6. Try again

Angel szemszöge:

Pilláim nehezen nyíltak, ólomsúlyúnak éreztem szemhéjaimat. Mindenütt csak fehéret láttam, mint egy orvosi rendelőben, minden steril és tiszta. Nagy nehezen felültem, és Jiyonggal találtam egy szobában, egy kanapén magam. Hirtelen minden beugrott a tegnapi estéről, a buli kezdetétől egészen az ágyba kerülésemig. Láttam az ijedtséget Jiyong arcán, mikor felfedezte, hogy én az ő ingében töltöttem az éjszakát, ő pedig csak egy bokszert visel. Akaratlanul is gonosz mosoly húzódott arcomra, amit szerencsére nem vett észre. A feszültség tapintható volt a levegőben, így gondoltam, oldani kéne kicsit. Egyértelmű volt, hogy azt hitte, lefeküdtünk, pedig valójában semmi ilyesmi nem történt.
- Jó reggelt, Jiyong. – nyomtam mosolyogva puszit arcára. Kizökkentettem, mert megrázkódott és furcsán vette tudomásul, hogy valami olyat tett az éjjel, ami nem állt szándékában józan állapotban.
- Neked is. – reagált fejét fogva, így lehuppantam mellé.
- Baj van? Nem nézel ki valami jól. Elfáradtál az éjszaka? – Amint kimondtam, egy huncut mosoly vette uralmába ajkaimat.
- Fáj a fejem, gondolom az italtól. Angel, mi történt? Nem emlékszem semmire. Ugye nem feküdtünk le. – Ezek a szavak belül összetörtek kissé. Két dolog futott végig a fejemben. Kwon Jiyong, a számomra tökéletes férfi velem egy ágyban. Hmm… már a gondolattól is izgatottabb leszek a kelleténél. De Kwon Jiyong, a számomra tökéletes férfi nem akarja, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz.
- Tudod, jót tett neked a whisky. Kedvesebb voltál. – hajtottam le fejemet.
- Baszki. Akkor mi ketten tényleg…? – aggodalom szűrődött ki hangjából.
- Nem, Jiyong, nem történt semmi. Csak kényelmetlen volt a ruhám, így adtál egy inget, neked meg meleged volt. Nem is erőszakoltalak meg, ha esetleg tartottál tőle. Nincs nálam korbács, nem vertelek meg, sőt, még csak meg sem érintettelek. Nincs okod félni. Semmi nem történt. – szögeztem le halkan, mégis határozottan, lebiggyesztett ajkakkal. Ennyi bőven elég volt, és már könnyek gyűltek a szemembe. Ez valami különleges tehetség, vagy átok, nem tudom megfogalmazni, de akárhányszor lefelé görbítem ajkaimat, és valami szomorúra, valami tragikusra gondolok, képes vagyok sírni. Nem is lehet kérdés, mindig ugyanarra a napra gondolok.
- Nem úgy értettem. – mondta lehajtott fejjel.
- Akkor hogyan? – kérdeztem elhaló hangon. Válaszul megfogta a kezemet, s gyengéden maga mellé húzott. Mikor felpillantottam arcára, keserédes mosoly húzódott arcán. Nem tudtam, hogy fájni fog, amit mond, vagy a fellegekbe repít. Egy volt csak biztos, döntésre jutott.

Jiyong szemszöge:

A kis vicce nem úgy sült el, ahogyan tervezte. Akaratlanul is paraszt voltam, egy bunkó idióta. Úgy reagáltam, mintha valami leprás útonálló lenne a kanapémon, pedig egy igazi angyal volt. Olyan bizonytalannak és törékenynek láttam, hogy semmi esetre sem szeretem volna megbántani.

- Szeretlek. Ugye sosem hagysz el? –bújtam hozzá ötéves kisgyermek módjára. Válaszul hajamba túrt és egy csókot nyomott homlokomra.
- Amíg szeretsz, én itt leszek neked. – Elhittem. Elhittem minden szavát. Olyan megnyugtató volt, és lágy. Elmémben már hallottam a halk zongoraszót, ami megerősítette ígéretét, és megszentelte a pillanatot. Nem hittem volna, hogy ilyen felemelő érzés, ha szeretek, és érzelmeim nem viszonzatlanok. 

Végtagjaimat szárnyként bontogattam, és képzeletben már csak repültem. Vele.

Még most is ezt érezhetném, ha a sors úgy akarná, de nem akarja. Engem viszont nm készített fel, nem szólt előre, hogy útjaink elválnak, nem tudtam, hogy ennyire fájni fog. Már tudom, de ideje lenne tovább lépnem. Minzy is megmondta, az önmarcangolás nem vezet sehova. Döntenem kellett, és egy nehéz, ugyanakkor meghatározó döntést hoztam.  Legszívesebben félrevonultam volna, elbújtam volna a világ elől, de nem tehettem meg. Már magam mellé húztam Angelt, aki valósággal rám tapasztotta szemeit, és lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy mi lesz a következő lépés.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk az el nem kezdettet? – tettem fel kissé idegesen a kérdést. Nem a válasz miatt aggódtam, tudtam, hogy bele fog menni, hiszen láttam, hogy mennyire odavan értem. Magam miatt jobban aggódtam, hiszen nem úgy vágok bele ebbe az egész ismerkedősdibe, ahogyan kéne, s félek, hogy nem tudom majd elnyomni az érzéseimet. Semmi esetre nem szeretnék másnak fájdalmat okozni azzal, hogy én még nem készültem fel az újabb kapcsolatra, így erős kell vennem magamon, és tovább kell lépnem. Ez lesz a legjobb. Mindenkinek.
- Úgy érted, hogy tegyünk úgy, mintha még nem is találkoztunk volna, és randizzunk?
- Olyasmi. Este nyolcra ott vagyok érted. Megfelel?
- De még nem is válaszoltam.
- Tudom, hogy igent mondasz.  – Határozottságom hatására megilletődött, s pirultan bólintott egyet, értésemre adva, hogy áll az esti találka.  Csak elmosolyodtam. Ezzel a sokszínűségével fog majd az őrületbe kergetni. – Akkor este.
- Használhatnám a fürdőszobát? Aztán ígérem, itt sem vagyok.
- Persze, tudod, hol van.  Nem kell sietned, ma nem dolgozom.
- Köszönöm. – libbent el az ingemben, megmutatva ezzel formás lábait, amik hófehérek voltak, s csillogóak, simák.
Körülbelül félóra múltán visszajött, a saját ruhájában, és férfiszagot árasztva. Felismertem, az én tusfürdőmet használta, annak ellenére, hogy női is volt a fürdőszobában. Basszus, meg kell szabadulnom azoktól a holmiktól.
- Köszönöm az inget. – nyújtotta vissza.
- Tartsd meg. Legalább ez is melegít valamennyit.
- Kedves tőled, de nem fog hiányozni?
- Nem a kedvencem, a pénz pedig nem akadály. Vidd csak el.
- Ebben az esetben köszönöm.
- Túl sokat köszöngetsz.
- Csak mert hálás vagyok.
- Látom, de remélem az este után is így érzel majd. Egy különleges helyre megyünk.
- Valóban?
- Igen. Még senkit nem vittem oda.
- Ez izgalmasan hangzik.  – derült mosolyra, mire én csak bólintottam.
- Hazavigyelek? Nem szeretném, ha megfáznál.
- Ne fáradj, hazatalálok.
- Biztosan?
- Persze. Így is sokat tettél értem.  Amúgy sem vagy még útra kész. A lenge öltözet okozta tüdőgyulladás ez esetben téged jobban fenyeget. – mosolygott, majd felvette cipőjét, én pedig felsegítettem rá kabátját. – Nem tudom, mi ütött beléd, Kwon Jiyong, de kellemes meglepetést okoztál. –lépett ki az ajtón és elindult az utcán.
Amint becsuktam az ajtót, zavartan a kanapéra ültem, és hajamba túrtam. Magam sem értettem, hogy miért tettem azt, amit, de egy dologban biztos voltam. Ez a lány annyira rejtélyes, hogy beletemetkezhetem a megfejtésébe, és addig sem foglalkozom az önsajnálattal.

Angel szemszöge:

Hazafelé sétálva szerettem volna elhitetni magammal, hogy miattam, és a vonzerőm miatt döntött úgy Jiyong, hogy tenne még egy próbát, de legbelül tudtam, hogy ez nem így van. Biztosra vettem, hogy valami belső harc folyik benne, és nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, én lehetek számára a kiút. Az egómat elég rendesen bántotta a tudat, hogy igazából nem is biztos, hogy engem akar, hanem valami aspirin lennék a fejfájása ellen. Nem tudtam, hogy megtiszteltetés, hogy engem választott, vagy megalázó, hogy csak egy hiánypótló lennék az életében. Kihívás a számomra, hogy kiderítsem, és ha nem reménytelen, a magam javára fordítsam a helyzetet. A lelkének ápolgatásra van szüksége, és egy nagyon közeli barátra. Ez leszek én,  az a jó hallgatóság, aki valahol vonzza.
Otthon elfogyasztottam a reggebédemet, és ellenőriztem a telefonomat.

13 nem fogadott hívás. 2 sms.

Még meg sem néztem, hogy kinek hiányoztam ennyire, biztos voltam benne, hogy Salome volt az elkövető. Nem sokat csalt a megérzésem, azért Mia is keresett kétszer, majd végül az sms mellett döntött. Mivel ő Mia, nem elégedett meg eggyel, mindjárt kettőt is küldött.

Merre vagy csajszi? Jungyeol kis akciója óta nem láttalak. Majd keress meg!!!!

Milyen kis türelmes. Mindig egy felkiáltójelet használ. Mivel ez az üzenet már aktualitását vesztette, így a következő megnyitása mellett döntöttem.

Szóval Jiyong?!  Ügyes kislány. Már minden világos, na de, hogy egyetlen szó nélkül lépsz le vele… Ez kicsit fájt. Aztán mindenről beszámolni. ;)

Oh azt a kíváncsi fajtádat Mia! De vajon honnan tudta meg? Mondjuk, az a jelenet, amit lerendeztem az utcában nem hiszem, hogy ne szúrt volna szemet a fél klubnak. Képes lett volna mindenkit körbekérdezni, hogy merre van a piros nadrágos barátnője? Ha Miából indulunk ki, igen, képes volt. Gyorsan írtam is neki egy üzenetet, nehogy azt terjessze, hogy megtörtént az, ami egyértelműen várat 

magára.

Nem történt semmi olyan, ne is kezdj kombinálni. Csak ott aludtam, ma este pedig találkozunk. Talán végre szerencsém lesz.  Izgatott vagyok, remélem, te is jól érezted magad, bár az utolsó emlékem az, hogy vagy három pasival táncol együtt. Túlzásba ne vidd. :D

Bár semmi kedvem nem volt beszélgetni Saloméval, mégis kötelességemnek éreztem, hogy adjak valami életjelet anyucinak. Vigyázott rám, mint a kiscsibéjére, pedig én voltam az idősebb. Ilyen típus volt, mindenkit féltett és mindenért aggódott.

Igen, anyuci jól vagyok, nem történ semmi gond. Élek, virulok és józan vagyok. Nem drogoztak be, és tudtommal nemi erőszak áldozata sem voltam. Miával buliztunk, nélküled. Nem tudom, merre voltál, de hogy nem Jungyeollal az is biztos.  Egyébként B.U.É.K., kedves barátném.

Talán kicsit elvetettem a sulykot, talán kicsit gonosz, és szemrehányó voltam, de rosszul esett, hogy engem bármikor kihagyhattak a Jungyeollal töltött percekből, nekem pedig nem volt még csak lehetőségem sem. Persze nem akartam fölösleges gyertyatartó lenni, de nem esett jól. Igen, féltékeny voltam. Tudom, nem szép dolog, de mindig csak egy dolgot mondogattam Saloménak. Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol. Ő meghallgatta, de igazán sosem értette.
A gyors sms váltás után a kanapéra huppantam, hogy olvassak kicsit. Ez is része volt a szépségnapnak, amit általában havonta tartottam, de muszáj volt most is beiktatni egyet, hiszen nem akárkivel találkoztam aznap este. A habfürdő, az arcpakolás és a halk zene is elengedhetetlen volt, meg persze a testápolóra és a csokoládé illatú testradírra is igényt tartottam. Végre egyedül. Bárt társas lény az ember, én mégsem szerettem a hatalmas tömeget. Egy ideje már nem. Jobbszeretek kis, családias hangulatban lenne, vagy teljesen egyedül. megnyugtat, és biztonságot ad az, ha tudom, hogy mindenkit ismerek, és bízhatom bennük. Persze sosem tudhatod, hogy kinél mikor szakad a húr, és mikor őrül meg úgy, s mikor nyílik ki a lélek negyedik ablaka, amiről senki nem tud semmit. Egy sötét dolog rejtőzik ott, és csak akkor tudjuk meg, hogy mi is az pontosan, ha olyan helyzetbe kerülünk, mint addig soha. Érdekes dolog ez, hiszen te sem tudhatod biztosan, hogy jó ember vagy, egészen addig, ameddig mondjuk, egy pisztolyt nem tartanak a halántékodhoz.