami köztünk?
- Mert – mosolyodott el- részben igaz, részben pedig boldognak akarlak látni. És mióta eldöntötted, hogy adsz neki egy esélyt, és megismered, kivirultál. Minden találkozásotok után boldog vagy.
- Kivéve a tegnapit.
- Tegnap is találkoztatok? Jiyong, te vén kujon! – nevette el magát, mire én is nevetésben törtem ki.
- Vigyázz magadra, kiscsaj, nem leszünk így jóban – néztem rá perverzen.
- Azt hiszem, elbírok veled – nevetett.
- Oh, csak hiszed.
- Nem válaszoltál.
- Igen, találkoztunk. Az éjszaka közepén. Vicces történet – mosolyodtam el.
- Látod?! Erről beszélek! Máris mosolyogsz. Jó hatással van rád, ne tagadd.
- Talán igazad van, de akkor miért hagyott egyedül ma reggel?
- Együtt töltöttétek az éjszakát? Mondom én, hogy vén kujon vagy! Nem is, Casanova. Ő sármosabb.
- Minzy, elég legyen!
- Oké, oké, bocs főnök – tette fel kezeit, jelezve, megadta magát.
- Nem úgy voltunk együtt – nyomtam megy az úgy szót. – Csak nálam aludt. Nem engedtem haza későn, és igazából beszélgettünk. Elaludt a mellkasomon, de reggelre eltűnt. Fogalmam sincs, mire véljem.
- Szerintem megijedt. Mikor Saloméről beszélsz, látszik rajtad, hogy nem közömbös neked, ráadásul csak nemrég derült ki Angel számára, hogy a legjobb barátnője azzal a pasival járt, akiért odavan.
- Ez hülység. Nincs oda értem.
- Jiyong,  – nézett rám rosszallóan – benőhetne már a fejed lágya. Annyi nőt dugtál meg életed során. Tényleg nem tanultál semmit sem rólunk?
- Rólatok? Minzy, te még kislány vagy.
- Mégis egy kislány tanácsait fogadod meg. És jobb, ha tudod, hogy nincs köztünk olyan sok.
- Tisztában vagyok vele cicám, ne aggódj –kacsintottam. – Ha ez az ügy lecsillapodik, rólad is gondoskodom.
- Undorító vagy! Hívd fel Angelt!
- Minek? Ma este találkozunk.
- A nőknek szükségük van a megerősítésre. Elment reggel, mert nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. Hívd fel!
- A kislányoknak talán szükségük van rá, de a nőknek nincs.
- Baszd meg!
- Te undorítóztál le!
- Annyi csaj után engem is egy újabb trófeaként kezelnél? Abból nem kérek, köszi – állt fel, és az ajtó felé vette az irányt, mire gyorsan visszahúztam kezénél.
- És mi van, - léptem közelebb hozzá, hogy szinte összesimuljunk – ha tényleg tetszel?
- Akkor pedofil vagy – vigyorodott el, és kiment.
- Na, ne már! Te mondtad, hogy nincs sok köztünk! – kiabáltam utána, de persze nevetve.

Végül nem hívtam fel Angelt, tartottam magam a saját elveimhez. Érte mentem a megbeszélt időpontban, és magamat is megleptem, hogy pontosan érkeztem. A munkában igyekszem óramű pontossággal végezni a dolgomat, de sajnos a magánéletben ez nem nagyon jön össze. Most viszont tökéletes időben csöngettem, és amíg vártam az ajtónyílásra, megigazítottam zakómat, amit az egyszerű pólóm fölé vettem, hogy kicsit elegáns hatást kelthessek öltözékemmel.
Pár perc várakozás után nem érkezett válasz, és nem nyílt az ajtó, így kopogtam, és csöngettem ismét, hátha csak nem hallotta a nagy készülődésben, hogy valaki várja. Nem érkezett válasz, így felhívtam.
- Igen?
- Angel? Szia, itt Jiyong. Tudod, a pasi, akivel ma randizol.
- Ó, hát persze, már régóta kész vagyok, mikor jössz? – hallottam meg a hangot magam mögül.
- Nézz fel, szépségem, már itt vagyok –fordultam meg.
- Bassza meg – állt velem szemben.

Angel szemszöge:

Azt hittem, nyugodtan érek majd haza az egész napos munka után. Bevállaltam egy plusz műszakot is, hiszen jól jön a plusz pénz, és Jiyong sem keresett. Ezzel a meg nem tett gesztussal egyértelműsítette számomra, hogy ennyi volt, köztünk semmi sincs. Teljes nyugodtsággal ültem be egy kávéra a kedvenc kis italozómban, jól esett az egyedüllét, bár nem lett volna rossz egy beszélgetőpartner. Végül beugrottam egy étterembe, hogy ne kelljen főznöm. Rengeteg ételt vittem haza, gondoltam, jól fog jönni egy ilyen hosszú nap után. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mikor már majdnem otthon vagyok, a telefonom hangos csörgése fogja megszakítani néma sétámat. Legnagyobb meglepetésemre Jiyong keresett. Kicsit haboztam, de végül csak felvettem a telefont.
- Igen? - kérdeztem unottan.
- Angel? Szia, itt Jiyong. Tudod, a pasi, akivel ma randizol – humorizált. Gondoltam így oldja a feszültséget, mielőtt lemondja a találkát.
- Ó, hát persze, már régóta kész vagyok, mikor jössz? – húztam kicsit agyát, de ekkor már befordultam a házhoz, és a kulcsomat próbáltam előkeresni a táskámból.
- Nézz fel, szépségem, már itt vagyok. – Erre a kijelentésére felpillantottam, és ott állt előttem teljes életnagyságban.
- Bassza meg.
- Oh, ennyire megleptelek? – vette le szeméről napszemüveget, és vizslatott, mint aki magyarázatot követel.
- Segíthetek? – kezdtem a zár nyitogatásába.
- Segíthetek?  Ne nevettess – engedett el egy gúnyos kacajt.
- Bejössz?
- Be.

Bent levettem a cipőmet, lepakoltam az ételt a konyhapultra, a munkaruhámmal pedig a mosógép felé vettem az irányt. Bepakoltam az összes ruhát, azt is beleértve, ami rajtam volt. Beprogramoztam a szerkezetet, majd szépen felkötöttem a hajamat, és a zuhany alá akartam beállni, mikor Jiyong utánam jött.
- Angel beszélni akarok veled, mert ez így… Ejha! – kiáltott fel, mire felsikítottam.
- Kwon Jiyong, te perverz! Kifelé! Most! – ordítottam.
- Jól van, jól van. Ma minden nő zabos rám? – indult ki, mire gyorsan becsuktam a zuhanykabin ajtaját magam mögött.
- Minden nő? Oh, szóval másokkal is találkozgatsz.
- Nem, szó sincs róla. Csak Minzy-vel beszéltem, és ő is elhordott mindennek.
- Nyilván okunk van rá. És ha megtennéd, hogy nem a fenekemet bámulod, hanem mondjuk kimész és leülsz a fenekedre a kanapén…
- Oké, megyek már.
- Lekötelezel – forgattam meg szemeimet, és viszonylag gyorsan túlestem a tisztálkodási rituálémon. Természetesen – mivel a saját otthonában otthon érzi magát az ember- nem volt nálam semmi ruha, így kénytelen voltam törölközőben slisszolni az emeletre.
- Angel!
- Mi van már? –néztem rá vissza morcosan, és próbáltam elérni, hogy az apró textil minden takargatni valót fedjen.
- Semmi, – jött zavarba- csak gondoltam szólok, hogy lent várok és leülök, jó? –vakarta meg tarkóját egy bájvigyor kíséretében.
- Nagyszerű. És most, ha megbocsátasz – indultam fel, és magamra kaptam egy rövidnadrágot, meg egy felsőt. Szép kellemesen lebattyogtam, és lehuppantam mellé a kanapéra, de előtte még választottam egy doboz sült tésztát, és majszolgatni kezdtem, mire egy kitágult szempár volt a reakció. – Most mi az?
- Nézd, ha nem akarsz velem lenni, megmondhatod – mordult meg gyomra, mire kuncognom kellett.
- Én nem akarok veled lenni? –Álltam fel közben egy másik adag ételért. – Reggel elmentem, se szó, se beszéd, te pedig nem is kerestél. Bocs, ha azt gondoltam, nem érdekellek – nyomtam kezébe a dobozt.
- Köszi. Az igazság az, hogy Minzy tanácsa miatt nem hívtalak fel. Csak be akartam bizonyítani, hogy nincs igaza, de tévedtem. Kiakadtál. Miért mentél el reggel?
- Nem fontos, hiszen úgyis csak Minzy számít neked.
- Ne viccelj már! Ha választanom kellene, nem rá, hanem Saloméra tenném a voksomat.
- Heh, Salome – mondtam lefitymálóan.
- Ahogy látom, egyre kevésbé kedveled. Nem ezt akarom elérni. Ki kellene békülnötök. Menjetek el közösen nyaralni, vagy szervezzetek valami csajosat.
- Párnacsatázzunk egy szál tangában? Nem is rossz ötlet – gondolkodtam el.
- Engedélyezem, de csak ha ott lehetek – vigyorodott el.
- Nem!
- Videó?
- Nem!
- Kép?
- Nem!
- Hangüzenet?
- Jiyong, nem!
- Legyen – sóhajtott. – De nem vicceltem. Menjetek el valahová. Mondjuk a Jeju- szigetekre, de szigorúan kettesben.
- Nem is rossz ötlet.
- Komolyan?
- Igen. Meggondolom, és beszélek vele.
- Tényleg szüksége van egy barátra, örülök, ha megteszed.
- Nekem is szükségem van valakire – vetettem rá lopott pillantást, majd huncutul elmosolyodtam.
- Oh, és kire gondol a kisasszony?
- Nem tudom, talán maga tudja –kuncogtam. – Jól éreztem magam este.
- Én is.
- És örültem, hogy annyit beszéltünk.
- Én is – derült egyre jobbkedvre.
- És –vigyorodtam el – jó volt rajtad elaludni, tudván, hogy mellettem leszel reggel.
- Én is így gondoltam. Ezért lepett meg, mikor egyedül találtam magam reggel.
- Sajnálom. Bizonytalan voltam. Nem tudom, mik az érzéseid.
- Kedvellek.
- De…
- De?
- Mindig van ez után valami de.
- Igaz. Kedvellek, de nem tudom, mit érzek más iránt.
- Salome, igaz?
- Elbizonytalanodtam.
- Így én sem tudhatom, hogy mit szeretnél. Dönts, nem érdekel, kit választasz, de ne játssz velem.
- Nem érdekel?
- Dehogynem. Úgy értem ne azért válaszd őt, mert a múlt kísért, és ne azért válassz engem, mert nem akarsz megbántani, érted?
- Mindent értek.
- Mi mindent?
- Az érzéseimet. Ő szeretett.
- Ha szeretett volna, nem hagyott volna ott egy olyan tuskóért, mint Jungyeol.
- Úgy éreztem, szeretett.
- Minden emberi lénynek szüksége van arra a fantáziára, hogy szerették.
- Ez nem fantázia!
- Ahogy akarod. Képzelj bele olyat, ami már nincs. Kitalálom. Tegnap nála voltál, ő pedig megkért, legyetek újra egy pár.
- Nem egészen, de majdnem.
- És te nem tudod, mi lenne a helyes, és mit szeretnél.
- Lehetséges.
- Azt tedd, amit szeretnél.
- Miért?
- Mert ha azt teszed, ami helyes, csak egy ideig leszel boldog.
- Igyekszem átgondolni.
- Nem fogok örökké várni.
- Tudom, de holnap estig képes vagy rá? – vette kezébe arcomat.
- Igen, addig képes –dermedtem le kissé.
- Akkor jó – nyomott csókot arcomra, amit lehunyt szemmel fogadtam.
- Ne okozz csalódást. Légy önző, és dönts eszerint! – biztatásomra csak bólintott, majd az ajtó felé vette az irányt, intett és elköszönt.