7. Amazing

Jiyong szemszöge:

Nem bántam meg, hogy az új életre való hajlandóság jeléül elhívtam Angelt vacsorázni. Igazából kedves lány, és ha más nem is, egy jó barátság bármikor lehet a kapcsolatunkból. Szerencsére nem gondolkodtam ezen túl sokat, mert ha így lett volna, biztosan számtalan okot sorakoztathatok fel mellette, és talán még többet ellene. Abban a pillanatban viszont örültem, hogy ezek után is képes volt igent mondani arra, hogy előzetes arrogáns bemutatkozásom ellenére is egy asztalhoz üljön velem. A Jiyong-sárm. Bármennyire is fiatal Minzy, úgy tűnik, ért a nőkhöz. Néha megfeledkezem róla, hogy ő is az, hiszen annyira tapasztalatlan még. Ő mondta nekem egyszer, hogy az ok, amiért annyi nő bomlik értem, és engem akar,meg amiért szüntelen próbálkozások tengerében úszom, az nem más, mint a Jiyong-sárm. Hülyeségnek tartottam, és még most sem hiszem, hogy valós lenne, de mikor egy komplett idióta vagyok, és szeszélyességem miatt lenézem az embereket, elgondolkodom. Vajon ők meglátják bennem a jót, vagy ez a Minzy-féle megérzés?
Mindenesetre nem tétováztam sokat, azonnal asztalt foglaltattam egy különleges helyre. Úgy gondoltam, hogy megérdemli a különleges bánásmódot, mert ha minden igaz, kirángat a depressziómból. Megint önző voltam és csak magamra gondoltam, de ez mindkettőnknek jó. Ő velem lehet, én pedig visszanyerem az emberi mivoltomat. Biztos voltam benne, hogy tisztában volt azzal, hogy ez nem csak egy  jöjjünk össze újra találkozó, így nem kellett aggódnom az esetleges következmények miatt.
Mivel bőven volt időm az esti találkozónkig, így foglalkoztam kicsit a zenével, mint az egyetlen, igaz szerelmemmel és szenvedélyemmel.  A szöveggel nem bajlódtam, csak valami egyszerű alapot kezdtem papírra vetni. Közben fejemben hallottam a dallamot,ahogy keresztezik egymást a hangok, minden apróságra figyeltem, bár csak egy egyszerű akkordváltásos dalt raktam össze pár óra alatt. Mikor alkotok, a világ körülöttem megszűnik létezni. Sosem tudott senki és semmi kizökkenteni az alkotásból. Talán mégis. Egy valaki, kinek harsány nevetésétől újra meg újra lángra gyúlt szívem, s érte mindent feladtam volna.
Annyira elszalad közben az idő, hogy igyekeznem kellett, ha nem akartam elkésni. Gyorsan beálltam a zuhany alá, s a csobogó víz alatt már az esti szettet raktam össze fejemben.  Egy fekete szövetnadrág mindig jó választás, így ehhez öltöztem, s az elegancia értelmében egy fehér, V nyakú pólót választottam hozzá, amire a nadrághoz tartozó zakót párosítottam. Természetesen pár karkötőt is magamra aggattam, nélkülük teljesen meztelennek érzem magam. A hajamat bohéman kócosra borzoltam, majd befújtam magam parfümmel, és indultam is Angelért. Legnagyobb meglepetésemre nem úgy várt, mint legutóbb, semmi fölösleges cicoma, semmi extra smink. Természetes volt és gyönyörű. Egyszerű, fekete csőnadrágot viselt egy csinosabb felsővel, elegáns blézerrel, magassarkúval és kistáskát párosított hozzá. Haját összekötötte, kiemelve ezzel angyali arcát, amin szerencsére csak leheletnyi smink díszelgett.
- Ejha! Remekül nézel ki. – bókoltam neki mosolyogva. Nem hazudtam, valóban jobban tetszett így, mint első alkalommal.
- Tudod, hogy nem vagy köteles bókolni, igaz? – nézett rám gyanakvóan.
- Igen, tudom, de valóban így gondolom. De ha nem hiszel nekem, most bókoltam utoljára.  – vágtam be a durcás kisfiú fejet.
- Hé, egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszem el. – kuncogott kicsit.
- Ennek örülök. Akkor mehetünk?
- Persze. – tessékelt ki diszkréten az ajtóból, majd nekem háttal állt, és a kulccsal a zárban matatott, ekkor nyertem csak először igazi rálátást fenekére. Kerek, formás, kissé nagyobb, de pont ezt szeretem. Mintha tudná, hogy a fenekek a gyengéim.
Mivel meg akartam lepni, nem egy szokásos vacsorára vittem, hanem valami különlegeset szerveztem neki, nekünk. Egy kevesek által ismert éttermet választottam, ahol fantasztikusan főznek. Ha ez nem lenne elég, van egy asztal, ami nem mindennapi helyen van; a tetőn. Ez sem akárhogyan. Mintha üvegkalitkában vacsoráznál, teljes kilátás nyílik Szöulra. Mivel az épület alapjában véve egy hotel, így hatalmas magaslatokból figyelhettük a nyüzsgő várost.
Mikor felértünk, Angel teljes csodálattal bámult ki az üvegen. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik neki, vagy sem, így muszáj voltam megkérdezni tőle.
- Na, milyen? – tettem fel a lehető legegyszerűbben kérdésemet.
- Ez… egyszerűen hihetetlen. A kilátás, meg a teríték, és a dekoráció. Elképesztő. – hüledezett.
- Szóval tetszik? – mosolyodtam el, ahogy áradozott.
- Még kérdezed? Sosem voltam ilyen hihetetlenül extrém, elragadó és romantikus helyen egy és ugyanazon időben. Hogy találtál rá?
- Egy idolnak is kellenek rejtekhelyek, nem igaz? – rántottam vállat nemes egyszerűséggel.
- Dehogynem. – mosolygott. Olyan őszinte mosoly volt. Tényleg örült neki, hogy elhoztam.

Kihúztam neki a széket, majd rendeltünk italt és ételt, amit hamarosan ki is hoztak. Az este nagy része kellemesen telt. Ő sem képzelt többet a helyzetbe, mint én, és nagyon bájos volt. Én is kezdtem megnyílni neki, és ez alkalommal tényleg figyeltem mondandójára, és őszintén érdekelt is. A család témába kezdtünk bele, és elég jól bele tudtunk merülni. Furcsa volt egy olyan emberrel beszélgetnem, akinek nincs testvére.
- Én sajnos nem tudok elég időt szakítani a családomra, nagyon fontosak számomra, így Dami, a nővérem is előkelő helyet foglal el a fontossági listán. Szerencsére nagyon jó kapcsolatban vagyok édesanyámékkal, így amikor csak tehetem, meglátogatom őket. Rendkívül szerencsés vagyok, amiért mellettem állnak, és amiért eddig is mindig támogattak minden őrültségemben. – áradoztam neki mosolyogva.
- Olyan aranyos vagy, ahogy a családodról beszélsz. Jó hallgatni, hogy ennyire közel álltok egymáshoz. Manapság nem sokan nyilatkoznak így a szüleikről, tényleg szerencsés vagy. Nagyon összetartónak tűntök.
- Ugyan már. Ez nekünk természetes. Koreában nagyon fontos a család és az idősebbek tisztelete. Nem tartom magam hatalmas hagyományőrzőnek, de ezeket igazán jó dolognak tartom.  És veled mi a helyzet?
- Testvérem nincs, pedig szívesen beszélnék róla, ha lenne. Mindig szerettem volna egy öcsit vagy egy bátyót. A fiúkkal régebben is jobban kijöttem, csodálkozom, hogy most van olyan nő, aki elvisel, nagyon kiállhatatlan vagyok. –mosolyodott el. – Igazából nem tudok sok mindent mesélni. Az unokaöcsémmel mindig jól kijöttem, de az mégsem ugyanaz a helyzet. A szüleim… nos, elváltak.
- Sajnálom. – szakítottam félbe.
- Ugyan, nem haláleset, semmi gond. Régen történt, hét voltam. Nem sokat fogtam fel az egészből, csak annyit, hogy anya elköltözik. Ennek örömére hatalmas ordításba és hisztibe kezdtem. Nem tudtam, miért megy el, nem értettem az egészet. Fogalmam sem volt a megcsalás fogalmáról. Ma már persze pontosan tudok mindent. Apámmal maradtam, de őszintén szólva, a nevelőotthon sem lett volna sokkal különb. Vagyis nem tudom. Biztosan más lett volna, és végül is örülök, hogy mindent megadott nekem, amit csak tudott, de igazán nem foglalkoztunk egymással. Nagyon jóban voltunk egy darabig, aztán… megszakadt egy a feltétlen bizalom köztünk. – elcsuklott hangja. Tudtam, hogy nem szabad faggatnom.  Ha késznek érzi magát, és eléggé bízik bennem, majd elmondja. Mindenesetre felpiszkálta a fantáziámat.
- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy ezzel érzékeny pontodra tapintok. 
- Ugyan, nem kell szabadkoznod. Nem tudhattad, ráadásul már én is túl vagyok a történteken, csak nehéz beszélnem róla. Nem sokan tudnak erről az egészről.
- Salome?
- Sejti. Tényleg. Honnan ismeritek egymást? –váltott gyorsan témát. Ez az. Helyben vagyunk. Most jön a megtört, darabokban heverő Jiyong hősszerelmes vallomása.
- Jó pár éve ismerjük egymást, azt hiszem egy buliban táncoltunk sokat, és közel kerültünk egymáshoz. – fogtam rövidre mondandómat. Még nem mondhattam el. Nem álltam rá készen, és ő sem. A legjobb, ha ennyit tud, majd később beavatom a részletekbe.
- Értem. Én is ilyesmiről hallottam, csak gondoltam megkérdezem tőled is. – kuncogott. – Rájövök ám, ha valami kis fedő sztorit találtok ki a titkos légyottjaitokra, és akkor végetek. – nevetett. Én nem tudtam őszintén nevetni, de ezért erőltettem egy kicsit. Hogy beletrafált. Remélem, nem fog haragudni, mikor megtudja az igazságot.

Az este további része igazán jól telt, sokkal kellemesebb volt, mint első alkalommal. Miután rendeztem a számlát hozzá indultunk. Nem voltam benne biztos, hogy ugyanazt akarjuk, de az lapján, amit az este megmutatott magából, nem hinném, hogy a következő lépés számára az lenne, hogy a ágyába csaljon. Bár… ki tudja.
A taxiban ültünk, mikor először csened állt be köztünk. Még jó pár kilométer hátra volt az útból, így nem lett volna kellemes ilyen némán tölteni a perceket. A légy zümmögését is lehetet volna hallani. Igen, ezt hívják kínos csendnek. Muszáj volt megtörnöm valamivel, mert nem akartam elrontani az utolsó perceket.
- Nagyon jól éreztem magam. – fordultam felé, és egy őszinte mosollyal biztosítottam arról, hogy valóban így gondolom.
- Igen, én is remekül éreztem magam. Más vagy, mint gondoltam.
- Hűha. Szertefoszlattam a rólam felállított előítéleteidet és sztereotípiáidat? – váltottam komolyra.
- Idióta! – csapta meg finoman karomat. – Szó sincs erről. Azt a Jiyongot nem ilyen egyszerű tönkretenni, még neked sem.  –kacsintott pajkosan. Ó nem, ebből még baj lesz. – Úgy értettem, eddig kicsit sem izgatott a nyomorom. Ha azt hiszed, nem vettem észre, tévedsz. Láttam, pontosan tudtam, és ettől voltál olyan vonzó. – Ledöbbentem. Szólni nem tudtam, így kis szünet után folytatta, mintha tudta volna, hogy magyarázatra szorul a kis monológja. – Tudod, elég sokan rám másztak, főleg az edzőteremben. Azt hitték, hogy olyan könnyű préda vagyok, egyéjszakás kaland, meg ilyenek. Tévedtek. Még csak a számomat sem sikerült megkaparintaniuk. Nem szeretem, ha valaki tálcán kínálja fel magát. Szerintem akkor izgalmas a kapcsolat, ha mindkét félnek kell küzdenie kicsit a másikért. Én élvezem azt a részét az ismerkedésnek, mikor becserkészem a zsákmányt. Aztán szépen, lassan megismerem, és megfojtom. Eddig mindig ez volt. Mint mikor életedben először kígyót veszel a nyakadba. Először mindketten tartotok kicsit a másiktól, aztán a kíváncsibb feladja, és felfedezi a félénkebbet. Mikor megbizonyosodott róla, hogy alkalmas lenne számára, szépen rátekeredik nyakára, ami először jól eső érzéssel tölti el az ellenkező neműt, egészen addig, amíg szépen, lassan mozgolódni kezd. Egyre jobban magával ragad a kellemetlenség, a frusztráltság, aztán a kígyó megfojt. Lassan, elég hosszú időbe telik, amíg te szenvedsz, aztán roppan a nyakcsigolyád. Onnantól kezdve halott vagy, és nem érzékeled a külvilágot. Ekkor a kígyó letekeredik rólad, és otthagyja a tetemet.
Ahogy hallgattam mondandóját, teljesen úgy éreztem, mintha valóban a közelben lenne egy hüllő. Még a hideg is kirázott. Milyen bizarr hasonlat volt ez?! Bár ha jobba bele gondolok, igaza lehet. Sok esetben a nők ilyenek, és még csak nem is tudnak róla. Na de az utolsó mondat… És otthagyja a tetemet. Úristen. Ez azért meglehetősen morbid.
- Érted mit akarok mondani, nem? –zökkentet ki.
- De persze, értem.
- Valami rosszat mondtam? – láttam rajta, nem fogja fel a mondatai súlyát.
- Nem, semmit. Mindig ilyen… érdekes hasonlatokkal élsz?
- Nem tudom, ezek csak úgy jönnek. – mosolyodott el. Megnyugtatott a mosolya. Egy pillanatra azt hittem, egy pszichopata ül velem egy taxiban.
- Egyébként én csalódtam benned, de kellemesen. Első alkalommal te akartad úgy kicsípni magad?
- Őszintén szólva, Salome erőltetett mindent rám. Dilis az a lány. – vigyorgott.
- Na, az a plusz már túl sok volt nekem. A természetes lányokat szeretem. Akkor egyébként is rossz passzban voltam, amiért megint csak elnézést kérek. Most viszont tudtam rád figyelni, és érdekelt is, amit mondtál. – Megtorpantam egy pillanatra. - Várj. Te azt mondtad, hogy attól voltam vonzó, hogy nem érdekeltél. Mi az, hogy csak voltam? Ez fájt! Igazán. – kezdtem el nevetni, mire ő is velem kacarászott.
- Oh, ne haragudjon Mr. Mindenkinekénkellek.  – vette fel komoly arckifejezését. – Azt hittem, fenséged nem érdeklődik úgy irántam, hogy legyezgetnem kelljen alapból nagyra nőtt egóját. Tudja, nem szoktam hozzá, hogy én udvarlom a férfiaknak, de ez nyilván valami befásult, ostoba tanok szerin való hozzáállás. Elkérem a nézését Sir Kwon. – kuncogta el a végét.
- És még én vagyok az idióta, meg Salome dilis! –nevettem. – Te nem vagy komplett. Őrült vagy!
- Mindig is sejtetted, nem igaz? –nézett komolyan.
- Ami azt illeti, egy kicsit benned volt az elején is. – Válaszomra nagyra nyíltak pupillái, meglepődött. – Most komolyan. Ki beszél első randin arról, hogy milyen szörnyű volt ekcémával az orvoshoz járni, az őrült. Meg aki második találkozásnál becsiccsentve bolyong a házamban, az nem normális. – viccelődtem.
- Értem, oké. Gáz vagyok, vettem Jiyong, ne ragozzuk, lépjünk tovább. – fékezett le a taxi jelezvén, megérkeztünk. Angel kipattant a kocsiból, és előrement ajtót nyitni, én pedig fizettem.
- Várj, Angel! –futottam utána, de az orrom előtt csattant az ajtó. – Baszki. –motyogtam. Őrülten mérge voltam magamra, mert ez a lány tényleg más. Nehéz kiismerni, és furcsa is egy kicsit, de érdekes. Gyönyörű és jól fejezi ki magát. Értelmesen el tudtam vele beszélgetni több órán keresztül úgy, hogy egyszer sem jött szóba, hogy a bordó körömlakkja megy-e a táskájához. Megjegyzem, tökéletesen passzolt. – Nyisd ki, kérlek. –dörömböltem. Úgy érezem magam, mint az ex, akit épp most dobott ki élte szerelme, pedig nem erről volt szó. Bárhogy erőlködtem és könyörögtem, az ajtó nem akart kinyílni, így feladtam, és lesétáltam a lépcsőn.