Angel szemszöge:
Sosem izgatott a szerelem, csak boldog akartam lenni.
Igazából ez hazugság… Mindenkit izgat a szerelem, mindenki valakivel akar boldog lenni. De nekem a boldogsághoz nincs
szükségem férfire, ők minden baj forrásai.
Sok időt töltöttem az edzőteremben, így hozzászoktam, hogy bámulnak, már
ez sem igazán volt „kitüntetés”. Ennek ellenére utáltam, ha egy darab húsként
kezelnek. Persze, vessetek a kutyák elé,
hadd nyammogjanak rajtam. Talán innen ered a hímnem iránt érzett
ellenszenvem. Nem igazán hatott meg, ha utánam koslatnak, mint a bárgyú birkák.
Ugyan már, srácok… Ideje felnőni! Nem vágyakoztam senki után, nem sóvárgott a
szívem a viszonzatlan szerelemtől és jó volt így nekem. A munkahelyemen nap,
mint nap elkérik a számomat. Azt hiszik, könnyen kapható vagyok, persze
meglepődnek, mikor elhajtom őket. Kinek kell egy nyálcsorgató bunkó?
Az idoloknak saját trénerük van, mégis sokszor hozta úgy a sors, hogy velük kell együtt dolgoznom. Többnyire engedelmesek, hiszen a cél lebeg a szemük előtt. Aláírták a szerződést, ami annyit tesz, hogy a forgatásokon és a fellépéseken kívül nincs életük. Igazából a kiadó által irányított bábuk ezek az emberek, olykor fiatal tizenévesek. Nem szocializálódtak, nem ismerik az igazi életet, fogalmuk sincs arról, hogy mi folyok itt, ahol nem véd meg senki. A legfiatalabbak már 11-12 éves korukban elkerülnek otthonról, így a továbbiakban képtelenek saját, független életet élni. Még a legalapvetőbb dolgok elsajátítására sem kerítettek sort, hiszen nem volt szükséges. Csak a munkájuknak élnek. Az élteti őket, hogy kielégíthetik a rajongók tökéletes testre éhező retináját. Mindent megtesznek azért, hogy a maximumot nyújtsák. Esztétikailag, hangilag, összképileg is csak a tökéletessel elégszenek meg. Tisztelet van, de kivétel nincs. És én ilyen bábokkal vagyok összezárva. Nem csoda, ha néha kicsit megőrül az ember.
Az idoloknak saját trénerük van, mégis sokszor hozta úgy a sors, hogy velük kell együtt dolgoznom. Többnyire engedelmesek, hiszen a cél lebeg a szemük előtt. Aláírták a szerződést, ami annyit tesz, hogy a forgatásokon és a fellépéseken kívül nincs életük. Igazából a kiadó által irányított bábuk ezek az emberek, olykor fiatal tizenévesek. Nem szocializálódtak, nem ismerik az igazi életet, fogalmuk sincs arról, hogy mi folyok itt, ahol nem véd meg senki. A legfiatalabbak már 11-12 éves korukban elkerülnek otthonról, így a továbbiakban képtelenek saját, független életet élni. Még a legalapvetőbb dolgok elsajátítására sem kerítettek sort, hiszen nem volt szükséges. Csak a munkájuknak élnek. Az élteti őket, hogy kielégíthetik a rajongók tökéletes testre éhező retináját. Mindent megtesznek azért, hogy a maximumot nyújtsák. Esztétikailag, hangilag, összképileg is csak a tökéletessel elégszenek meg. Tisztelet van, de kivétel nincs. És én ilyen bábokkal vagyok összezárva. Nem csoda, ha néha kicsit megőrül az ember.
Egy szokásos, nem túl izgalmas nap végéhez közeledtem az
edzőteremben, ahol lassan két éve dolgozom, mint személyi edző. Ez a nap sem
telt tartalmasan. Csupa üres ember a környezetemben. Sosem tudok egy jót
beszélgetni, mert nincs önálló gondolatuk. Bosszantó. Már épp készültem volna
menni, mikor megcsörrent a telefonom.
- Szuper. – kezdtem el kotorászni a törölközők közt – Áh, felejtsd el… - indultam be tusolni csörgő-rezgő telefonnal, ami újra és újra szűnni nem akaró módon jelzett nekem. – Salome, mi van már? – vettem fel kicsit ingerülten a telefont.
- Az ember csak felhívja a barátnőjét, és ez a hála? Na, szépen vagyunk…
- Bocs, de tudod épp tusolni készültem.
- És… miben vagy most? –kezdett bele perverz hangon, de persze mosolyogva.
- Fejezd be!
- Jó-jó igazából nem is akartam tudni. Szóval hírem van számodra. Ma este randizni mész!
- És mégis kivel? –tértem rögtön a lényegre.
- Szivike, ez az, amit nem mondhatok el, mert akkor oda lenne a vak randi varázsa. De hidd el tökéletes lesz, mert az a srác…
- Állj! - szakítottam félbe- Mi az, hogy vak randi? Nem találkozom vadidegenekkel a te szórakoztatásodra. Felejtsd el.
- Nem vadidegen. Én ismerem, és tudom, hogy szuperül kijönnétek egymással.
- Te mindenkire ezt mondod, és tudod, eddig egy jóslatod sem jött be, szóval nem győztél meg.
- Nem, most tényleg igazam van. Menj el. Csak egy este, és ha nem akarsz többet, lekoptatom.
- Nem vagyok óvodás, ha nem tetszik, megmondom neki én.
- Ez azt jeleni, hogy benne vagy?
- Igen. –fogtam rövidre egy sóhaj kíséretében.
- Szuper! Akkor ma este randizol. A pasi hétre érted megy, szóval ötre nálad vagyok.
- Remek.
- Jó lesz, ne aggódj már.
- Aggódni? Én? Ugyan… De ha még órákig beszélünk, holnapig se érek haza.
- Értem a célzást. Szóval ötkor nálad.
- Ja, ötkor. – nyomtam rá a telefont. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de persze Saloménak ki tudna nemet mondani? Én biztosan nem. Olyan lelkesen szervezi a kis találkozóimat furábbnál furább fazonokkal, hogy elmegy tőle az életkedvem. Komolyan néha úgy érzem, megfojt, és ettől gyakran kiakadok.
Mivel alig volt már időm ötig, így gyorsra vettem az iramot, és bár imádom áztatni magam a forró vízben egy hosszú nap után, most mégis röpke tíz perc alatt zavartam le a tusolást. Kényelmesen felöltöztem, mikor eszembe jutott, hogy randim lesz, így ismét beálltam a zuhanyrózsa alá, és újabb tíz percet töltöttem hajkoronámmal. Gondosan becsavartam minden tincset a törölközőbe, és újból magamra kaptam az utcai ruhát. Ekkor már elmúlt négy is, de én ráérősen töröltem törölköző szárazra hajamat, majd kényelmesen kezdem bele a tényleges hajszárításba. Élveztem a forró levegőt, így ezzel a művelettel is elpepecseltem. Már öt óra volt, mikor betértem a kedvenc kávézómba. Szükségem volt valami plusz energiára, így jól feltankoltam egy nagy adag espressoval. Persze –mivel késében voltam- elvitelre kértem az éltető löttyöt. Szerencsémre az eladó olyan lassúsággal szolgált ki, mintha egy nyolcvanéves néni állna a pult mögött. Titokban nagyon örültem, de persze ha Salome kérdezi, megőrjített a hosszas várakozás.
Fél hat volt már, mikor teljes nyugodtsággal lépdeltem fel a végtelennek tűnő lépcsőn a hatodikra. Volt lift, miért ne lett volna, csak éppen nem működött. Sosem működik… De ugyan, mit panaszkodik egy személye edző, aki nulla-huszonnégyben dolgoztatja a kis sztárocskákat, meg a gazdagabb réteg tonnás lényeit.
Mire felértem, egy morcos tekintetű leányzó támaszkodott az ajtómnak. Az órámra pillantottam, és megállapítottam, hogy legalább fél órája szobrozik itt. Aztán mindenféle különösebb felhívás nélkül a telefonomat is megnéztem, és mint kiderült, csak harminckét nem fogadott hívásom volt. Hm… úgy tűnik, most nem volt annyira besózva.
- Szóval harminckét hívás. Nem is rossz. Azt hittem ma a százat is elérjük. – kezdtem bele a kulcscsomóm keresésébe.
- Késtél. – mondta meglepő nyugodtsággal.
- Úgy látom, nem elég fontos neked ez a vak randi.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ha annyira izgatna, vagy háromszor ennyi lenne a nem fogadott hívásaim száma, és üvöltöznél, vagy minimum kiakadnál. –nyitottam ki végre az ajtót.
- Eddig az volt a bajod, hogy anyáskodom, most meg az, hogy nem. Kiismerhetetlen vagy. A végén még bekapsz, mert érdeklődöm. –nevetett- Egyébként meg, téged kéne, hogy érdekeljen ez az egész dolog. A te életed változhat meg gyökerestől.
- Na persze. Egy újabb sekélyes idióta, aki a párzáson kívül semmit nem talál túl izgalmasnak. Ugyan kérlek, ne viccelj már. Csak miattad mentem bele ebbe az egész baromságba.
- De belementél, nem? –húzódott gonosz mosolyra szája. Megint elérte, amit akart, és bár semmi kedvem nem volt az egész felhajtáshoz, valamiért mégis belementem.
- Legalább a nevét elárulhatnád. –ignoráltam előző mondatát.
- Ha elmondanám, rögtön tudnád, hogy ki az, és akkor nem lenne érdekes. –kacsintott.
- Szóval ismerem is. Akkor teljesen biztos, hogy semmi közös nincs bennünk. Ugyanis ha lenne, akkor a segítséged nélkül is találkoztunk volna kettesben.
- És ha nem tetszettél neki?
- Ne ingerelj, jó?
Rövid ideig jobbra-balra mászkáltam, céltalanul bolyongtam, mire megfejtettem, hogy folyadékra van szüksége a szervezetemnek. A hűtő felé vettem az irányt, kivettem egy doboz narancslevet, és meghúztam az üveget. Kicsit óvodásnak éreztem magam, amiért olyan fejet vágtam a pár korty elfogyasztása után, mintha valami erős szesz lenne. De hát nincs mit tenni, valahol gyerek vagyok még.
- Az hogy lehet, hogy még most sem érdekel, hogy mi lesz veled pontban hétkor?
- Pontban hétkor. Tehát pontos a pasi. Egyébként így, hogy azt mondod, ismerem, nincs okom félni. Valószínűleg sokkal értelmesebb, mint mutatja magát.
- Miből gondolod?
- Csak ismersz már annyira, hogy nem olyan pasival akarsz összehozni, akibe kevesebb ész szorult, mint egy ceruzavégi radírba. Semmi okom idegeskedni. – tettem vissza a flakont a hűtőbe.
- És mi van akkor, ha nem tetszel neki? Túl magabiztos vagy.
- Ugyan már. Nyilván nem vagyok az a lány, akinek mindig kifogástalan a külsője, de azért nem vagyok rossz fogás, nem? Úgy értem… én kibékültem magammal.
- Akkor pedig a pasinak is szeretnie kell úgy, ahogy vagy. Végül is, ez nem rossz hozzáállás.
- Na, látod. – húztam elégedett mosolyra számat, majd kávémba kortyoltam. Nem kellett sok idő, mire realizálódott barátnőmben, hogy egy óra múlva már kopogtat a titokzatos randi partnerem, így berángatott a hálószobába, és kitárta a hatalmas gardróbom ajtaját valami megfelelően csinos ruha után kutatva. Még mindig nem értettem, mire ez a hatalmas hajcihő, hiszen valószínűleg csak egy mezei férfivel lesz találkozóm, aki ugyanúgy hibázik, mint bárki más. Nem értettem, hogy nekem miért kéne tökéletesnek lennem, és miért kéne a legjobb arcomat mutatnom.
- Miért érzem azt, hogy te jobban be vagy zsongva, mint én? – kérdeztem, miközben a hajammal bíbelődött a tükörnél.
- Mert tudom, hogy minden rendben lesz. Annyira passzoltok. Majd meglátod. –mosolygott bíztatóan, ami megnyugtatott.
- Remélem, tudod, hogy ezért jössz nekem eggyel.
- Hát persze.
Hosszas győzködés után sikerült rávennem, hogy ne nagyestélyibe öltöztessen, hanem ha már ennyire ki akar öltöztetni, akkor egy kis koktélruhába küldjön el. Az esküvői konty helyett kiegyeztünk egy laza, szélfútta frizurában. Smink terén nem hagyott választást. Hófehér bőrömet vörös rúzzsal ellensúlyozta, és pilláimat is kiemelte egy kis festékkel.
Pontban hétkor kopogtak, de mivel senki nem reagált rá, így az ajtó túloldalán álló fél ráült a csengőre. Szükségem volt kávéra, hogy nyitva tudjam tartani pilláimat az elkövetkezendő pár órában, így barátnőmet küldtem ajtót nyitni, hogy legyen lehetőségem elfogyasztani a maradék pár korty éltető nedűt.
- Szuper. – kezdtem el kotorászni a törölközők közt – Áh, felejtsd el… - indultam be tusolni csörgő-rezgő telefonnal, ami újra és újra szűnni nem akaró módon jelzett nekem. – Salome, mi van már? – vettem fel kicsit ingerülten a telefont.
- Az ember csak felhívja a barátnőjét, és ez a hála? Na, szépen vagyunk…
- Bocs, de tudod épp tusolni készültem.
- És… miben vagy most? –kezdett bele perverz hangon, de persze mosolyogva.
- Fejezd be!
- Jó-jó igazából nem is akartam tudni. Szóval hírem van számodra. Ma este randizni mész!
- És mégis kivel? –tértem rögtön a lényegre.
- Szivike, ez az, amit nem mondhatok el, mert akkor oda lenne a vak randi varázsa. De hidd el tökéletes lesz, mert az a srác…
- Állj! - szakítottam félbe- Mi az, hogy vak randi? Nem találkozom vadidegenekkel a te szórakoztatásodra. Felejtsd el.
- Nem vadidegen. Én ismerem, és tudom, hogy szuperül kijönnétek egymással.
- Te mindenkire ezt mondod, és tudod, eddig egy jóslatod sem jött be, szóval nem győztél meg.
- Nem, most tényleg igazam van. Menj el. Csak egy este, és ha nem akarsz többet, lekoptatom.
- Nem vagyok óvodás, ha nem tetszik, megmondom neki én.
- Ez azt jeleni, hogy benne vagy?
- Igen. –fogtam rövidre egy sóhaj kíséretében.
- Szuper! Akkor ma este randizol. A pasi hétre érted megy, szóval ötre nálad vagyok.
- Remek.
- Jó lesz, ne aggódj már.
- Aggódni? Én? Ugyan… De ha még órákig beszélünk, holnapig se érek haza.
- Értem a célzást. Szóval ötkor nálad.
- Ja, ötkor. – nyomtam rá a telefont. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de persze Saloménak ki tudna nemet mondani? Én biztosan nem. Olyan lelkesen szervezi a kis találkozóimat furábbnál furább fazonokkal, hogy elmegy tőle az életkedvem. Komolyan néha úgy érzem, megfojt, és ettől gyakran kiakadok.
Mivel alig volt már időm ötig, így gyorsra vettem az iramot, és bár imádom áztatni magam a forró vízben egy hosszú nap után, most mégis röpke tíz perc alatt zavartam le a tusolást. Kényelmesen felöltöztem, mikor eszembe jutott, hogy randim lesz, így ismét beálltam a zuhanyrózsa alá, és újabb tíz percet töltöttem hajkoronámmal. Gondosan becsavartam minden tincset a törölközőbe, és újból magamra kaptam az utcai ruhát. Ekkor már elmúlt négy is, de én ráérősen töröltem törölköző szárazra hajamat, majd kényelmesen kezdem bele a tényleges hajszárításba. Élveztem a forró levegőt, így ezzel a művelettel is elpepecseltem. Már öt óra volt, mikor betértem a kedvenc kávézómba. Szükségem volt valami plusz energiára, így jól feltankoltam egy nagy adag espressoval. Persze –mivel késében voltam- elvitelre kértem az éltető löttyöt. Szerencsémre az eladó olyan lassúsággal szolgált ki, mintha egy nyolcvanéves néni állna a pult mögött. Titokban nagyon örültem, de persze ha Salome kérdezi, megőrjített a hosszas várakozás.
Fél hat volt már, mikor teljes nyugodtsággal lépdeltem fel a végtelennek tűnő lépcsőn a hatodikra. Volt lift, miért ne lett volna, csak éppen nem működött. Sosem működik… De ugyan, mit panaszkodik egy személye edző, aki nulla-huszonnégyben dolgoztatja a kis sztárocskákat, meg a gazdagabb réteg tonnás lényeit.
Mire felértem, egy morcos tekintetű leányzó támaszkodott az ajtómnak. Az órámra pillantottam, és megállapítottam, hogy legalább fél órája szobrozik itt. Aztán mindenféle különösebb felhívás nélkül a telefonomat is megnéztem, és mint kiderült, csak harminckét nem fogadott hívásom volt. Hm… úgy tűnik, most nem volt annyira besózva.
- Szóval harminckét hívás. Nem is rossz. Azt hittem ma a százat is elérjük. – kezdtem bele a kulcscsomóm keresésébe.
- Késtél. – mondta meglepő nyugodtsággal.
- Úgy látom, nem elég fontos neked ez a vak randi.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ha annyira izgatna, vagy háromszor ennyi lenne a nem fogadott hívásaim száma, és üvöltöznél, vagy minimum kiakadnál. –nyitottam ki végre az ajtót.
- Eddig az volt a bajod, hogy anyáskodom, most meg az, hogy nem. Kiismerhetetlen vagy. A végén még bekapsz, mert érdeklődöm. –nevetett- Egyébként meg, téged kéne, hogy érdekeljen ez az egész dolog. A te életed változhat meg gyökerestől.
- Na persze. Egy újabb sekélyes idióta, aki a párzáson kívül semmit nem talál túl izgalmasnak. Ugyan kérlek, ne viccelj már. Csak miattad mentem bele ebbe az egész baromságba.
- De belementél, nem? –húzódott gonosz mosolyra szája. Megint elérte, amit akart, és bár semmi kedvem nem volt az egész felhajtáshoz, valamiért mégis belementem.
- Legalább a nevét elárulhatnád. –ignoráltam előző mondatát.
- Ha elmondanám, rögtön tudnád, hogy ki az, és akkor nem lenne érdekes. –kacsintott.
- Szóval ismerem is. Akkor teljesen biztos, hogy semmi közös nincs bennünk. Ugyanis ha lenne, akkor a segítséged nélkül is találkoztunk volna kettesben.
- És ha nem tetszettél neki?
- Ne ingerelj, jó?
Rövid ideig jobbra-balra mászkáltam, céltalanul bolyongtam, mire megfejtettem, hogy folyadékra van szüksége a szervezetemnek. A hűtő felé vettem az irányt, kivettem egy doboz narancslevet, és meghúztam az üveget. Kicsit óvodásnak éreztem magam, amiért olyan fejet vágtam a pár korty elfogyasztása után, mintha valami erős szesz lenne. De hát nincs mit tenni, valahol gyerek vagyok még.
- Az hogy lehet, hogy még most sem érdekel, hogy mi lesz veled pontban hétkor?
- Pontban hétkor. Tehát pontos a pasi. Egyébként így, hogy azt mondod, ismerem, nincs okom félni. Valószínűleg sokkal értelmesebb, mint mutatja magát.
- Miből gondolod?
- Csak ismersz már annyira, hogy nem olyan pasival akarsz összehozni, akibe kevesebb ész szorult, mint egy ceruzavégi radírba. Semmi okom idegeskedni. – tettem vissza a flakont a hűtőbe.
- És mi van akkor, ha nem tetszel neki? Túl magabiztos vagy.
- Ugyan már. Nyilván nem vagyok az a lány, akinek mindig kifogástalan a külsője, de azért nem vagyok rossz fogás, nem? Úgy értem… én kibékültem magammal.
- Akkor pedig a pasinak is szeretnie kell úgy, ahogy vagy. Végül is, ez nem rossz hozzáállás.
- Na, látod. – húztam elégedett mosolyra számat, majd kávémba kortyoltam. Nem kellett sok idő, mire realizálódott barátnőmben, hogy egy óra múlva már kopogtat a titokzatos randi partnerem, így berángatott a hálószobába, és kitárta a hatalmas gardróbom ajtaját valami megfelelően csinos ruha után kutatva. Még mindig nem értettem, mire ez a hatalmas hajcihő, hiszen valószínűleg csak egy mezei férfivel lesz találkozóm, aki ugyanúgy hibázik, mint bárki más. Nem értettem, hogy nekem miért kéne tökéletesnek lennem, és miért kéne a legjobb arcomat mutatnom.
- Miért érzem azt, hogy te jobban be vagy zsongva, mint én? – kérdeztem, miközben a hajammal bíbelődött a tükörnél.
- Mert tudom, hogy minden rendben lesz. Annyira passzoltok. Majd meglátod. –mosolygott bíztatóan, ami megnyugtatott.
- Remélem, tudod, hogy ezért jössz nekem eggyel.
- Hát persze.
Hosszas győzködés után sikerült rávennem, hogy ne nagyestélyibe öltöztessen, hanem ha már ennyire ki akar öltöztetni, akkor egy kis koktélruhába küldjön el. Az esküvői konty helyett kiegyeztünk egy laza, szélfútta frizurában. Smink terén nem hagyott választást. Hófehér bőrömet vörös rúzzsal ellensúlyozta, és pilláimat is kiemelte egy kis festékkel.
Pontban hétkor kopogtak, de mivel senki nem reagált rá, így az ajtó túloldalán álló fél ráült a csengőre. Szükségem volt kávéra, hogy nyitva tudjam tartani pilláimat az elkövetkezendő pár órában, így barátnőmet küldtem ajtót nyitni, hogy legyen lehetőségem elfogyasztani a maradék pár korty éltető nedűt.
Jiyong szemszöge:
Hosszú óráknak tűnő másodpercek teltek el, mire végre
kinyílt az ajtó. Csak azt vártam, hogy láthassam, hogy végre megcsodáljam Őt.
Persze tisztában voltam vele, hogy az általa szervezett vak randi minden
ilyesmi elkerülésére lett megszervezve. Lehetetlennek bizonyult, hogy kiverjem
a fejemből, bármennyire is akartam.
- Na, végre, azt hittem már sosem készülsz el. Amúgy, jól nézel ki. –vetettem oda.
- Neked is szia, Jiyong. Tudod, ennél ezerszer jobb bókot is hallottam már. –mosolygott Salome. Olyan gyönyörű volt. Mosolygós és jó kedvű, mint mindig.
- Jaj, szia. Ne haragudj csak…
- Semmi gond, de ennél kicsit lehetnél lelkesebb is. Csodás lányt találtam neked.
- Nekem senki sem lesz olyan csodálatos, mint te… - motyogtam.
- Elég magasak az elvárásai, pont, mint neked, szóval tegyél ki magadért, és puccos helyre vidd! –utasított, figyelmen kívül hagyva előző mondatomat.
- Ugye tudod, hogy csak miattad csinálom?
- Mindjárt elkészül, addig gyere be. – mosolygott. Olyan szörnyű volt, csak elbeszéltünk egymás mellett. Bementem, és besüppedtem a kanapéba. Vártam, hogy megérkezzen az a csodálatos lány, aki nyilvánvalóan teljesen megért majd, és illeni fog hozzám. Ezt Salome sem gondolhatta komolyan.
- Szia, ne haragudj csak akadt még egy kis dolgom. – jött felém hatalmas lendülettel, széles vigyorral arcán. Már akkor tudtam, hogy semmi közös nem lesz bennünk. – Angel. –hajolt meg illedelmesen, mire azonnal felpattantam. Még ha a hátam közepére sem kívántam szegényt, akkor sem leszek bunkó.
- Na, végre, azt hittem már sosem készülsz el. Amúgy, jól nézel ki. –vetettem oda.
- Neked is szia, Jiyong. Tudod, ennél ezerszer jobb bókot is hallottam már. –mosolygott Salome. Olyan gyönyörű volt. Mosolygós és jó kedvű, mint mindig.
- Jaj, szia. Ne haragudj csak…
- Semmi gond, de ennél kicsit lehetnél lelkesebb is. Csodás lányt találtam neked.
- Nekem senki sem lesz olyan csodálatos, mint te… - motyogtam.
- Elég magasak az elvárásai, pont, mint neked, szóval tegyél ki magadért, és puccos helyre vidd! –utasított, figyelmen kívül hagyva előző mondatomat.
- Ugye tudod, hogy csak miattad csinálom?
- Mindjárt elkészül, addig gyere be. – mosolygott. Olyan szörnyű volt, csak elbeszéltünk egymás mellett. Bementem, és besüppedtem a kanapéba. Vártam, hogy megérkezzen az a csodálatos lány, aki nyilvánvalóan teljesen megért majd, és illeni fog hozzám. Ezt Salome sem gondolhatta komolyan.
- Szia, ne haragudj csak akadt még egy kis dolgom. – jött felém hatalmas lendülettel, széles vigyorral arcán. Már akkor tudtam, hogy semmi közös nem lesz bennünk. – Angel. –hajolt meg illedelmesen, mire azonnal felpattantam. Még ha a hátam közepére sem kívántam szegényt, akkor sem leszek bunkó.
Angel szemszöge:
Amint megpillantottam a kanapén, rögtön tudtam, hogy Kwon
Jiyongot szervezte be nekem drága barátnőm. Háttal ült nekem, de minden
jellegzetes vonás, mozdulat és kiegészítő felfedezhető volt rajta a színes
hajáról nem is beszélve. Rengeteg karkötő és gyűrű, férfiasan laza kéztartás,
stílusos zakó. Rá legkevésbé sem számítottam, igazi meglepetés volt számomra.
Letisztázódott a fejemben, hogy kivel is megyek ma randizni, és abban a pillanatban fellelkesedtem, így talán túl széles vigyorral és túl nagy lendülettel indultam köszönteni őt. Szabadkoztam kicsit, hiszen sikeresen megvárattam a kis idolunkant, majd bemutatkoztam, és meghajoltam, ahogy illik.
- Semmi gond, előfordul. Jiyong. –hajolt meg.
- Igen, már találkoztunk. –közöltem kedvesen.
- Valóban? Elég kínos, de nem emlékszem rád. – folytatta egy igazán önbizalom növelő mondattal.
- Nem lényeges, nem beszéltünk túl sokat.
- Értem. Mehetünk? Asztalt foglaltattam fél nyolcra, de már elkéstünk.
- Persze, ne haragudj. –hajtottam le kissé fejemet. Nem tudom, mi ütött belém. Sosem szoktam efféle apróságokért elnézést kérni, persze most, ezt is megtettem.
- Semmi gond, haladjunk. – indult ki az ajtón, de előtte megállt, és félmosollyal biccentett barátnőmnek.
Hosszú percek teltek el szó nélkül, amíg az étterem felé autóztunk. Nem volt merszem megtörni a kínos csendet, így csak figyeltem az utat. Húsz néma perc után végre megérkeztünk egy takaros helyre. Igazából első ránézésre egy kis fogadónak tűnt a komplexum, bent viszont kristálycsillárok, bársonyhuzattal bevont székek és hatalmas, virággal és gyertyával díszített asztalok fogadtak. Meglepően fényűző helyre hozott első randira.
Amint beértünk, egy pincér Jiyong mellett termett, és egy eldugott terembe vezetett bennünket, ahol csak néhányan voltak. Minden szó nélkül lesegítette rólam a kabátot, kihúzta a széket és velem szemben foglalt helyet. Ridegsége ellenére nagyon udvarias volt.
- Nagyon szép ez a hely. –hüledeztem.
- Tudom, ez az egyik kedvencem. Gyakran járok ide. Persze csak ha van időm, az meg nincs. Szóval mégsem járok gyakran ide, de szeretem. –beszélt szinte az asztalnak, és ujjait tördelte.
- Ideges vagy? Igazából én is. Még sosem voltam ilyen vak randin, ahol Salome eltalálta az ízlésemet.
Jiyong szemszöge:
Egyre jobban frusztrált a helyzet. Legszívesebben
elszöktem volna, de nem tehettem. Mire kihozták az előételt, hatszor megbántam,
hogy igent mondtam erre a vak randi dologra. Mindenben csak Őt láttam.
Akaratlanul is az Ő képe jelent meg előttem, mikor csak egy pillanatra is
elkalandoztam.
Letisztázódott a fejemben, hogy kivel is megyek ma randizni, és abban a pillanatban fellelkesedtem, így talán túl széles vigyorral és túl nagy lendülettel indultam köszönteni őt. Szabadkoztam kicsit, hiszen sikeresen megvárattam a kis idolunkant, majd bemutatkoztam, és meghajoltam, ahogy illik.
- Semmi gond, előfordul. Jiyong. –hajolt meg.
- Igen, már találkoztunk. –közöltem kedvesen.
- Valóban? Elég kínos, de nem emlékszem rád. – folytatta egy igazán önbizalom növelő mondattal.
- Nem lényeges, nem beszéltünk túl sokat.
- Értem. Mehetünk? Asztalt foglaltattam fél nyolcra, de már elkéstünk.
- Persze, ne haragudj. –hajtottam le kissé fejemet. Nem tudom, mi ütött belém. Sosem szoktam efféle apróságokért elnézést kérni, persze most, ezt is megtettem.
- Semmi gond, haladjunk. – indult ki az ajtón, de előtte megállt, és félmosollyal biccentett barátnőmnek.
Hosszú percek teltek el szó nélkül, amíg az étterem felé autóztunk. Nem volt merszem megtörni a kínos csendet, így csak figyeltem az utat. Húsz néma perc után végre megérkeztünk egy takaros helyre. Igazából első ránézésre egy kis fogadónak tűnt a komplexum, bent viszont kristálycsillárok, bársonyhuzattal bevont székek és hatalmas, virággal és gyertyával díszített asztalok fogadtak. Meglepően fényűző helyre hozott első randira.
Amint beértünk, egy pincér Jiyong mellett termett, és egy eldugott terembe vezetett bennünket, ahol csak néhányan voltak. Minden szó nélkül lesegítette rólam a kabátot, kihúzta a széket és velem szemben foglalt helyet. Ridegsége ellenére nagyon udvarias volt.
- Nagyon szép ez a hely. –hüledeztem.
- Tudom, ez az egyik kedvencem. Gyakran járok ide. Persze csak ha van időm, az meg nincs. Szóval mégsem járok gyakran ide, de szeretem. –beszélt szinte az asztalnak, és ujjait tördelte.
- Ideges vagy? Igazából én is. Még sosem voltam ilyen vak randin, ahol Salome eltalálta az ízlésemet.
Jiyong szemszöge:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése