10. Forgiveness

Jiyong szemszöge:

Bűntudat.
Mi is ez igazából? Mikor ”helyes” bűntudatot éreznünk? Mikor vagyunk valóban hibások? Kinek van joga ítélkezni a cselekedetek és az emberek fölött? Mitől lesz valaki bűnös, és ártatlan?
Megannyi kérdés gyötört este, mikor egyedül próbáltam alvást szimulálni. Hogy kinek, magam sem tudom, de képtelen voltam a magatehetetlen, nyugodt állapotba taszítani fáradt lelkemet. Bármivel próbálkoztam, csak álmatlanul forgolódtam, és Salomén járt az eszem. Igazam volt, tudom jól, de hogy hagyhattam ott ilyen gondolatokkal, és problémákkal egyedül. Én tudom a legjobban, hogy milyen rossz is ez, és most, hogy minden el kéne viselnem tőle, csak még jobban ártok neki. Igen, bűntudatom volt, mert tisztában voltam azzal, hogy mit él át. Végül már nem tudom hogyan, de sikerült elaludnom. Még az éjjel megbeszéltem magammal, hogy az új nap legfontosabb feladata a tegnapi incidens elrendezése lesz. Megint én kérek majd bocsánatot, és én alázkodom meg, de tudom, szüksége van valakire, aki mellette van.
A szokásos reggeli rutinom után a stúdiómba vezetett utam, ahol volt pár elintéznivalóm. Papírmunka, és a hamarosan megjelenő szólóalbumokon is dolgoznom kellett. Szokásomhoz híven a kávéautomatánál kötöttem ki még a stúdió előtt. Mint mindig, most is szükségem volt az extra energiára az egésznap tartó sürgés-forgáshoz. Miután elfogyasztottam az éltető italt, a saját kis birodalmam felé vezetett utam. Kényelmesen elhelyezkedtem, és átolvastam a papírokat, majd mindent aláírtam, és hitelesítettem, amit kellett. A hosszas olvasgatás alatt megéheztem, így tartottam egy kis szünetet. Lementem, hogy valami elemózsiát vegyek magamhoz, amit gyorsan elfogyasztok, hogy gyorsan visszatérhessek a munkához. Az asztaloknál Minzyvel találkozott tekintetem, így végül úgy döntöttem, megengedek magamnak egy hosszabb pihentető beszélgetést kedvenc üdvöskémmel.
- Szia, törpi – ültem le vele szemben vigyorogva, amit egy bájos mosollyal fogadott.
- Szia! Minden rendben?
- Persze, mi baj lenne? – falatoztam közben mohóságomat leplezve.
- Tudod, tegnap nem tűntél valami jókedvűnek.
- Ja, igen… Tudod, az tegnap volt. Új nap, új esély. Veled mi újság?
- Aggódom érted.
- Ugyan miért? Nincs szükség rá.
- Tudom, hogy te vagy a független és erős Kwon Jiyong, de éppen ezért. Nem akarom, hogy magadba fojtsd a problémáidat.
- Minzy, tudod, hogy te vagy az első, akinek mindent elmondok – mosolyogtam rá teli szájjal.
- Fúj! Óvodás vagy – fintorgott, mire elnevettem magam.
- Tudom. De miből gondolod, hogy problémáim vannak?
- Még kérdezed? Egyik pillanatban a fellegekben jász, pár órával később pedig félek, nehogy megfojts egy kanál vízben.
- Igen, az nem lenne túl szép halál – gondolkoztam el.
- Figyelsz te rám egyáltalán? Ne csak a hülyeségen járjon az eszed. Olyan komolytalan vagy.
- Te megy koravén.
- Kösz, ez igazán kedves tőled – állt fel, majd gyors léptekkel indult meg ez egyik próbaterem felé. Remek. Ezt is elszúrtam. Mostanában túl szeszélyes hangulatom van, és csak azt bántom, akit szeretek. Leszámítva persze Angelt. Őt anélkül vetettem meg, hogy tudtam volna, ki is ő. Remélem, nem haragszik már érte. Bár, ahogy múltkor észrevettem, kicsit sem zavarja a megismerkedésünk, és az első találkozásunk. Mármint biztosan nem esett jól neki, de szerintem sikerült kiengesztelnem azzal a kis vacsorával. Jiyong-sárm.
Az ebédemet befejezvén komótosan ballagtam vissza az emeletre a kis birodalmam felé. Elterültem a nagy bőrszékemben, és körbepásztáztam a teret. Valami hiányzott. Nem tudtam pontosan mi, de biztos voltam benne, hogy nem volt minden a helyén. Ahogy ültem, elgondolkoztam az elmúlt huszonnégy óra történésein. Lényegében mindenkivel összevesztem, aki igazán fontos volt nekem. Salome megérdemelte azt, amit a fejéhez vágtam, de nem ebben az állapotban kellett volna beolvasnom neki. Érzéketlen seggfej. Minzynek pedig biztosan rossz napja van. Máskor venni szokta az ilyen poénokat. A női gondok is befolyásolhatják, ezt nem veszem annyira a szívemre, de tőle is elnézést kell kérnem. Egy újabb feladatot csináltál magadnak, Jiyong. Igazából már nem is érdekelt. Teljesen tönkrement ez a nap. Csak arra tudtam gondolni, hogy mit mondok majd az este Saloménak, mikor kinyitja az ajtót. Megint eljátszom a szánalmas férfit? Netán térden állva könyörgök neki, mint mikor kidobott. Talán még pár könnycseppet is elmorzsolok, mikor már szinte ordítva közölte, hogy vége? Nem. Azóta megerősödtem. Ha nem bocsájt meg, elfogadom, de az én lelkiismeretem tiszta lesz.
Próbáltam valami használható zenei alapot összehozni, amit meg is mutattam Youngbaenek, aki szerencsére díjazta az ötleteimet, így legalább lesz miből kiindulni. Kora délután minden feladatommal végeztem, így Minzy keresésére indultam. Szerencsémre még mindig bent volt a kiadónál, abban a próbateremben, ahová ebéd után besietett. Az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy tökéletesíti hibátlan mozdulatait. Elmosolyodtam, ahogy a virgonc kis törpi koncentrált, és apait-anyait beleadva próbált még többet és még jobban kihozni magából. Fölösleges volt, hiszen már elsőre is könnyen elsajátítja a mozdulatokat, de mindig szorgosan gyakorol, és a legjobbra törekszik. Maximalista, akárcsak én. Talán kicsit magamra találtam benne, ezért szeretek annyi mindent megosztani vele. Megért, meghallgat és éretten kezeli a problémákat. Persze emellett ő az egyik legfiatalabb tehetség a YG entertainmentnél, így érthető, ha sokszor szeleburdi, és bolond. Olyan, mint egy energiabomba. Akaratlanul is mosolyt csal arcodra, még akkor is, ha épp egy megtört szívű, sanyarú sorsú senkinek érzed magad.
- Mit bámulsz? – állt meg a szám közben, mikor észrevett.
- Ne légy már ilyen ellenséges. Bocsánatot kérni jöttem – mondtam bűnbánóan.
- Azt nagyon jól teszed. Csakhogy a koravén kislányokat nem egyszerű kiengesztelni- állította le a zenét, majd a törülközőjéért ment.
- Ezt értsem úgy, hogy a vaníliafagyi és a sült krumpli sem hat meg? – villantottam rá egy halovány félmosolyt.
- Jaj, Jiyong, miért ismersz te ilyen jól? – mosolyodott el ő is.
- Ezt vehetem egy „Semmi gond, én is szeretlek, oppának”? – kuncogtam.
- Barom – ütött mellkasomba. -  Megvársz?
- Persze, az előcsarnokban leszek, rendben?
- Megbeszéltük. De el ne felejtsd a fagyimat!
- És még én vagyok az óvodás… - nevettem el magam.
- Bla-bla-bla. Na, tűnés! Még zuhanyoznom kéne.
-  Büdi vagy kicsi Minzy? – nevettem.
- Ha-ha-ha – tagolta kissé ingerülten. – Kifelé!
- Puszi – kacsintottam, majd kimentem. Boldog voltam, hogy legalább ezt sikerült elintéznünk.

Fél órával később a kis törpi táncolt le a lépcsőn mosolyogva. Frissen illatozott, és vidámság áradt tőle mindenfelé.
- Megjött a pozitívenergia bombám –öleltem magamhoz. – Örülök, hogy nem haragszol.
- Ez a becenév sokkal jobban tetszik – tűrte lábujjhegyen, ahogy ölelgetem, majd ő is átkarolta nyakamat.
- Tudom-tudom.
- Na, kérem a beígért krumplimat – eresztett el vigyorogva.
- Khm – hallottam egy ismerős hangot a közelből. – Remélem, nem zavartam meg semmit.
- Angel? – mosolyodtam el. – Nem, dehogy. Hogy kerülsz ide? – öleltem meg azonnal.
- Volt egy kis szabadidőm, és a közelben volt dolgom, gondoltam beugrom, és megleplek.
- Nagyon jól tetted, örülök neked. Minzy, ő itt Angel.
- Már sokat hallottam rólad- hajolt meg mosolyogva.
- Oh, igazán? Remélem, csupa jót – pirult el kicsit.
- Nyugi, Jiyong mindig őszinte.
- Nem lenne gond, ha máskor pótolnánk be a fagyit? – néztem boci szemekkel Minzyre.
- Dehogy, érezzétek jól magatokat! – ölelt meg.
- Köszi, tündér vagy.
- Tudom- kacsintott. – Angel!
- Hm?
- Vigyázz oppára – indult ki jókedvűen.
- Persze, fogok.

Angel szemszöge:

Az edzőteremben eltöltött nap meglehetősen unalmasan telt. Hazafelé sétáltam, mikor megláttam a hatalmas YG entertainment épületet. Eddig nem is igazán foglalkoztam vele, nem volt semmi, ami odakötött volna. Viszont mióta ismerem Jiyongot, nemcsak a munkahelyéről, hanem minden kis apróságról ő jut eszembe. A regényekben és a női magazinokban ezt hívják szerelemnek. Én ezt az érzést korainak érzem behatárolni, de egy biztos, kedvelem. Nagyon.
Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, bemegyek a kiadóhoz, hátha bent találom Jiyongot. Nem keresett, ami miatt kissé elbizonytalanodtam. Talán mégsem volt olyan tökéletes a legutóbbi este, mint amilyennek éreztem.
Szerencsémre bent találtam a művészurat, nem kellett sokat kutakodnom, az előcsarnokban találtam magam szembe vele, miközben egy másik nőt ölelgetett. Egy ütemet kihagyott a szívem, valami olyasmit éreztem, mint addig soha. Zavart a másik nő közelsége, irritált a törékeny alkata, az alacsony lány vigyorgása. A puszta létezését is gyűlöltem. Mi ez, ha nem féltékenység?
Hamar bemutatott minket egymásnak Jiyong, így egyértelművé vált számomra, hogy Minzy az egyik méltán híres lánycsapat legfiatalabb tagja. Ez az információ csökkentette a zöld szörnyet tápláló feszültséget, így műmosolyt magamra erőltetve üdvözöltem, és egy rövid bájcsevejt folytattunk. Szerencsére gyorsan kapcsolt a kishölgy, és hamar érzékelte, hogy szeretnék kettesben lenni Jiyonggal. Egész értelmesnek tűnik, ráadásul mosolygós, és sok időt tölt azzal a férfival, aki jelenleg a nap huszonnégy órájában a fejemben jár. Mázlista.
- Hazafelé indultál? – kérdeztem kedvesen.
- Igazából, még lenn dolgom – vakarta idegesen fejét.
- Mi lenne az?
- Hát, egy barátom nem érzi jól magát, és gondoltam, örülne, ha valaki támogatná. – Hm… diplomatikus válasz. Mit titkolsz előlem?
- Értem, akkor hagylak. Én Saloméhez indultam, most szakított a barátjával, és nagyon rosszul van – magyaráztam lelkesen. Szeretek segíteni a számomra fontos embereknek. Jiyong arcára viszont kiült a rémület, amint meghallotta barátnőm nevét.  – Mi a baj? Rosszat mondtam?
- Nem, dehogy. Az az igazság, hogy én is hozzá indultam – próbálta leplezni zavarát.
- Értem, szóval kettesben szeretnél lenni vele – mondtam csalódottan.
- Nem erről van szó, csak megbántottam tegnap.
- Mit kerestél nála tegnap?
- Semmit, csak írt egy üzenetet, hogy beszéljünk.
- Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagytok.
- Régen nagyon közel álltunk egymáshoz.
- Mit jelent az a nagyon közel? – sétáltunk közben Salome felé.
- Nagyon közel. Túl közel.
- Csak nem jártatok? – viccelődtem nevetve. Meglepetésemre csak egy erőltetett, zavart kacaj csapta meg fülemet. – Nem mondod komolyan? – döbbentem le teljesen.
- De igen, de erről senkinek egy szót se. Megértetted?
- Mi ez a határozottság? Már vége, nem?
- De, vége, csak nem szeretném, ha bárki is megtudná.
- Szégyelled?
- Dehogy! Csak zaklatnák, és ezt nem akarom, pláne, hogy már vége.
- Áh, értem – könyveltem el magamban a dolgot.
- Haragszol?
- Mennyi ideig tartott?
- Mit számít ez?
- Kérdeztem valamit.
- Úgy egy évig. Miért?
- Hogy volt képes ennyi ideig titkolózni előttem? A legjobb barátnője előtt.
- Ne hibáztasd, én kértem rá.
- És azóta jóban vagytok. Hát persze. Hogy dőlhettem be annak, hogy majdnem elütötted, és engesztelésképpen meghívtad valamire.
- Hát –kuncogott- ez valóban így történt – mosolyodott el, mire egy dühös pillantás volt a válaszom. – Bocsi. De ne haragudj rá.
- Majd túlteszem magam rajta. De jobb lesz, ha most egyedül mész oda – csatlakoztam le tőle.
- Várj, Angel!
- Hm? – néztem vissza rá.
- Ugye még találkozunk?
- Én azt hittem-
- Holnap este, nálam.
- Nem is tudom…
- Kérlek. Ígérem, nem fogsz csalódni.
- Rendben, legyen – sóhajtottam.
- Szuper – mosolyodott el aranyosan, majd két puszit nyomott arcomra, és Salome felé indult.
- Ez a pasi, kikészít – motyogtam magamban. Bármit tesz, képtelen vagyok haragudni rá. Csupa szeretet árad belőle. Nem csak felém, mindenki felé. Ha tehetné, ezerfelé szakadna, hogy mindenkinek segítsen. Ez az ember maga a megtestesült jóindulat és gyöngédség. Azt hiszem, ő az, akit kerestem. Határozott, férfias, elérhetetlen, figyelmes. Tökéletes. A szerelmet nem szabad keresni, mert a rajtunk erőt vett kétségbeesés jobban vonzza magához az idiótábbnál idiótább vakvágányokat, mely során életünk értelmetlennek tűnik. Úgy érezzük, nincs kiút, és minduntalan keressük a megvilágosodást.  A fény pedig kisvártatva meg is érkezik. Akkor, mikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ez a fény pedig nem más, mint a remény. Egy kis sugara elég ahhoz, hogy felálljunk, és újrakezdjünk mindent. Átértékeljük az eddig elrontottakat, és új, jobb irányba induljunk tovább az élet útvesztőjében. Sokszor hittem, hogy nincs tovább. Sokszor csalódtam, és azóta is hurcolom magammal azokat a sebeket, melyeket a nagybetűs élet rozsdás vassal vésett belém. Az idő során nem lett könnyebb. Nem lettem sokkal jobb, nem váltottam meg a világot. De egy dolgot már biztosan tudok. Nincs jobb, mint felállni, megerősödni, és kilépni a mindennapok körforgásából, mely minduntalan ismétli önmagát. Néha kell üresnek lenni, s magatehetetlenül lebegni az éterben. Aztán feledni kell a múltat, a fájdalmat, és újat kell alkotni. Minden megváltozhat, de a titkaidat örökké magadban őrzöd. 

9. Who do you think you are?

Jiyong szemszöge:

Abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam. Nem tudtam mire vélni a váratlan üzenetet, és tartalmát. Megbeszéltük, hogy barátok maradunk, és én igyekeztem a legfőbb támaszává lenni, de ő nem igazán engedett közel magához. Igyekeztem beletörődni, hogy ő csak így nem tud túllépni azon, ami köztünk volt. Kit álltatok? Én sem tudtam, és abban a tévhitben éltem, hogy soha nem is fogok tudni. Angel egy olyan varázslatos személyiséggel rendelkező nő, aki egyszerűen eltereli a gondolataimat a problémáimról. A legutóbbi találkozásunk alkalmával elbűvölt, pedig nem állt szándékomba igazán közel engedni magamhoz. Belopta magát sértett, fájdalommal teli, szenvedéstől vérző szívembe, és próbálja a lehető legkíméletesebben eltávolítani a szilánkokat, melyek azt hittem, egy örökkévalóságig fogják nyomni mellkasomat. Akaratlanul is hihetetlen dolgot művel velem, és azt hiszem, egyre jobban megkedvelem.
Végül úgy döntöttem, meglátogatom Salomét. Eddig a barátja akartam lenni, és mikor tényleg szüksége van rám, nem hagyhatom magára. Visszarohantam a stúdiómba, és megragadtam az asztalomon pihenő kis dobozkát, minek tartalma eddig mindenki előtt titok volt. Visszaloholtam a parkolóba és autóba szálltam. Nyugodt tempóval, az összes táblát és figyelmeztetést betartva haladtam az ominózus ház felé. Torkomban egy hatalmas gombóc volt, mely alig hagyott teret a lefelé küldött nyálamnak. Nem attól féltem, hogy nem tudom kontrollálni magam, sokkal inkább attól, amit mondani akar. Együtt élt Jungyeollal, és a vele való találkozás gondolatától is felfordult a gyomrom. Zsigerből utáltuk egymást, de ez érthető viszony ex és jelenlegi barát között. Annyira gondolataimba voltam merülve, hogy nem is igazán figyeltem, merre megyek. Össze-vissza kanyarogtam az utcákon, és bár amióta az eszemet tudom, Szöulban éltem, nem ismertem minden kis szegletét. Kissé ingerülten nyugtáztam magamban, hogy eltévedtem.  Bassza meg. Kétségbeesésemnek nem az útvonal eltévesztése adott okot, hanem az a hosszú perceknek definiált táv, amit meg kellett tennem, ha Saloméhoz akarok keveredni. Márpedig akartam. Beírtam telefonomba a címet, és igazam lett. Körülbelül ötven perces út előtt álltam, így a gázra lépve az előbbinél jóval gyorsabb tempót diktáltam. Az éjszaka közepén is elég nagy volt a forgalom. Nagyváros, éjszakai élet, ráadásul közeledett a hétvége.
Egy óra múlva kopogtattam az ajtón, de dörömbölésem mintha süket fülekre talált volna. Egyre erősebben ütöttem a nyílászárót, közben a csengőt is nyomtam, mintha muszáj lenne. Reménykedtem, hogy nem történt nagy baj, vagy ha mégis, időben érkeztem. Továbbra sem nyílt előttem az ajtó, így a szüntelen próbálkozást megunva nyúltam a postaládába. Régen mindig oda tette a pótkulcsot, hiszen aprócska, törékeny kezei könnyen befértek a kis résen. Szerencsémre nem változtatott ezen a szokásán, és nagy nehezen kierőszakoltam a tartalékba félretett tárgyat, majd beengedtem magam.
Meglepő dolog fogadott a szobában, és magam sem tudtam, hogy ezt ugyanaz a lány tette, akit nemrég teljes szívemmel, mindenestől szerettem, vagy talán bántódása esett, és védeni próbálta magát. Törött tányérok, vázák pihentek a földön. A rengeteg papír zsebkendő is könnyen felfedezhető volt, de ha mindez nem lett volna elég, az egész lakásból áradt az alkohol mérgező bűze. Beljebb léptem, és automatikusan Salome keresésére indultam. Alig észlelhető neszt hallottam a fürdőszoba irányából, ezért óvatosan nyitottam ki az ajtót, s ott találtam egykori imádottamat a földön kuporogva, feje térdére hajtva. Már a zokogás utolsó fázisában volt, próbálta normalizálni légzését, könnyek viszont már nem hagyták el gyönyörű, fekete szemeit. Leguggoltam mellé, és hátán simítottam végig jelezve, hogy nincs egyedül.

- Salome, mi baj? – simogattam még most is várva, hogy felpillantson, de nem érkezett válasz. Csendben vártam mellette egy kicsit, majd újra megszólítottam. – Salome, itt vagyok, de így nem tudok segíteni.
- Tűnj innen – szipogott.
- Nyugodj meg, már itt vagyok.
- Már nincs szükségem rád.
- Az üzeneted mégis elég zaklatott volt, és elkeseredett. Mi történt?
- Semmi közöd hozzá. Tűnj a lakásomból!
- Nem lenne jó, ha az egész estét itt töltenéd a földön – vettem karjaimba, és kivonultam vele a nappaliba.
- Tegyél már le, te marha! Nem kell sem a sajnálatod, sem a segítséged. Már nem.
- Salome, ne csináld már. Mondd, hogy mi történt! – erőteljesebb hangnememre újra sírásban tört ki. Remek. Seggfej vagy, Jiyong.
- Vége mindennek – takarta el arcát.
- Mindennek? Mi mindennek?
- Jungyeollal vége – tört ki még keservesebb zokogásban. Jungyeollal vége. Ez az, Jiyong! Erre vártál annyi ideje. Végre visszaszerezheted magadnak, megint a tiéd lehet. Örökké. Ezt akartad, nem? Mire vársz? – biztatott tudatalattim. Bármennyire is tiltakozni akartam a saját érzéseim ellen, mégis szerettem. Azt hittem, elfelejtettem, de kit akarok én átverni? Ha hosszú hónapok alatt nem tettem magam túl a szakításon, akkor majd egy-két kedves szó, meg őrültködés, angyali arc és egy hosszas, őszinte beszélgetés mindent helyre tesz. Ugyan, lehetetlen elfelejteni ezt a lányt. A tökéletességét, ami bearanyozta a szürke hétköznapjaimat. Hiányzik.
- Sajnálom – próbáltam együttérzést mutatni. – Hogy történt? Te még szereted.
- Hogyne szeretném?! Megcsalt, Jiyong. Hazajött, és vigyorogva közölte velem, hogy elment inni, és más csajt dugott. És jó volt. Élvezte. Ráadásul ez nem az első eset, hogy egy kan-buli ürügyén elment itthonról, és bepiálva jött vissza. Ez eddig nem is érdekelt, most viszont kitalált. Biztosra akart menni, hogy leráz magáról, vagy én nem tudom, de mindent elmondott. Hogy hol, kivel, mikor, mit és hogyan csinált. Nem volt tabu számára semmi, és nem érdekelte, hogy mennyire összetör. Most pedig én idióta barom, bőgök utána – fakadt ki, s szavait megállíthatatlan vízesésként követték felszínre törő könnyei. Abban a pillanatban tehetetlen voltam. Nem tudtam, hogy mit illik ilyenkor mondani. Csak betolakodtak elmémbe a pár hónapja kis polcra tett sötét emlékek.

- Van valakim.
- Nekem is van, a leggyönyörűbb, és legcsodálatosabb nő az egész világon – mosolyogtam naivan, mire csak egy fájdalmas sóhaj volt válasza.
- Nem, félreérted. Megcsaltalak, Jiyong. Egy másik férfival töltöttem az utóbbi hetekben a szabadidőmet. Nem veled. Érted?- lefagytam. Megcsalt. Képes volt ezt tenni velem. Arcomról azonnal eltűnt a pár másodperce boldogan díszelgő mosoly. Képtelen voltam felfogni, hogy mindez velem történik meg. Azt hittem, minden rendben van köztünk. Az idolságom ellen nem tudtam mit tenni. Sokszor szorított a határidő, és Hyunsuk szerint a munka az első akkor is, mikor ott a magánélet. Előfordult, hogy bent éjszakáztam, de nem akartam.
- Akkor most szakítunk? – bukott ki belőlem.
- Igen. Vele akarok lenni. Ő mindent megad nekem, amit te nem tudtál. Figyel rám, és én vagyok neki az első.
- Komolyan azt gondolod, hogy én nem adtam meg minden tőlem telhetőt neked? Mindent megkaptál. Mindenemet odaadtam neked, amit csak tudtam.
- Ez nem a pénztől szól én egyébké-
- A szívemet is.

- Szóval akkor… köztetek vége?
- Szerinted ezek után akar még? Megcsalt!
- A fagyi visszanyal – suttogtam halkan.
- Tudom, hogy fáj még, ami történt, de igazán túlléphetnél rajta. Vége van! Nem lesz köztünk soha többet semmi, és most én vagyok a szenvedő fél! Érzéketlen barom vagy!
- Azt hiszed? Azt hiszed, hogy csak neked szar? Hogy csak te szenvedsz? – keltem ki magamból, s ordítottam- Hát kurvára rosszul hiszed. Nem tudom, mit képzelsz ilyenkor magadról. Egy hisztis, nyafka senki lett belőled. Nem ilyennek ismertelek meg! A barátod akartam lenni, ha már a szerelmet nem tudtam megadni neked, de eltaszítottál magadtól. Nem érdekeltelek sehogyan, nem voltál kíváncsi rám. Még Angelt is beszervezted nekem, csak hogy végre leszálljak rólad. Nehogy azt hidd, hogy nem láttam át rajtad már a legelején! Akkor is minden szeretetteljes megnyilvánulásomat ignoráltad. Csak önző módon a saját hülyeségedet mondtad. És mit ad isten, most te szenvedsz, neked szar és neked fáj. Nem egyszerű, igaz? Szar, hogy átbasztak és megcsaltak. El sem tudom képzelni, mennyire mardos az a bizonyos érzés, ott, legbelül. Ja, várj. Ugyanezt érzem hónapok óta! Mikor nekem volt bajom, nem érdekelt téged. Hidegen hagyott az egész. Én első szóra ugrok neked, mert vagyok ekkora idióta barom, és neked áll feljebb?! Tudod mit? Elérted, amit akartál. Békén hagylak. Erre emlékszel? – mutattam fel a kis dobozkát, ami hozzá kötött- Tessék – dobtam le elé, majd kiviharzottam a lakásból, mit sem törődve azzal, hogy mennyire sértettem meg.

Visszamentem a YG-be remélve, hogy senki nem lesz ott, és kiszellőztethetem a fejemet. A lakásom nem volt alkalmas erre, túl sok emlék volt abban a nyomorult porfészekben. Olyan gyorsan vágtattam be a saját kis zugomba, hogy észre sem vettem Minzyt, akit sikeresen fellöktem.
- Baszki. Ne haragudj – segítettem fel.
- Nem gond. Jól vagy, oppa?
- Fogjuk rá.
- Pár órája még majd’ kicsattantál, most meg… Összevesztetek?
- Saloméval igen.
- Hm? Hogy kerül a képbe?
- Írt egy sms-t, hogy szüksége van rám, vagy valami hasonlóan nyálas szöveget, én barom, meg odamentem. Aztán még én voltam a hülye, mert nem öt perccel később jelentem meg, hanem egy óra múlva.
- És mi történt? Miért hívott?
- Alig akarta elmondani, de szakított a barátjával, aki megcsalta.
- A sors fintora – mosolyodott el kissé.
- Ugye? Én is ezt mondtam, ő pedig kiakadt, és hozzám vágta, hogy érzéketlen vagyok.
- De ez nem igaz. Oppa igazad volt! Nyugodj meg –ölelt meg hirtelen. Viszonoztam az ölelését. Minzy megint a legjobbkor volt a legjobb helyen. Értett ehhez, és nagyon hálás voltam neki, mert ő igazi lelki támaszom volt. Fiatal kora ellenére igazán jó ötleteket adott. Amolyan életvezetési tanácsadómként működött, ha szükségem volt rá. Sosem kértem, csak kaptam. Ő egy kis ajándék, olyan, mint a kishúgom.
- Annyira kis drága vagy. Honnan tudod mindig, hogy mikor van szükségem rád?
- Ugyan már. Csak szerencsém van – kuncogott.
- Inkább nekem.
- Én vagyok az őrangyalod – viccelődött. Megint egy angyal. Az első az életemben, aki nem hagyott el. Más kapcsolat volt ez köztünk. Kollégák voltunk, de több volt köztünk puszta munkakapcsolatnál. Sokszor mentünk el közösen teázni, vagy ebédelni, igazán jól megértettük egymást a nagy korkülönbség ellenére is.
- Tudod mi a vicces?
- Hallgatlak.
- Az a pasi csalta meg, aki miatt otthagyott. Én sosem néztem más nőre. De nektek csak ez kell – vigyorodtam el, mire mellkasomba ütött.
- Bolond vagy, oppa! Egy igazi nőnek olyan igazi pasi kell, mint amilyen te vagy, nem valami kis féreg. Ezt jól jegyezd meg – nyomott puszit arcomra.
- Imádlak törpi – nevettem.
- Nem vagy vicces Kwon Jiyong – öltötte ki nyelvét, majd elment haza. Én is így tettem. Már nem volt szükségem a nyugalomra, Minzy jelenléte megadta ezt nekem. Ismét köszönettel és hálával tartoztam neki.

Angel szemszöge:

A kis esti affér ellenére minden tökéletes volt. Önbizalomtól dagadó mellkassal vetettem magam a pihe-puha ágyneműbe várva, hogy eljöjjenek értem az álommanók.
Másnap be kellett mennem dolgozni, és évek óta először nem volt kedvem hozzá. Egész nap Jiyong gyönyörű arca kúszott szemeim elé, és bármennyire is el akartam tuszkolni onnan, olyan erőszakos volt, hogy a nap teljes egészében kísértett. Nem bántam, de este, mikor egyedül kuporogtam a televízió előtt a csokoládéöntettel borított vaníliafagylalttal, és sült krumplival kezemben, furcsa érzés fogott el. Hiányzott. 

8. Guess a riddle

 Angel szemszöge:

Bármilyen jól is telt az este, megbántott. Azzal a pár mondattal igaza volt, valóban idiótát csináltam magamból, és nem is megbántott, inkább rádöbbentem, hogy mennyire igaza volt. Jelentéktelen, megalázó információt adtam ki magamról, ami igazából senkit nem érdekelt, ellenben nevetség tárgyává váltam. Szégyelltem magam, és ezért futottam el. Gondoltam, hagy a francba, így levettem a kényelmetlen magassarkút és a szűk farmert, meg a felsőt, inkább egy köntösbe bújtam, és teát készítettem.  Dörömbölést hallottam, de nem volt elég intenzív ahhoz, hogy az én ajtómra mért csapásokat jelezze, így kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és szürcsölni kezdtem a forró, nyugtató teámat.

- Nyisd ki, kérlek! – hallottam Jiyong hangját a dörömbölés után. Odalibbentem az ajtóhoz, és a kis kukucskálón kinézve megállapítottam, hogy valóban az esti hercegem kapar azért, hogy kinyíljon az ajtó. Kis gondolkodás utána kattant a zár, és a kis résnek köszönhetően szembe kerültünk egymással. - Végre – mosolyodott el.
- Végre mi?
- Végre kinyitottad. Nézd, én nem akartalak megbántani, esküszöm neked – mentegetőzött.
- Semmi baj, nem bántottál meg.
- Akkor miért futottál be?
- Rájöttem, hogy idiótát csináltam magamból ezekkel a kis történetekkel, és elég kínos volt ezek után a szemeidbe nézni.
- Szerintem aranyos volt – mosolygott kitartóan.
- Bejössz? –nyitottam előtte ki az ajtót.
- Nem szeretnék zavarni – jelentette ki. Milyen édes.
- Én is voltam már nálad, sőt, ott is éjszakáztam,  szóval szerintem nyugodtan bejöhetsz, de persze nem erőltetem.
- Jó, legyen, de csak akkor, ha én is kapok ilyen cuki pink köntöst, mint amilyen rajtad van – kuncogott kisfiúsan. Ekkor döbbentem csak rá, hogy igazából csak ez a vékony kis anyag takarja el előle a fehérneműbe csomagolt testemet. Zavarba jöttem a gondolattól, így felszaladtam a lépcsőn.
-  Most hová mész? – nézett utánam értetlenül.
- Pillanat, és jövök, addig ülj csak le – kiáltottam le neki. Ahogy felszaladtam az emeletre, rögtön magamra kaptam egy melegítőszerű nadrágot, amiben általában futni járok, meg egy otthoni pólót, amin egy hatalmas majom ékeskedett. Újabb ok, amiért gyerekes vagy, Angel. Ezután igyekeztem gyorsan a földszintre érni, s mikor az utolsó lépcsőfokon is leértem, éreztem, hogy Jiyong perzselő tekintete fut át testemen.  – Segíthetek?
- Nem hittem volna, hogy szereted a majmokat – emelgette kacéran szemöldökét.
- A te kedvedért választottam. Majmot a majomnak – vigyorogtam rá.
- Áú. Ez most fájt. Na jó egy-egy kedves Angel.
- Kérsz valamit enni, inni?
- Egy étteremből jöttünk.
- A húsz perces út alatt megéhezhettél, vagy nem? – mentem pirultan a konyhába. – Akkor inni valamit?
- Hm… van vörösbor? Rosé.
- Csak Rosé van, az a kedvencem – kutattam a hűtőben utána, majd poharakat kerestem.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó ízlésed van.
- Látod- látod? Micsoda meglepetéseket tudok neked okozni – vittem oda neki a dugóhúzóval együtt az üveget.
- Nekem kell kinyitni az üveget? Hát micsoda vendéglátás ez?!
- Ha-ha. Gondoltam a férfi nyitja ki, de ha nem vagy rá képes, akkor megoldom én. – Azzal a lendülettel cuppant ki a dugó az üvegből. Az arcomról le sem lehetett törölni a diadalittas vigyort.
- Most megkérdőjelezted a férfiasságomat. Ezek után nem merek majd a nők szemébe nézni – játszotta a búskomor, csalódott Jiyongot.
- Brühühü, hogy oda ne rohanjak. Te panaszkodtál a szolgáltatásokat illetően.
- Vannak szolgáltatások? – emelte fel egyik szemöldökét, és perverz vigyort láttam csillogni íriszeiben.
- Nem… - ijedtem meg reakciójától -  nincsenek.
- Kár, pedig biztosan igénybe vettem volna párat.
- Ostoba férfiak.
- Tessék?
- Jól hallottad – néztem rá komolyan, mintha ölni tudtam volna szemeimmel. Legnagyobb meglepetésemre nem kezdett vitázni, még csak meggyőzni sem próbált, hanem ölébe húzott, és oldalamat csipkedte és csiklandozta, belőlem meg a kuncogás és a sikítás között behatárolható hangfoszlányok szakadtak ki.
- Na, eressz már! Jiyong, nem hiszem el – nevettem hangosan. Azt hitte, ezzel megváltoztatja a véleményemet, és bár ez nem sikerült, még közelebb éreztem magamhoz. Szörnyű, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire belopta magát a szívembe. Így még nehezebb lesz felejteni, mikor megun, és levetett göncként dob el magától.
- Vond vissza! – csiklandozott tovább vigyorogva.
- Hagyj, már, bolond!
- Azt mondtam, vond vissza! A férfiak nem ostobák – kijelentésére határozott mozdulatomnak köszönhetően kitörtem karjai közül, bármennyire is fájdalmas volt.
- Nem vonom vissza, mert igazam van.
- Na, jó. Ha meg tudod indokolni, miért, nem hozom fel többet, és igazad van.
- Komolyan tudni akarod?
- Egy újabb, Angelféle világmegváltó okfejtés? Ki nem hagynám.
- Gúnyolódj csak, úgyis igazam van. Kezdjük az elején. Szóval ti, pasik, azt hiszitek, hogy marha szexi, ha egy kigyúrt szuperhőst játszotok, pedig a legtöbb esetben ettől csak nevetségesek lesztek. Sajnálom, muszáj, hogy elkeserítselek, neked sem a Superman szerep áll jól, sokkal inkább valami szerencsétlen kis szörnyecske, mondjuk az a nagy szőrös, foltos izé a Szörny RT.-ből. De nem is ez a lényeg, ez csak az egyik legapróbb agymenése a populáció férfirétegének – pillantottam Jiyongra, akit látszólag meghatott a kis kritikám. – Ez egyébként egy bizonyos fokig aranyos is. Olyan, mintha a kisgyerek nem találná az utat, és nem tudná eldönteni, hogy űrhajós lesz, vagy mondjuk maga az űrlény. De egy idő után idegesítő a bizonytalanságotok, mert mi, nők a biztos pontot keressük egy idő után. És helyben vagyunk, mert itt a következő pont. Egy darabig imádjuk, hogy a pasi spontán és meglep és hű ez olyan édes, de sok ilyennel az ellenkező hatást lehet elérni. Mivel sokszor bejön a meglepetés, több lehetőség is van. Sokszor bejön, ergo sokszor elsütitek, amit megununk, és rutin lesz, az pedig mindenki életét megnehezíti. De az is lehet, hogy ettől csak a folytonos bizonytalanságot érezzük, amit nem akarunk, mert mint már mondtam, kell a biztos pont. Meg túlzásba estek. Például te énekes vagy.
- Rapper, producer, dalszövegíró…
- Nem ez a lényeg! Szóval a zenével foglalkozol. Tegyük fel, hogy meg akarsz hódítani egy lányt. Első körben, ha énekelsz, az mindig jó pont, hiszen az ég szerelmére, ez a véredben van. De ha utána mindent ezzel akarsz elintézni, az olyan… hogy is mondjam, nyálas. Persze kivétel mindig van, mondjuk akkor, mikor a lány kéri, vagy annyira odavan ezért a gesztusért, hogy bármikor bevethető, mert akkor megvan a jokered. És igen, minden pasinak van valami jokerje, csak nem biztos, hogy minden nőnél ugyanaz.
- Most azt mondod, hogyha fel akarlak szedni, akkor énekelhetek, de ne csináljam mindig, mert megunod és nyálas lesz?
- Nem egészen, de kezded érteni.
- Felvilágosítasz?
- Épp azt teszem. Szóval nem jó, ha unalmas vagy, és folyton ugyanazzal próbálkozol, de az sem jó, ha újítasz. Nehéz megtalálnod az összhangot, és ha megvan, akkor sem biztos, hogy elég a nőnek.
- Miért?
- Ez igazán egyszerű. A nők is változnak. Általában mire megtalálod, hogy mire volt szüksége a kapcsolat elején, addigra már teljesen más elvárásokat állít fel neked. Ha megtalálod a tökéletes nőt, az azt jelenti, hogy nemcsak elfogadja, hogy sokszor egy idegesítő seggfej vagy, hanem azt is, hogy nem állít fel újabb és újabb lehetetlennek tűnő elvárásokat. Elfogadja, hogy mire vagy képes, és szereti, hogy néha olyan nonszensz baromságokat hordasz össze, hogy nem kap levegőt a nevetéstől.
- És mi van a szexszel?
- Sejtettem, hogy megkérdezed.
- Oh, igen? És mégis miből gondoltad?
- Pasi vagy.
- Ez igazán kedves.
- Most mondjam, vagy ne?
- Csupa fül vagyok.
- Helyes. A pasik egy részének mindegy, hogy kivel fekszenek le, mert a lényeg ugyanaz, legyen lyuk. Vannak a kis ártatlankák, akik anyuci engedélyével bújnak ágyba, és ez baromi lehangoló. Az igazi pasi tudod, mit tesz? Meghódítja a lányt, és mikor már a lány is akarja, ágyba viszi. Örömet szerez a nőnek és magának is.
- Ha csak le akarok feküdni veled, akkor nem vagyok férfi?
- De az vagy – ült ki széles mosoly arcára- biológiailag. Viselkedésben pedig egy kiéhezett, kíváncsi kamaszra asszociálnék. Szerinted miért tesznek szüzességi fogadalmat?
- Hogy megvonják magukról az élvezetet.
- Közel sem. Sokkal inkább azért, mert életük szerelmével akarják leélni az életüket, és nekik akarják adni magukat. Így lélek alapján választanak az emberek, és nem a péniszmérettől teszik függővé a szerelmet. Tudod, ez igazán álszent dolog, mert sokan csak a család ösztönzésére, és a protokolláris szerep megtartására határozzák el magukat, de ez már egy másik téma.
- Hm… Érdekes, amit mondasz.
- Miért?
- Nem sok ember tudta ilyen burkoltan, mégis őszintén a tudtomra adni, hogy prűd és nem férkőzhetek a bugyijába.
- Egy szóval sem mondtam ilyet! –tiltakoztam reflexből.
- Szóval szeretnéd – húzódott perverz mosolyra ajka.
- Ezt sem mondtam.
- De utaltál rá, és ez nekem éppen elég – kacsintott kuncogva. Remek, lebuktam. Bár az elejétől fogva tudhatta, hogy tetszik nekem, és vonzódom hozzá.
- Szóval milyen pasik is jönnek be?
- Ez teljesen egyénfüggő.
- Miért?
- Mert csak.
- Tipikus női válasz.
- Túl sokat tudsz rólam, én pedig alig ismerlek.
- Majd megismersz.
- Most akarom.
- Milyen kis türelmetlen vagy.
- Meglehet, de így legtöbbször elérem a célomat.
- Azt hittem, a testeddel hódítasz.
- Felszínes bunkó! – vágtam neki egy párnát.
- Nem neveztem volna magam felszínesnek a helyedben.
- Ugyan miért?
- Egy mackónadrágban vagy, kinyúlt majmos pólóban és nem mellesleg smink sincs rajtad, én mégis szépnek látlak.
- Na persze – ültem le durcásan a kanapé egyik sarkába.
- Komolyan mondtam. Nem szoktam viccelni ilyesmivel. Elmondod, hogy milyen az ideálod?
- Spontán, őszinte, határozott, eredeti, gyengéd ha kell, de vad, ha arra van szükségem, intelligens, de humoros. Külsőre pedig mindegy, csak legyen ápolt és jó illatú, meg valami fogjon meg benne.
- Bennem megfogott valami?
- Igen – jelentettem ki ábrándos tekintettel. Nem kezdhettem el áradozni róla, a dús ajkairól, a gyönyörű mélybarna szemeiről, a bódító illatáról, az észvesztő mosolyáról, meg persze arról, hogy meghallgat, bármit is mondok, érdeklődik, és figyelmes, ráadásul szórakoztat is  pont úgy, ahogyan csábít.
- Tudni akarod, hogy mi tetszik rajtad?
- Persze.
- Az, hogy megfejthetetlen vagy. Mindig kitárulkozol, meggyőzöl arról, hogy ismerlek, aztán elhintesz egy mondattal valamit, amivel teljesen összezavarsz, és ez tetszik. Az arcod angyalian gyönyörű, és mikor nem erőltetnek rád semmit, felszabadult vagy és érdekes.
- Megleptél.
- Miért?
- Angyalian gyönyörű arc? Érdekes? Tuti összekeversz valakivel.
- Nem – húzódott közvetlenül mellém. – Én tényleg így gondolom, és a tudat, hogy nem hiszel nekem, elkeserít. Nem akarok semmit erőltetni, de egyre jobban érdekelsz.
- Ugye nem udvariaskodsz?
- Nem akarlak becsapni. Őszinte akarok lenni.

Jiyong szemszöge:

Ahogy kimondtam, hogy őszinte akarok lenni, szinte már vártam, hogy mikor szalad ki a számon minden. Nem akarok titkolózni előtte. Már nem. Nem érdemli meg, és gyorsabban feledtette velem Salomét, mint hittem. Lekötött, és nem is gondoltam rá egészen az őszinte szóig. El akartam neki mondani az igazat. Tisztázni akartam vele, hogy bár szinte ócsárolta a férfi nemet, nem érdekel. Tudatni akartam vele, hogy érdekel, mint nő, és hogy miért ismerem a barátnőjét. De nem tudtam, egyszerűen képtelen voltam rá. Inkább hagyom, hogy szépen lassan felemésszen a titok, amit magamban őrzök.

- Ha őszinte akarsz lenni, légy az. Senki nem tart vissza – fordult felém, még mindig összekucorodva.
- Tudom, de nehéz. Ígérem, idővel mindenbe beavatlak, de most még nem.
- Elijesztenél?
- Talán.
- Megértem. Én is ijesztő vagyok, furcsa, bizarr és te sem ismersz.
- Tudom, ezért vagy érdekes, és ezért akarlak megfejteni.
- Nem rejtvény vagyok, Jiyong. Hanem húsvér nő érzésekkel és önálló gondolatokkal.
- A nő olyan, mint egy költői hasonlat.
- Ezt most nem értem.
- Ha szép, az sem baj, ha semmi értelme.
- Arra célzol, hogy buta kis liba vagyok? Mert nem értek egyet. Szerintem igenis közöm van az intelligenciához, és nem egy buta valóságshowban hallottam a kifejezést. Nem vagyok az a típusú nő, aki a férfi minden kívánságát lesi, miközben csak egy kiadós szexet akar- fakadt ki, majd vékonyka hangon kezdett beszélni. – Szia, szívem! Főztem neked vacsorát, mostam és vasaltam, vettem új ágyneműt, képzelt, szatén. A kedvenc könyved dedikált példányát is megszereztem, és még a kedvenc sütidet is elkészítettem neked – rebegtette pilláit. – Erre mit mond a pasi?
- Dugjunk.
- Nem egészen erre a válaszra számítottam – jelent meg egy kis pír arcán.
- Csak nem megleptelek? Tudod, nem csak te okozhatsz meglepetéseket. Egy pasit egy idő után nem érdeklik ezek a dolgok. Persze, nekünk is jól esnek a kis figyelmes gesztusok, de néha csak veletek akarunk lenni. Nézd, én nem tudom, milyen férfiakkal volt eddig dolgod, de tény, hogy nem volt túl sok jó tapasztalatod. Egy valamit viszont szögezzünk le. Én nem vagyok olyan, mint más, belőlem csak egy van, de nem vagyok egyszerű eset. Vannak titkaim, és akaratlanul is leköt a munka, akár a leglehetetlenebb időpontokban is. Csak olyasvalaki lehet mellettem, aki ezt elviseli és tolerálja.
- Remélem, hogy megtalálod ezt a lányt. Csodálatosat érdemelsz. – Erre a kijelentésére megöleltem, ő pedig viszonozta a kis gesztust, s hozzám bújt. Valami elkezdődött köztünk.

Pár órás beszélgetés után hazamentem, és dalszövegírás helyett a pihenés mellett döntöttem. Egy nyugtató tea után vetettem magam fáradtan az ágyba, és hamar elnyomott az álom. A korai kelés miatt nem volt időm álmodni, vagy csak másfelé jártak a gondolataim. Bementem stúdióba, és minden a megszokott kerékvágásban ment, egy dolgot leszámítva; sokkal jobb volt a kedvem.  Majdnem boldognak mondhattam magam, de persze nem akartam semmit sem elkiabálni. Minzy is észrevette rajtam a változást, amit szóvá is tett.
- Oppa, mi ez a nagy jókedv? Csak úgy virulsz – támaszkodott az asztalra mosolyogva. Mindig mosolygott, ő volt a kis pozitív fénysugaram.
- Csak jól telt az estém – mosolyodtam el.
- Oh, csak nem egy új lány?
- Így is mondhatjuk. Már volt egy szerencsétlen találkozásunk, de félretettem a büszkeségemet és elnézést kértem. Érdemes volt.
- Dúl a szerelem?
- Határozottan nem.
- Egyenlőre.
- Ne kombinálj, inkább segíts kicsit! Nézd, itt tartok.

Késő estig ültem a stúdióban és dolgoztam az új dalokon. Már épp készültem beülni a hófehér Bentleybe, mikor megszólalt az sms-t jelző hang. A telefonom után nyúltam, és remegve nyitottam meg az üzenetet.

Szükségem van rád. Át tudnál jönni? Fontos. Kérlek… Salome.

7. Amazing

Jiyong szemszöge:

Nem bántam meg, hogy az új életre való hajlandóság jeléül elhívtam Angelt vacsorázni. Igazából kedves lány, és ha más nem is, egy jó barátság bármikor lehet a kapcsolatunkból. Szerencsére nem gondolkodtam ezen túl sokat, mert ha így lett volna, biztosan számtalan okot sorakoztathatok fel mellette, és talán még többet ellene. Abban a pillanatban viszont örültem, hogy ezek után is képes volt igent mondani arra, hogy előzetes arrogáns bemutatkozásom ellenére is egy asztalhoz üljön velem. A Jiyong-sárm. Bármennyire is fiatal Minzy, úgy tűnik, ért a nőkhöz. Néha megfeledkezem róla, hogy ő is az, hiszen annyira tapasztalatlan még. Ő mondta nekem egyszer, hogy az ok, amiért annyi nő bomlik értem, és engem akar,meg amiért szüntelen próbálkozások tengerében úszom, az nem más, mint a Jiyong-sárm. Hülyeségnek tartottam, és még most sem hiszem, hogy valós lenne, de mikor egy komplett idióta vagyok, és szeszélyességem miatt lenézem az embereket, elgondolkodom. Vajon ők meglátják bennem a jót, vagy ez a Minzy-féle megérzés?
Mindenesetre nem tétováztam sokat, azonnal asztalt foglaltattam egy különleges helyre. Úgy gondoltam, hogy megérdemli a különleges bánásmódot, mert ha minden igaz, kirángat a depressziómból. Megint önző voltam és csak magamra gondoltam, de ez mindkettőnknek jó. Ő velem lehet, én pedig visszanyerem az emberi mivoltomat. Biztos voltam benne, hogy tisztában volt azzal, hogy ez nem csak egy  jöjjünk össze újra találkozó, így nem kellett aggódnom az esetleges következmények miatt.
Mivel bőven volt időm az esti találkozónkig, így foglalkoztam kicsit a zenével, mint az egyetlen, igaz szerelmemmel és szenvedélyemmel.  A szöveggel nem bajlódtam, csak valami egyszerű alapot kezdtem papírra vetni. Közben fejemben hallottam a dallamot,ahogy keresztezik egymást a hangok, minden apróságra figyeltem, bár csak egy egyszerű akkordváltásos dalt raktam össze pár óra alatt. Mikor alkotok, a világ körülöttem megszűnik létezni. Sosem tudott senki és semmi kizökkenteni az alkotásból. Talán mégis. Egy valaki, kinek harsány nevetésétől újra meg újra lángra gyúlt szívem, s érte mindent feladtam volna.
Annyira elszalad közben az idő, hogy igyekeznem kellett, ha nem akartam elkésni. Gyorsan beálltam a zuhany alá, s a csobogó víz alatt már az esti szettet raktam össze fejemben.  Egy fekete szövetnadrág mindig jó választás, így ehhez öltöztem, s az elegancia értelmében egy fehér, V nyakú pólót választottam hozzá, amire a nadrághoz tartozó zakót párosítottam. Természetesen pár karkötőt is magamra aggattam, nélkülük teljesen meztelennek érzem magam. A hajamat bohéman kócosra borzoltam, majd befújtam magam parfümmel, és indultam is Angelért. Legnagyobb meglepetésemre nem úgy várt, mint legutóbb, semmi fölösleges cicoma, semmi extra smink. Természetes volt és gyönyörű. Egyszerű, fekete csőnadrágot viselt egy csinosabb felsővel, elegáns blézerrel, magassarkúval és kistáskát párosított hozzá. Haját összekötötte, kiemelve ezzel angyali arcát, amin szerencsére csak leheletnyi smink díszelgett.
- Ejha! Remekül nézel ki. – bókoltam neki mosolyogva. Nem hazudtam, valóban jobban tetszett így, mint első alkalommal.
- Tudod, hogy nem vagy köteles bókolni, igaz? – nézett rám gyanakvóan.
- Igen, tudom, de valóban így gondolom. De ha nem hiszel nekem, most bókoltam utoljára.  – vágtam be a durcás kisfiú fejet.
- Hé, egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszem el. – kuncogott kicsit.
- Ennek örülök. Akkor mehetünk?
- Persze. – tessékelt ki diszkréten az ajtóból, majd nekem háttal állt, és a kulccsal a zárban matatott, ekkor nyertem csak először igazi rálátást fenekére. Kerek, formás, kissé nagyobb, de pont ezt szeretem. Mintha tudná, hogy a fenekek a gyengéim.
Mivel meg akartam lepni, nem egy szokásos vacsorára vittem, hanem valami különlegeset szerveztem neki, nekünk. Egy kevesek által ismert éttermet választottam, ahol fantasztikusan főznek. Ha ez nem lenne elég, van egy asztal, ami nem mindennapi helyen van; a tetőn. Ez sem akárhogyan. Mintha üvegkalitkában vacsoráznál, teljes kilátás nyílik Szöulra. Mivel az épület alapjában véve egy hotel, így hatalmas magaslatokból figyelhettük a nyüzsgő várost.
Mikor felértünk, Angel teljes csodálattal bámult ki az üvegen. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik neki, vagy sem, így muszáj voltam megkérdezni tőle.
- Na, milyen? – tettem fel a lehető legegyszerűbben kérdésemet.
- Ez… egyszerűen hihetetlen. A kilátás, meg a teríték, és a dekoráció. Elképesztő. – hüledezett.
- Szóval tetszik? – mosolyodtam el, ahogy áradozott.
- Még kérdezed? Sosem voltam ilyen hihetetlenül extrém, elragadó és romantikus helyen egy és ugyanazon időben. Hogy találtál rá?
- Egy idolnak is kellenek rejtekhelyek, nem igaz? – rántottam vállat nemes egyszerűséggel.
- Dehogynem. – mosolygott. Olyan őszinte mosoly volt. Tényleg örült neki, hogy elhoztam.

Kihúztam neki a széket, majd rendeltünk italt és ételt, amit hamarosan ki is hoztak. Az este nagy része kellemesen telt. Ő sem képzelt többet a helyzetbe, mint én, és nagyon bájos volt. Én is kezdtem megnyílni neki, és ez alkalommal tényleg figyeltem mondandójára, és őszintén érdekelt is. A család témába kezdtünk bele, és elég jól bele tudtunk merülni. Furcsa volt egy olyan emberrel beszélgetnem, akinek nincs testvére.
- Én sajnos nem tudok elég időt szakítani a családomra, nagyon fontosak számomra, így Dami, a nővérem is előkelő helyet foglal el a fontossági listán. Szerencsére nagyon jó kapcsolatban vagyok édesanyámékkal, így amikor csak tehetem, meglátogatom őket. Rendkívül szerencsés vagyok, amiért mellettem állnak, és amiért eddig is mindig támogattak minden őrültségemben. – áradoztam neki mosolyogva.
- Olyan aranyos vagy, ahogy a családodról beszélsz. Jó hallgatni, hogy ennyire közel álltok egymáshoz. Manapság nem sokan nyilatkoznak így a szüleikről, tényleg szerencsés vagy. Nagyon összetartónak tűntök.
- Ugyan már. Ez nekünk természetes. Koreában nagyon fontos a család és az idősebbek tisztelete. Nem tartom magam hatalmas hagyományőrzőnek, de ezeket igazán jó dolognak tartom.  És veled mi a helyzet?
- Testvérem nincs, pedig szívesen beszélnék róla, ha lenne. Mindig szerettem volna egy öcsit vagy egy bátyót. A fiúkkal régebben is jobban kijöttem, csodálkozom, hogy most van olyan nő, aki elvisel, nagyon kiállhatatlan vagyok. –mosolyodott el. – Igazából nem tudok sok mindent mesélni. Az unokaöcsémmel mindig jól kijöttem, de az mégsem ugyanaz a helyzet. A szüleim… nos, elváltak.
- Sajnálom. – szakítottam félbe.
- Ugyan, nem haláleset, semmi gond. Régen történt, hét voltam. Nem sokat fogtam fel az egészből, csak annyit, hogy anya elköltözik. Ennek örömére hatalmas ordításba és hisztibe kezdtem. Nem tudtam, miért megy el, nem értettem az egészet. Fogalmam sem volt a megcsalás fogalmáról. Ma már persze pontosan tudok mindent. Apámmal maradtam, de őszintén szólva, a nevelőotthon sem lett volna sokkal különb. Vagyis nem tudom. Biztosan más lett volna, és végül is örülök, hogy mindent megadott nekem, amit csak tudott, de igazán nem foglalkoztunk egymással. Nagyon jóban voltunk egy darabig, aztán… megszakadt egy a feltétlen bizalom köztünk. – elcsuklott hangja. Tudtam, hogy nem szabad faggatnom.  Ha késznek érzi magát, és eléggé bízik bennem, majd elmondja. Mindenesetre felpiszkálta a fantáziámat.
- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy ezzel érzékeny pontodra tapintok. 
- Ugyan, nem kell szabadkoznod. Nem tudhattad, ráadásul már én is túl vagyok a történteken, csak nehéz beszélnem róla. Nem sokan tudnak erről az egészről.
- Salome?
- Sejti. Tényleg. Honnan ismeritek egymást? –váltott gyorsan témát. Ez az. Helyben vagyunk. Most jön a megtört, darabokban heverő Jiyong hősszerelmes vallomása.
- Jó pár éve ismerjük egymást, azt hiszem egy buliban táncoltunk sokat, és közel kerültünk egymáshoz. – fogtam rövidre mondandómat. Még nem mondhattam el. Nem álltam rá készen, és ő sem. A legjobb, ha ennyit tud, majd később beavatom a részletekbe.
- Értem. Én is ilyesmiről hallottam, csak gondoltam megkérdezem tőled is. – kuncogott. – Rájövök ám, ha valami kis fedő sztorit találtok ki a titkos légyottjaitokra, és akkor végetek. – nevetett. Én nem tudtam őszintén nevetni, de ezért erőltettem egy kicsit. Hogy beletrafált. Remélem, nem fog haragudni, mikor megtudja az igazságot.

Az este további része igazán jól telt, sokkal kellemesebb volt, mint első alkalommal. Miután rendeztem a számlát hozzá indultunk. Nem voltam benne biztos, hogy ugyanazt akarjuk, de az lapján, amit az este megmutatott magából, nem hinném, hogy a következő lépés számára az lenne, hogy a ágyába csaljon. Bár… ki tudja.
A taxiban ültünk, mikor először csened állt be köztünk. Még jó pár kilométer hátra volt az útból, így nem lett volna kellemes ilyen némán tölteni a perceket. A légy zümmögését is lehetet volna hallani. Igen, ezt hívják kínos csendnek. Muszáj volt megtörnöm valamivel, mert nem akartam elrontani az utolsó perceket.
- Nagyon jól éreztem magam. – fordultam felé, és egy őszinte mosollyal biztosítottam arról, hogy valóban így gondolom.
- Igen, én is remekül éreztem magam. Más vagy, mint gondoltam.
- Hűha. Szertefoszlattam a rólam felállított előítéleteidet és sztereotípiáidat? – váltottam komolyra.
- Idióta! – csapta meg finoman karomat. – Szó sincs erről. Azt a Jiyongot nem ilyen egyszerű tönkretenni, még neked sem.  –kacsintott pajkosan. Ó nem, ebből még baj lesz. – Úgy értettem, eddig kicsit sem izgatott a nyomorom. Ha azt hiszed, nem vettem észre, tévedsz. Láttam, pontosan tudtam, és ettől voltál olyan vonzó. – Ledöbbentem. Szólni nem tudtam, így kis szünet után folytatta, mintha tudta volna, hogy magyarázatra szorul a kis monológja. – Tudod, elég sokan rám másztak, főleg az edzőteremben. Azt hitték, hogy olyan könnyű préda vagyok, egyéjszakás kaland, meg ilyenek. Tévedtek. Még csak a számomat sem sikerült megkaparintaniuk. Nem szeretem, ha valaki tálcán kínálja fel magát. Szerintem akkor izgalmas a kapcsolat, ha mindkét félnek kell küzdenie kicsit a másikért. Én élvezem azt a részét az ismerkedésnek, mikor becserkészem a zsákmányt. Aztán szépen, lassan megismerem, és megfojtom. Eddig mindig ez volt. Mint mikor életedben először kígyót veszel a nyakadba. Először mindketten tartotok kicsit a másiktól, aztán a kíváncsibb feladja, és felfedezi a félénkebbet. Mikor megbizonyosodott róla, hogy alkalmas lenne számára, szépen rátekeredik nyakára, ami először jól eső érzéssel tölti el az ellenkező neműt, egészen addig, amíg szépen, lassan mozgolódni kezd. Egyre jobban magával ragad a kellemetlenség, a frusztráltság, aztán a kígyó megfojt. Lassan, elég hosszú időbe telik, amíg te szenvedsz, aztán roppan a nyakcsigolyád. Onnantól kezdve halott vagy, és nem érzékeled a külvilágot. Ekkor a kígyó letekeredik rólad, és otthagyja a tetemet.
Ahogy hallgattam mondandóját, teljesen úgy éreztem, mintha valóban a közelben lenne egy hüllő. Még a hideg is kirázott. Milyen bizarr hasonlat volt ez?! Bár ha jobba bele gondolok, igaza lehet. Sok esetben a nők ilyenek, és még csak nem is tudnak róla. Na de az utolsó mondat… És otthagyja a tetemet. Úristen. Ez azért meglehetősen morbid.
- Érted mit akarok mondani, nem? –zökkentet ki.
- De persze, értem.
- Valami rosszat mondtam? – láttam rajta, nem fogja fel a mondatai súlyát.
- Nem, semmit. Mindig ilyen… érdekes hasonlatokkal élsz?
- Nem tudom, ezek csak úgy jönnek. – mosolyodott el. Megnyugtatott a mosolya. Egy pillanatra azt hittem, egy pszichopata ül velem egy taxiban.
- Egyébként én csalódtam benned, de kellemesen. Első alkalommal te akartad úgy kicsípni magad?
- Őszintén szólva, Salome erőltetett mindent rám. Dilis az a lány. – vigyorgott.
- Na, az a plusz már túl sok volt nekem. A természetes lányokat szeretem. Akkor egyébként is rossz passzban voltam, amiért megint csak elnézést kérek. Most viszont tudtam rád figyelni, és érdekelt is, amit mondtál. – Megtorpantam egy pillanatra. - Várj. Te azt mondtad, hogy attól voltam vonzó, hogy nem érdekeltél. Mi az, hogy csak voltam? Ez fájt! Igazán. – kezdtem el nevetni, mire ő is velem kacarászott.
- Oh, ne haragudjon Mr. Mindenkinekénkellek.  – vette fel komoly arckifejezését. – Azt hittem, fenséged nem érdeklődik úgy irántam, hogy legyezgetnem kelljen alapból nagyra nőtt egóját. Tudja, nem szoktam hozzá, hogy én udvarlom a férfiaknak, de ez nyilván valami befásult, ostoba tanok szerin való hozzáállás. Elkérem a nézését Sir Kwon. – kuncogta el a végét.
- És még én vagyok az idióta, meg Salome dilis! –nevettem. – Te nem vagy komplett. Őrült vagy!
- Mindig is sejtetted, nem igaz? –nézett komolyan.
- Ami azt illeti, egy kicsit benned volt az elején is. – Válaszomra nagyra nyíltak pupillái, meglepődött. – Most komolyan. Ki beszél első randin arról, hogy milyen szörnyű volt ekcémával az orvoshoz járni, az őrült. Meg aki második találkozásnál becsiccsentve bolyong a házamban, az nem normális. – viccelődtem.
- Értem, oké. Gáz vagyok, vettem Jiyong, ne ragozzuk, lépjünk tovább. – fékezett le a taxi jelezvén, megérkeztünk. Angel kipattant a kocsiból, és előrement ajtót nyitni, én pedig fizettem.
- Várj, Angel! –futottam utána, de az orrom előtt csattant az ajtó. – Baszki. –motyogtam. Őrülten mérge voltam magamra, mert ez a lány tényleg más. Nehéz kiismerni, és furcsa is egy kicsit, de érdekes. Gyönyörű és jól fejezi ki magát. Értelmesen el tudtam vele beszélgetni több órán keresztül úgy, hogy egyszer sem jött szóba, hogy a bordó körömlakkja megy-e a táskájához. Megjegyzem, tökéletesen passzolt. – Nyisd ki, kérlek. –dörömböltem. Úgy érezem magam, mint az ex, akit épp most dobott ki élte szerelme, pedig nem erről volt szó. Bárhogy erőlködtem és könyörögtem, az ajtó nem akart kinyílni, így feladtam, és lesétáltam a lépcsőn. 

6. Try again

Angel szemszöge:

Pilláim nehezen nyíltak, ólomsúlyúnak éreztem szemhéjaimat. Mindenütt csak fehéret láttam, mint egy orvosi rendelőben, minden steril és tiszta. Nagy nehezen felültem, és Jiyonggal találtam egy szobában, egy kanapén magam. Hirtelen minden beugrott a tegnapi estéről, a buli kezdetétől egészen az ágyba kerülésemig. Láttam az ijedtséget Jiyong arcán, mikor felfedezte, hogy én az ő ingében töltöttem az éjszakát, ő pedig csak egy bokszert visel. Akaratlanul is gonosz mosoly húzódott arcomra, amit szerencsére nem vett észre. A feszültség tapintható volt a levegőben, így gondoltam, oldani kéne kicsit. Egyértelmű volt, hogy azt hitte, lefeküdtünk, pedig valójában semmi ilyesmi nem történt.
- Jó reggelt, Jiyong. – nyomtam mosolyogva puszit arcára. Kizökkentettem, mert megrázkódott és furcsán vette tudomásul, hogy valami olyat tett az éjjel, ami nem állt szándékában józan állapotban.
- Neked is. – reagált fejét fogva, így lehuppantam mellé.
- Baj van? Nem nézel ki valami jól. Elfáradtál az éjszaka? – Amint kimondtam, egy huncut mosoly vette uralmába ajkaimat.
- Fáj a fejem, gondolom az italtól. Angel, mi történt? Nem emlékszem semmire. Ugye nem feküdtünk le. – Ezek a szavak belül összetörtek kissé. Két dolog futott végig a fejemben. Kwon Jiyong, a számomra tökéletes férfi velem egy ágyban. Hmm… már a gondolattól is izgatottabb leszek a kelleténél. De Kwon Jiyong, a számomra tökéletes férfi nem akarja, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz.
- Tudod, jót tett neked a whisky. Kedvesebb voltál. – hajtottam le fejemet.
- Baszki. Akkor mi ketten tényleg…? – aggodalom szűrődött ki hangjából.
- Nem, Jiyong, nem történt semmi. Csak kényelmetlen volt a ruhám, így adtál egy inget, neked meg meleged volt. Nem is erőszakoltalak meg, ha esetleg tartottál tőle. Nincs nálam korbács, nem vertelek meg, sőt, még csak meg sem érintettelek. Nincs okod félni. Semmi nem történt. – szögeztem le halkan, mégis határozottan, lebiggyesztett ajkakkal. Ennyi bőven elég volt, és már könnyek gyűltek a szemembe. Ez valami különleges tehetség, vagy átok, nem tudom megfogalmazni, de akárhányszor lefelé görbítem ajkaimat, és valami szomorúra, valami tragikusra gondolok, képes vagyok sírni. Nem is lehet kérdés, mindig ugyanarra a napra gondolok.
- Nem úgy értettem. – mondta lehajtott fejjel.
- Akkor hogyan? – kérdeztem elhaló hangon. Válaszul megfogta a kezemet, s gyengéden maga mellé húzott. Mikor felpillantottam arcára, keserédes mosoly húzódott arcán. Nem tudtam, hogy fájni fog, amit mond, vagy a fellegekbe repít. Egy volt csak biztos, döntésre jutott.

Jiyong szemszöge:

A kis vicce nem úgy sült el, ahogyan tervezte. Akaratlanul is paraszt voltam, egy bunkó idióta. Úgy reagáltam, mintha valami leprás útonálló lenne a kanapémon, pedig egy igazi angyal volt. Olyan bizonytalannak és törékenynek láttam, hogy semmi esetre sem szeretem volna megbántani.

- Szeretlek. Ugye sosem hagysz el? –bújtam hozzá ötéves kisgyermek módjára. Válaszul hajamba túrt és egy csókot nyomott homlokomra.
- Amíg szeretsz, én itt leszek neked. – Elhittem. Elhittem minden szavát. Olyan megnyugtató volt, és lágy. Elmémben már hallottam a halk zongoraszót, ami megerősítette ígéretét, és megszentelte a pillanatot. Nem hittem volna, hogy ilyen felemelő érzés, ha szeretek, és érzelmeim nem viszonzatlanok. 

Végtagjaimat szárnyként bontogattam, és képzeletben már csak repültem. Vele.

Még most is ezt érezhetném, ha a sors úgy akarná, de nem akarja. Engem viszont nm készített fel, nem szólt előre, hogy útjaink elválnak, nem tudtam, hogy ennyire fájni fog. Már tudom, de ideje lenne tovább lépnem. Minzy is megmondta, az önmarcangolás nem vezet sehova. Döntenem kellett, és egy nehéz, ugyanakkor meghatározó döntést hoztam.  Legszívesebben félrevonultam volna, elbújtam volna a világ elől, de nem tehettem meg. Már magam mellé húztam Angelt, aki valósággal rám tapasztotta szemeit, és lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy mi lesz a következő lépés.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk az el nem kezdettet? – tettem fel kissé idegesen a kérdést. Nem a válasz miatt aggódtam, tudtam, hogy bele fog menni, hiszen láttam, hogy mennyire odavan értem. Magam miatt jobban aggódtam, hiszen nem úgy vágok bele ebbe az egész ismerkedősdibe, ahogyan kéne, s félek, hogy nem tudom majd elnyomni az érzéseimet. Semmi esetre nem szeretnék másnak fájdalmat okozni azzal, hogy én még nem készültem fel az újabb kapcsolatra, így erős kell vennem magamon, és tovább kell lépnem. Ez lesz a legjobb. Mindenkinek.
- Úgy érted, hogy tegyünk úgy, mintha még nem is találkoztunk volna, és randizzunk?
- Olyasmi. Este nyolcra ott vagyok érted. Megfelel?
- De még nem is válaszoltam.
- Tudom, hogy igent mondasz.  – Határozottságom hatására megilletődött, s pirultan bólintott egyet, értésemre adva, hogy áll az esti találka.  Csak elmosolyodtam. Ezzel a sokszínűségével fog majd az őrületbe kergetni. – Akkor este.
- Használhatnám a fürdőszobát? Aztán ígérem, itt sem vagyok.
- Persze, tudod, hol van.  Nem kell sietned, ma nem dolgozom.
- Köszönöm. – libbent el az ingemben, megmutatva ezzel formás lábait, amik hófehérek voltak, s csillogóak, simák.
Körülbelül félóra múltán visszajött, a saját ruhájában, és férfiszagot árasztva. Felismertem, az én tusfürdőmet használta, annak ellenére, hogy női is volt a fürdőszobában. Basszus, meg kell szabadulnom azoktól a holmiktól.
- Köszönöm az inget. – nyújtotta vissza.
- Tartsd meg. Legalább ez is melegít valamennyit.
- Kedves tőled, de nem fog hiányozni?
- Nem a kedvencem, a pénz pedig nem akadály. Vidd csak el.
- Ebben az esetben köszönöm.
- Túl sokat köszöngetsz.
- Csak mert hálás vagyok.
- Látom, de remélem az este után is így érzel majd. Egy különleges helyre megyünk.
- Valóban?
- Igen. Még senkit nem vittem oda.
- Ez izgalmasan hangzik.  – derült mosolyra, mire én csak bólintottam.
- Hazavigyelek? Nem szeretném, ha megfáznál.
- Ne fáradj, hazatalálok.
- Biztosan?
- Persze. Így is sokat tettél értem.  Amúgy sem vagy még útra kész. A lenge öltözet okozta tüdőgyulladás ez esetben téged jobban fenyeget. – mosolygott, majd felvette cipőjét, én pedig felsegítettem rá kabátját. – Nem tudom, mi ütött beléd, Kwon Jiyong, de kellemes meglepetést okoztál. –lépett ki az ajtón és elindult az utcán.
Amint becsuktam az ajtót, zavartan a kanapéra ültem, és hajamba túrtam. Magam sem értettem, hogy miért tettem azt, amit, de egy dologban biztos voltam. Ez a lány annyira rejtélyes, hogy beletemetkezhetem a megfejtésébe, és addig sem foglalkozom az önsajnálattal.

Angel szemszöge:

Hazafelé sétálva szerettem volna elhitetni magammal, hogy miattam, és a vonzerőm miatt döntött úgy Jiyong, hogy tenne még egy próbát, de legbelül tudtam, hogy ez nem így van. Biztosra vettem, hogy valami belső harc folyik benne, és nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, én lehetek számára a kiút. Az egómat elég rendesen bántotta a tudat, hogy igazából nem is biztos, hogy engem akar, hanem valami aspirin lennék a fejfájása ellen. Nem tudtam, hogy megtiszteltetés, hogy engem választott, vagy megalázó, hogy csak egy hiánypótló lennék az életében. Kihívás a számomra, hogy kiderítsem, és ha nem reménytelen, a magam javára fordítsam a helyzetet. A lelkének ápolgatásra van szüksége, és egy nagyon közeli barátra. Ez leszek én,  az a jó hallgatóság, aki valahol vonzza.
Otthon elfogyasztottam a reggebédemet, és ellenőriztem a telefonomat.

13 nem fogadott hívás. 2 sms.

Még meg sem néztem, hogy kinek hiányoztam ennyire, biztos voltam benne, hogy Salome volt az elkövető. Nem sokat csalt a megérzésem, azért Mia is keresett kétszer, majd végül az sms mellett döntött. Mivel ő Mia, nem elégedett meg eggyel, mindjárt kettőt is küldött.

Merre vagy csajszi? Jungyeol kis akciója óta nem láttalak. Majd keress meg!!!!

Milyen kis türelmes. Mindig egy felkiáltójelet használ. Mivel ez az üzenet már aktualitását vesztette, így a következő megnyitása mellett döntöttem.

Szóval Jiyong?!  Ügyes kislány. Már minden világos, na de, hogy egyetlen szó nélkül lépsz le vele… Ez kicsit fájt. Aztán mindenről beszámolni. ;)

Oh azt a kíváncsi fajtádat Mia! De vajon honnan tudta meg? Mondjuk, az a jelenet, amit lerendeztem az utcában nem hiszem, hogy ne szúrt volna szemet a fél klubnak. Képes lett volna mindenkit körbekérdezni, hogy merre van a piros nadrágos barátnője? Ha Miából indulunk ki, igen, képes volt. Gyorsan írtam is neki egy üzenetet, nehogy azt terjessze, hogy megtörtént az, ami egyértelműen várat 

magára.

Nem történt semmi olyan, ne is kezdj kombinálni. Csak ott aludtam, ma este pedig találkozunk. Talán végre szerencsém lesz.  Izgatott vagyok, remélem, te is jól érezted magad, bár az utolsó emlékem az, hogy vagy három pasival táncol együtt. Túlzásba ne vidd. :D

Bár semmi kedvem nem volt beszélgetni Saloméval, mégis kötelességemnek éreztem, hogy adjak valami életjelet anyucinak. Vigyázott rám, mint a kiscsibéjére, pedig én voltam az idősebb. Ilyen típus volt, mindenkit féltett és mindenért aggódott.

Igen, anyuci jól vagyok, nem történ semmi gond. Élek, virulok és józan vagyok. Nem drogoztak be, és tudtommal nemi erőszak áldozata sem voltam. Miával buliztunk, nélküled. Nem tudom, merre voltál, de hogy nem Jungyeollal az is biztos.  Egyébként B.U.É.K., kedves barátném.

Talán kicsit elvetettem a sulykot, talán kicsit gonosz, és szemrehányó voltam, de rosszul esett, hogy engem bármikor kihagyhattak a Jungyeollal töltött percekből, nekem pedig nem volt még csak lehetőségem sem. Persze nem akartam fölösleges gyertyatartó lenni, de nem esett jól. Igen, féltékeny voltam. Tudom, nem szép dolog, de mindig csak egy dolgot mondogattam Saloménak. Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol. Ő meghallgatta, de igazán sosem értette.
A gyors sms váltás után a kanapéra huppantam, hogy olvassak kicsit. Ez is része volt a szépségnapnak, amit általában havonta tartottam, de muszáj volt most is beiktatni egyet, hiszen nem akárkivel találkoztam aznap este. A habfürdő, az arcpakolás és a halk zene is elengedhetetlen volt, meg persze a testápolóra és a csokoládé illatú testradírra is igényt tartottam. Végre egyedül. Bárt társas lény az ember, én mégsem szerettem a hatalmas tömeget. Egy ideje már nem. Jobbszeretek kis, családias hangulatban lenne, vagy teljesen egyedül. megnyugtat, és biztonságot ad az, ha tudom, hogy mindenkit ismerek, és bízhatom bennük. Persze sosem tudhatod, hogy kinél mikor szakad a húr, és mikor őrül meg úgy, s mikor nyílik ki a lélek negyedik ablaka, amiről senki nem tud semmit. Egy sötét dolog rejtőzik ott, és csak akkor tudjuk meg, hogy mi is az pontosan, ha olyan helyzetbe kerülünk, mint addig soha. Érdekes dolog ez, hiszen te sem tudhatod biztosan, hogy jó ember vagy, egészen addig, ameddig mondjuk, egy pisztolyt nem tartanak a halántékodhoz.

5. What the...?

Angel szemszöge:

Eszem ágában sem volt hazamenni vele. Egyik felem persze őrülten hadakozott a másikkal, mert legszívesebben ajkára tapadtam volna, és a lelket is kiszívtam volna belőle, míg a másik felem erősen tiltakozott. Mégsem mehettem egy lényegében vadidegen lakására. Egyszer találkoztunk, rendben, de gyakorlatilag semmit sem tud rólam, ahogyan én sem róla. Természetesen az egészségi állapotom is fontos volt, de nem adtam be könnyen a derekam, az alkoholtól pedig csak még inkább felbátorodtam.
- Dehogy megyek, kopj le.  – mondtam, miközben eltipegtem mellette, belül persze zokogva. Még mindig nem tudtam és nem is akartam elhinni, hogy a legjobb barátnőm kihagyott egy ilyen fontos dologból. Lényegében hamarosan az élete változik meg, és nekem egy árva szóval sem említi.
- Mindenáron meg akarsz fázni? Gyere már, nem nyár van! – kapott kezem után, és maga felé fordított. Csokoládébarna szemei megigéztek, teljesen megenyhültem, ő meg persze szúrós pillantásaival forgatta bennem a kést. – Ne akard, hogy megrángassalak.
- Nem hiszek a füleimnek, a nagy Kwon Jiyong fenyeget. – rántottam ki alkaromat erős szorításából, és össze-vissza imbolyogtam az úton. – Ezt is megéltem. – nevettem gúnyosan.
- Fejezd be, és gyere vissza a járdára. – utasított határozottan.
- Hülye vagy? Még csak most kezdtem el élvezni. – kuncogtam, mikor dudálásra lettem figyelmes, így tőlem telhető gyorsasággal visszaszaladtam a biztonságot nyújtó járdára. – Basszus. – remegtem.  Rögtön kijózanított ez a kis incidens és a szesz hatása egy pillanat alatt elszállt.
- Nem megmondtam? – állt ki az új szélére, hogy leintsen egy taxit. – Jössz vagy maradsz?
- Megyek. – mondtam beleegyezően. Nem volt más választásom, kénytelen voltam ott tölteni az éjszakát Kwon Arrogánsseggfej Jiyongnál.  Az út teljes ideje alatt néma csend uralkodott a taxi hátsó ülésén.  Évmillióknak tűnő percek teltek el, mire végre megérkeztünk. Kiszálltam az autóból, és egy hatalmas villaszerű épületet pillantottam meg. Jiyong minden előzetes figyelmeztetés nélkül elindult a bejárat felé. Kulcsáért nyúlt, majd beütötte a megfelelő kódot, hogy inaktiválja a riasztót. Amint kinyílt az ajtó, egy hatalmas, majdhogynem üres tér fogadott. A falakat persze hatalmas képek díszítették, és egy kör alakú szőnyeg tette barátságosabbá az egyébként steril, tökéletes összképet. Ahogy beljebb léptem, rálátást nyertem a tágas konyhára, ami akkora volt, hogy a főzőműsorokban sem láttam még hatalmasabbat. A másik irányba nézve modern, fekete bőr ülőgarnitúrát pillantottam meg, amin kicsit összekuporodva az egész YG entertainment elfért volna, ha egy bulira kerül sor. Előtte alacsony, márvány dohányzóasztal pihent, tetején gyertyával. Furcsa volt ezt látni egy agglegény házában.  Hirtelen nem is tudtam merre nézzek, annyi inger ért egyszerre az új környezet hatására. Új illatok, képek és csodálni való, figyelemreméltó bútorok. Zavarodottságomban azt sem tudtam, merre botorkáljak. Mindeközben Jiyong a konyhapulton támaszkodott, és kérdő pillantásokat vetett rám.
- A mosdó. Merre találom a mosdót? – kérdeztem elpirulva. Még meg sem érkeztünk, de máris a legjobb, és a legegyszerűbb kérdést teszem fel. Szájának jobb sarka felfelé görbült, mintha félmosolyra húzná ajkait. Előre mutatott a hosszú folyosóra - közben kedvenc ékszerei csörgésére figyeltem fel.
- Az utolsó ajtó, balra. – jelentette ki határozottan, mire sietősen elindultam. Bezárkóztam a fürdőszobába, ami akkora volt, mint az én lakásom, meg a szomszéd néni konyhája egybevéve. Egy hatalmas tükör figyelt a két mosdókagyló fölött. Két szekrény is volt a helyiségben, valószínűleg a törölközőknek, tisztálkodó szereknek és a köntösöknek. Egy zuhanyfülke és egy orbitálisan nagy kád is helyet kapott a még így is üresnek tűnő térben. Ami a legfurcsább volt számomra, a sarokkád mellett egy néhány fokos lépcső vezetett fel a hajópadlóval lefedett kis teraszra. Természetesen nem terasz volt, de ugyanazt a célt szolgálhatta; nézelődni a saját szórakozásunkra. Egy áramvonalasnak korántsem mondható ülőalkalmatosság kapott helyet közvetlenül a kád felett. Bizarr. Bár furcsa gondolatok futottak át fejemben, végül a mosdókagyló vettem az irányt, és felfrissítem arcomat. A víz hatására elkenődött a sminkem, így végül az egész eltávolítása mellett döntöttem.   Legnagyobb meglepetésemre nem csak arcszesz meg borotvahab volt a szekrényben, hanem női tusfürdő, testápoló és arcmaszk is. Megtorpantam egy pillanatra. Mi szüksége van egy férfinak női tisztálkodó szerekre? Talán a barátnőjéé, vagy a szeretőinek tartja. Hosszas percek után újult erővel, látszólag frissen és üdén törtem ki a folyosóra. Végigcsörtettem ott, valószínűleg az egész ház tőlem zengett. Mikor visszaértem a kiindulási pontomra, Jiyong egy whisky-s üveget tartott kezében, amit épp meghúzni készült.
- Gazdagéknál nem szokás poharat használni? – hecceltem, de nem kellett volna.
- Ez az én kiaszott házam, és ha inni akarok az üvegből, akkor inni fogok az üvegből. – mordult rám.
- Sajnálom, nem úgy értettem. – szabadkoztam, magam sem értem miért.
- Ó persze, te semmit nem úgy értesz, te mindig csak meggondolatlanul vágsz hozzá jogtalan dolgokat az ember fejéhez, igaz? Mert te vagy a nagy Angel, és most mindenki álljon félre. – vágta le az üveget pultra úgy, hogy elrepedt az alja. – Remek, annyi a drága piának.
Megrémültem. Még sosem láttam ilyen agresszívnak egy férfit sem azelőtt. Ugyanakkor szégyelltem magam, hiszen igaz volt minden szava, a lelkembe látott.
- Igazad van. Mindenkivel így viselkedem.  – hajtottam le fejemet.
- Nem csak, hogy így viselkedsz, azt hiszed több és jobb vagy, mint bárki más. Pedig csak egy öntelt liba vagy, ez a nagy büdös helyzet. – áramlottak ki belőle a szavak, és mintha fékezni akarná magát, kiment a teraszra, de nem a fürdőszobaira, hanem a tényleges teraszként funkcionáló helyre.

Jiyong szemszöge:

Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet, mert a végén olyan dolgokat vágok a fejéhez, amit nem is ő érdemelne meg. Nem tudom, mitől ilyen ingadozó a hangulata, de egyik pillanatban megfojtana egy kanál vízben, a következőben pedig ha akarnám, a pápa meggyilkolásával is vádolhatnám, és ő beismerő vallomást tenne. A szelíd kiscica és harcias anyatigris mindkettője megtalálható benne, de végül is, macska-macska. Lényegtelen apróság. Sikeresen lenyugtattam magam a tüdőmet károsító szenvedélyemnek köszönhetően, majd viszonylag nyugodtan, a hirtelen bevitt alkoholtól kicsit szédelegve tértem vissza, majd megtámaszkodtam a kanapé háttámláján.
- Nézd el az előbbi dolgot, jó?
- Jiyong én nem…
- Csak felejtsd el. – utasítottam szavába vágva, mire kidülledtek nagy, igéző szemei.
- Jó, bocsánat. – Ledöbbentem és lefagytam egy pillanatra. Ő most tényleg bocsánatot kért? Abból, amit a vacsoránál mutatott meg magából, sosem következtettem volna arra, hogy valaha is ilyen őrültségre vetemedik, minthogy bocsánatot kérjen valakitől, bárki is legyen az illető.
- Whisky-t? – vettem elő egy újabb üveg italt, majd két pohár után nyúltam.
- Kérek, köszönöm. – meglepően illedelmes választ adott. Töltöttem neki, és magamnak is, majd odanyújtottam neki a poharát, amiből aprót kortyolt.
- Miért borultál ki ennyire, mikor megtudtad, hogy Jungyeol a vőlegénye? – kérdeztem mindenféle szégyenérzet nélkül.
- Tudod, –nyelt nagyot- mi mindent tudunk a másikról. Egész kicsi korom óta ismerem őt, és az általános óta ő a legjobb barátnőm, szinte már a testvérem. A családja is mindig úgy kezelt, mintha a lányuk lennék, és ez így volt kerek. A legapróbb titkainkat is elmondtuk a másiknak. Egymás vállán sírtunk és együtt vihogtunk, mikor a leggügyébb dalok szövegeit énekelve vonultunk végig az utcán. – mondta nemes egyszerűséggel, mintha évek óta ismerne engem, és csak beszélgetnénk. Megnyílt.
- Tényleg? – néztem fel italomból csodálkozva, mire csak sunyin mosolygott.
- Nem, igazából csak szarul esett. – vigyorodott el.
- Te kis… - akaratlanul is elmosolyodtam. – Képes voltál becsapni?
- Nem, igazából ez tényleg így volt, csak kicsit nyálasra sikerült a visszatekintés. – mosolygott. Meglepően szép mosolya volt. Hófehér fogai villantak elő dús, vörös ajka mögül, akárhányszor nevetésre húzta ajkait.
- Tegyük fel, hogy elhiszem.
- Tegyük fel, hogy ha nem hinnéd el, sem zavarna.
- Nem zavarna?
- Nem.
- Akkor, nem hiszem el.
- De megijesztett Mr. Kwon. – kuncogott, már dolgozott szervezetében az alkohol.  – És te?
- Mit és én?
- Miért akadtál ki azon, hogy táncoltam?
- Nem azon volt a hangsúly, hogy táncoltál, hanem azon, hogy hogyan, és hogy kivel. Nem szép dolog ráhajtani más pasijára.
- Először is, nem én hajtottam rá, hanem ő jött oda. Másodszor, nem tartozik rád a dolog, és nem tudtam, hogy a vőlegénye. Harmadszor pedig… Jungyeol egy seggfej.
- Tudom. – kortyolok kimérten poharamból. Szerinted miért féltem annyira tőle Salomét? Ismerem, tudom, mit akar, meg azt is, hogy már valószínűleg meg is kapta. Nem egyszer, hanem mondjuk hetente háromszor. Minimum. Gyűlölöm a gondolatot, hogy az övé.
Éreztem, szemei rám szegeződtek, pillantásaimmal ölni lehetett volna, ahogy felnéztem rá. A levegő megállt, ha tehette volna menekült volna ebből a feszült helyzetből.
- Miért zavar ennyire, hogy vele van? – kérdezte, mintha mi sem lenne természetesebb, majd italért nyúlt.
- Hogy érted, hogy zavar? – töltöttöm neki az üvegből, kerülve a szemkontaktust.
- Úgy értem akárhányszor szóbahoztam Salomét a vacsora során, felkaptad a fejed, és mintha nem e világi lényről beszéltem volna neked. Ámulattal hallgattad, amit róla mondok, egyébként pedig közömbös voltál. – lehúztam a maradék whisky-t és újat töltöttem.  –Látod? Most meg az ujjaidat tördeled. – bassza meg, igaza volt.  Gyorsan megfogtam a poharat, majd hirtelen egyszerre öntöttem tartalmát a nyelőcsövembe, amit persze végigmart a szesz. Összerázkódtam, grimaszoltam, majd újat töltöttem.
- Vannak dolgok, amik jobb, ha titokban maradnak.
- Erre igyunk. – emelte fel poharát, majd ő is egyszerre lehúzta az alkoholt és újabb adagot kért.
- Na és te? Miért vagy a hajnali órákban egy megtört művész lakásán, mikor vagy ezer pasi ágyba cipelt volna.
- Ugyan! – keserűen felnevet. – Nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve. Ezért vagyok mindig egyedül. Nagyok az elvárásaim, és a legtöbb férfi nem tudja megugrani a határt. – kenődött el.
- Nehogy már! – löktem meg kicsit bódultan. – Csak van legalább egy, aki megfelel. Ennyire nem lehetnek magasak az elvárásaid.
- Nem is azok. –kuncog. – Ti vagytok ennyire elcseszettek. – vigyorgott bájosan.
- Köszi, tényleg. Ez most fáj. Itt, legbelül. –tettem kezemet  szívemre és lebiggyesztettem ajkaimat.
- Nagyon megható, igazán. – nevetett. – Amúgy meg, éppenséggel lenne egy, de annak nem kellek.
- Ki az a barom? Jól nézel ki, mint kiderül nem vagy egy hülye liba. Nekünk csak ennyi kell. – gurítottam le a whisky-t.
- Hát… ha tudnád ki az.
- Ennyire nem lehet szörnyű. Mondd el. – cukkoltam, mire a kispohara mögül sejtelmes mosollyal rám mutatott. Oh, Jiyong, te világbarma. Arcom kifehéredett, nem tudtam leplezni meglepettségemet.
- Zavarba hoztam a kis sztárocskánkat? – kuncogott.
- Nem, csak ezzel megleptél. Nem is tudod mennyire. De honnan veszed, hogy nem kellesz?
- Nem kerestél. Hát, nálam ez egyértelmű nem.
- Tényleg sok dolgom volt. –mentegetőztem. Természetesen ez valahol igaz, de közel sem volt annyi tennivalóm, hogy egy-egy ebédet ne szánhattam volna rá.
- Ahogyan az üzletben is mondtam, nem tartozol magyarázattal.
- Tudom, de azt hiszed, egy arrogáns, felfújt hólyag vagyok, és ez nem jó.
- Nem?
- Nem. Tudod, vigyáznom kell az image-emre.  – kacsintottam.
- Oh, hogy el ne ájuljak. – forgatta szemeit mosolyogva, mire én is elmosolyodtam.
- Mi az? Ennyire mulatságosan nézek ki?  - vonta fel szemöldökét.
- Nem, csak jól áll, ha mosolyogsz. Még jobban megszépít. – Ezt meg mi a francért mondtam?
- Ebben az esetben köszönöm.  – egy visszafogott mosollyal fogadta bókomat.

Az este további része úgy, ahogy van megszűnt létezni, kiesett. Nyilván megittuk a whisky-t, mert reggel csak az üres üveg fogadott az asztalon. Én a kanapé egyik végében feküdtem, míg Angel a másikban szenderedett el. Már tudom, miért kapta ezt a nevet. Álmában angyali. Aztán kinyitja száját, és minden robban. –elmosolyodom. A kezdeti boldogság addig tart, amíg fel nem fedezem, hogy Angel az én ingemben alszik, engem meg csak a bokszeralsóm melegít, de ez sem túlságosan. Mi a fene történt az éjjel?

4. Go out

Angel szemszöge:

A következő nap már teljesen jól voltam, mintha meg sem történt volna a dühkitörésem, mintha nem szenvedtem volna végig egy teljes napot. Túl voltam a mélyponton, így újult erővel vágtam neki a napnak. Persze nem volt felhőtlen a jókedvem, hiszen nem tudtam kitörölni az előző nap emlékét. Végül úgy döntöttem, megfogadom barátnőm tanácsát, és meglátogatom Miat. Felhívtam, amitől már alapból extázisba került, de a tény, hogy hamarosan láthat még inkább felcsigázta. Salome mellett ő azaz ember,  aki lényegében mindent tud a kis életemről.
Szokásos reggeli rutinom elvégzése után indultam az üzletbe, hogy elraboljam beszélgetni Miat az ebédszünetben. Boldogan mentem be a boltba, és mosolyogva ültünk le elfogyasztani a kis dobozos tésztánkat, de az ebéd végére lefagyott arcomról a mosoly, és elillant minden jókedvem.
Amint leültünk beszélgetni, hamar áttértünk a mindennapi szokásos kérdésekről a komolyabb témákra. Természetesen nem is ragadtunk volna le máshol, mint a férfiaknál és a párkapcsolatoknál. Szerencsémre Mia is szingli volt, így meg tudta érteni, ha néha kiborulok, és képtelen vagyok irányítani indulataimat. Ennek ellenére ismét melankolikusra váltott a hangulatom, képtelen voltam örülni, hiszen ha úgy vesszük, felültettek. Úgy tűnik, már csak egy plátói álom, hogy megtalálom a hozzám illő tökéletes férfit.
Lehajtott fejjel, búskomoran kísértem vissza Miat az üzletbe, és mivel nem volt velő, így ott is tudtunk még beszélgetni kicsit.
- Figyelj, bármi is lesz, ma bulizunk egyet. Az év utolsó napja, ki kell használni! Csak mi, csajok, és elfelejtjük a gondokat, jó? – kérdezte bíztató mosollyal Mia.
- Rendben, de csak azért egyezek bele, mert bízom benned, meg abban, hogy kirángatsz ebből a hülye hangulatváltozós időszakból.
- Megbeszéltük. – kacsintott- Munka után hazaugrom, és tőled megyünk, rendben?
- Felőlem. De azért csöngess, mert a végén még leszúrlak a kenyérvágó késsel. – nevettem.
- Mindenképpen jelzem, hogy megyek.
- Jó, akkor majd találkozunk. – erőltettem magamra egy mosolyt, és kifelé indultam a padló mintázatát vizsgálva. Már majdnem kiértem a friss levegőre, mikor valami keménybe ütközött koponyám, és egy drága cipőt pillantottam meg nem sokkal előttem, a földön.
- Elnézést. – nyögtem ki, de nem néztem fel, csak kikerültem és indultam tovább.
- Angel, te vagy az? – hallottam egy ismerős hangot, mire megfordultam, és Jiyongot véltem felismerni az elém ütköző akadály személyében. Csak elmosolyodtam, és bólintottam. – Úgy röstellem, hogy nem kerestelek, tudod, sok dolgom volt és…
- Nem tartozol magyarázattal. Nincs közünk egymáshoz, és gyanítom nem is lesz. – mondtam komoran, elkeseredve.
- Nem, félreértesz. Tényleg… - sóhajtott nagyot- Tényleg meg szerettelek volna keresni, csak nem volt rá alkalmam.
- Ezek üres szavak. Nem szorulok a sajnálatodra, köszönöm szépen, jó nekem egyedül is. Majd találkozunk, vagyis… ha rajtam múlik, nem fogunk. –azzal hazamentem. Nem volt humorom vele szórakozni. A lehető legnagyobb hülyeséget tettem, mert már akkor tudtam, hogy megbánom a kis monológomat. Ott és akkor viszont tökéletes visszavágásnak tűnt, bármit is akart mondani. Később elgondolkoztam, hogy miért volt velem ilyen szokatlanul kedves. Ha muszájból történt is az első találkozónk, most teljesen máshogy viselkedett. Arca meggyötört volt, de őszintének tűnt. Egy ideig ezen kattogott az agyam, meg a feledhetetlen mosolyán, aztán kiértem az utcára, és a kemény tél hideg szele csípte arcomat, amitől rögtön visszarázódtam a valóságba. Hál’ isten hamar haza értem, így forró fürdőt vettem, hogy regenerálódjak és relaxáljak kicsit. Bekapcsoltam a kedvenc, lassú számaimat, amik mindig is megnyugtattak, gyújtottam illatgyertyát. Egy forró tea és egy könyv társaságában merültem alá a haboknak. Kicsit el is bóbiskoltam, de szerencsére időben kikecmeregtem a kádból, így volt időm elpakolni. Belebújtam pihe-puha köntösömbe, hajamat nagy törölközőbe csavartam, lábamat szőrös mamuszba bugyoláltam és így ültem be a televízió elé.  Mivel semmi izgalmas műsor nem volt abban a nyomorult dobozban, így a gardróbom felé vettem az irányt, és próbáltam keresni valami használhatót. Nem akartam mini ruhát vagy szoknyát húzni, elvégre én nem ücsörögni és italozni megyek, hanem bulizni, ahol táncolni kell. Tánc közben pedig elég kellemetlen percenként a ruhát igazgatni, így végül egy tűzpiros rövidnadrág mellett döntöttem, amit fekete felsővel és kabáttal kombináltam. Mire megálmodtam, hogy miben is fogom ünnepelni az év utolsó napját, Mia is betoppant.
- Ejha! Nagyon jól nézel ki, csak úgy tapadnak majd rád a pasik.
- Mert biztosan. – mosolyogtam- Csináltam egy kis kaját, indulás előtt muszáj enni. Kérsz?
- Persze, kajáljunk!
Amint elfogyasztottuk a kis vacsoránkat, megérkezett a taxi, így elindultunk a klubba, ahova Mia akart menni. Ez a nő mindig tudja, hogy hova kell elrángatni. Már messziről hallatszott a szórakozóhelyből kiszűrődő zene. Mikor kiszálltunk az autóból, már éreztem a testemben a zene ritmusát. Azonnal tekergetni kezdtem a csípőmet, mire Mia csak mosolygott. Alapozásként lehúztunk pár felest, aztán a táncparkettet vettük birtokba. Csak riszáltunk és önfeledten táncoltunk, nevetgéltünk. Közben egy-egy pasi is megkörnyékezett bennünket, de mivel megígértük egymásnak, hogy csaj bulit tartunk, így mindet lekoptattuk. Végigtáncoltuk az összes létező számot. Riszáltam a fenekemet, élveztem, hogy végre valami kis latinos zenét is hallhatok. Ettől mindig felforrt a vérem, és képtelen voltam fékezni magam. Néztem a szexin csábító férfiak párzótáncát, - mert mi már csak annak hívjuk- és vártam, hátha legalább valami esztétikai élményben lesz részem. A félmeztelen, kidolgozott felsőtestek izzadtságtól csillogtak, amitől még nehezebben fékeztem magam. Egész testemmel hullámoztam, és teljesen felszabadultam.
- Látod azt a csávót? - nyögte fülembe nem egészen józan állapotban Mia.
- Látom hát, nagyon dög. - kacsintottam. Igazából csodáltam, hogy tudtam még értelmes, kerek mondatokban beszélni, mert az adrenalin és a sok szeszes ital mindig furcsa hatással volt rám.
Éjfélkor hatalmas üdvrivalgás közepette koccintottunk a többiekkel, aztán pihentünk egy kicsit, de persze nevetgéltünk és beszélgettünk. Aztán valaki megkopogtatta a vállamat és táncra invitált. Mikor megfordultam, megdöbbentő látvány fogadott.

 Jiyong szemszöge:

- Jiyong, fel kell oldódnod! Az nem megoldás, hogy begubózódsz, és életed végéig ezt a négy falat bámulod, aztán várod, hogy történjen valami jobb, mert elárulom, ezek a rohadt falak semmi pluszt nem tesznek hozzá az életedhez. – oktatott ki Minzy – Tudod, hogy jót akarok, és nem azt, hogy megőrülj. Ki kell mozdulnod, mert ha még több időt töltesz itt, beleőrülsz. Túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy egy ilyen baromság miatt elveszítselek.
- Minzy nyugodj meg… - mondtam neki közömbösen.

Mindig történik valami, ami miatt nem lehetek olyan felhőtlenül boldog, mint szeretnék. Mikor már kiverném a fejemből Salomét, meglátom a barátnőjét a kedvenc üzletemben. Megszólítom, és elnézést kérek, amiért voltam olyan faragatlan tuskó, hogy nem hívtam fel napokkal a randevúnk után sem. Ő lekezelően válaszol, és otthagy. Elutasít. Ismét egyedül maradok.

- Nem hiszlek el, oppa. El kell menned bulizni, ha máskor nem is, legalább ma. Ünnepeld meg, hogy vége az évnek, zárj le egy korszakot és lépj tovább! Ideje lenne már. Tudom, hogy nem könnyű, tudom, hogy nem közömbös számodra, de ő már mást szeret. Kimozdulunk kicsit pár táncossal, gyere velünk! – lelkesedésén elmosolyodtam.
- Drága vagy, hogy így próbálsz segíteni nekem. Csak a te kedvedért megyek el, mert tudom, hogy úgysem hagynál békén.
- Ez így van, jól ismersz már.
- De ne örülj annyira, nem fogsz leitatni.
- Oh, hát persze hogy nem. – kacsintott – Majd elküldöm a címet, ott várlak a klubb előtt.
- Jó, megyek.
- Helyes, szia.  – intettem. Ez a lány valami hihetetlen. Mindig árad belőle az energia, és ha épp meg akarsz halni, akkor is a mennybe röpít a személyiségével. Annyira megnyugtató, annyira őszinte, olyan kedves.  Ő az, aki azt mondja, Szeretlek oppa, minden rendben lesz. Egyszerűen jó, mikor velem van, mindig a legjobbat akarja kihozni belőlem.
Nem hagyhattam cserben, így hosszú napok után végül hazamentem, és próbáltam emberi alakot ölteni. A formalitás kedvéért hajat mostam, megborotválkoztam, parfümöt fújtam magamra, és telepakoltam magam kiegészítőkkel. Karikás szemeimet egy napszemüveggel takartam el, bár már besötétedett.  Megérkezett az sms is, így taxit hívtam, és elindultam a megadott címre. Elég érdekes, latinos dallamokat véltem felfedezni, ahogy közeledtünk a klub felé. Nem feltétlenül nyerte el a tetszésemet, de pár ital után már mindegy volt. Amint kiszálltam a kocsiból Minzy a nyakamba ugrott és berángatott a bejáraton. Kicsit spicces volt már, kábán mosolygott és rázta a többi táncossal. Legalább ő tudott szórakozni, nem volt remete huszonéves korára. Legurítottam pár rövid italt, és a bárpulttól figyeltem a hullámzó tömeget. A fejem hasogatott a hangos zenétől, meg a kialvatlanságtól és a sok italtól. Végül egy dögös szőke rántott be a táncparkettre. Kicsit ingatag voltam már, így nem volt túl sok választási lehetőségem, vele tartottam. A táncparkett közepén simult ágyékomnak a nem túl melegen öltözött hölgyemény, mire én is mozgatni kezdtem csípőmet. Kicsit frusztrált voltam, és ha máshogy nem, hát így vezettem le a feszültséget. Mikor jobbra pillantottam, egy ismerős pár került szemeim elé. Hirtelen azt sem tudtam, álmodom, vagy ez a valóság.

Angel szemszöge:

Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam Jungyeolt  csatak részegen mögöttem, és csábosan táncra invitált. Természetesen nemet intettem fejemmel, mire megragadta csuklómat, és a szórakozóhely közepére rángatott. Keze csípőmre csúszott, és mozgatni próbálta, de nem járt sikerrel. Nem akartam, hogy bármi baja essen, viszont biztos voltam benne, hogy nem fogok vele semmiféle túlfűtött táncot lejteni. Mindenfelé kapkodtam a tekintetemet, csakhogy ne kelljen szemébe néznem. Egy ilyen alkalommal viszont egy ismerős szempárral találtam szembe magam. Jiyong tekergett valami szőke libával. Nem hittem a szememnek. Délután még bocsánatért esedezett, most pedig mással enyeleg. Nem kellett több, vissza akartam vágni neki. Nem volt szép, de a magatehetetlen Jungyeol nyakán fontam át karjaimat, és amennyire csak lehetett, összesimulva táncoltunk. Ezt persze Jiyong nem nézte jó szemmel, így gonosz vigyorra húzódott szám.

Jiyong szemszöge:

Nem akartam hinni a szememnek. Angel a legjobb barátnője vőlegényével táncolt. Hihetetlen volt, hogy ezt az a kis féreg hagyta, de az is, hogy a legjobb barátnő hogy képes erre. Nem azon volt a hangsúly, hogy táncoltak, hanem azon, hogy úgy egymásra cuppantak, mint éhes mosómedve a kidobott maradékra. Undorító volt. Szabályosan felkeveredett tőlük a gyomrom. Ráadásul az a vigyor, amit felém villantott az a nő. Képtelen vagyok a nevén nevezni, olcsó kis cafka.  Meg akartam alázni, de nem valami kis pitiáner, szánalmas módszerrel, hanem olyannal, amivel elrontom az utolsó napját ebben az elcseszett évben. Ránézésre alig állt már a lábán, így elég jónak tűnt a legegyszerűbb dolog, ami az alkohol hatása alatt az eszembe jutott. Egyszerűen felkérem táncolni, de nem akárhogyan.  Otthagytam a kis szöszit, és a DJ pulthoz mentem. Tekintettel arra, hogy egy csupa latinos zenéket játszó lemezlovas állt a keverőpult mögött, reméltem, hogy tangó is volt a repertoárján. Kevesen tudják, de a társastánc nem kihívás számomra. Ha kell, vezetem a partnert, de ha kell, meg is tudom alázni. Hirtelen lekeverte a zenét, és mindenki megtorpant kicsit. Visszaverekedtem magam a tömeg közepére, ahol az a kis álszent libát hagytam, és magamhoz rántottam, kiszabadítva ezzel Jungyeol karjaiból.  Bólintottam egyet, és elindult a zene. 
Az bulizók egyre távolodtak tőlünk, nézőként kapcsolódtak be a kis bosszúmba.
Megragadtam derekát, és közel húztam magamhoz. Kezét az enyémbe csúsztattam, mire ő önként megfogta a vállamat. Nem kíméltem, egy cifrázott mozdulattal kezdtem el táncolni, de legnagyobb meglepetésemre komoly arccal felvette a ritmust, és rátett egy lapáttal. Olyan gyors mozdulatokat tettem, amilyen csak kitelt tőlem, meg a zenétől. Forgattam, bonyolult lépéseket tettem, de mindent le tudott követni. Majd’ leesett az állam, de ezt persze nem mutattam ki.  Próbáltam céltudatos maradni, mire ő csak önelégülten vigyorgott. Tenyérbe mászó volt a látványa, pláne, hogy mit tett előtte.  Megálltam kicsit, azt hittem lefagy. Nem is értem, mire számítottam, hiszen ha eddig tudott velem táncolni, most is tud. Jóslatom beigazolódott, jobb lábát az enyémbe akasztotta, míg a másikat feje fölé emelte. Bármennyire is unszimpatikus ez a csaj, táncolni azt tud. A zene elcsendesedett, így kipörgettem, és kimentem a klub elé dohányozni. Le kellett vezetnem a feszültséget. Meggyújtottam a káros rudat, majd zsebre tettem egyik kezemet. Még hallottam, ahogy bent tapsolnak, nyilván tetszett nekik a kis műsor.  Beleszívtam,  és a lehető leghosszabb ideig tartottam bent a füstöt, hogy testem minden lehetséges szegeltét bejárja a nikotin nyugtató hatása.
- Nem volt rossz próbálkozás, csak rossz emberrel kezdtél ki. Legközelebb, ha randit akarsz, hívj el, ne tangózz.  – kuncogott irritálóan.
- Nem jött be a tervem, van ilyen. – fújtam arcába a füstöt, mire ő is elővette cigarettáját.
- Tudod, nem zavar. – gyújtott rá, majd előre bámult vacogva.
- Gratulálok, igazi szajha lettél.
- Mi a franc bajod van? – nézett rám megvetően.
- Jól hallottad. Rámásztál az állítólagos legjobb barátnőd vőlegényére, és kis lenge ruhában jössz ki. Remélem, elkapsz valami halálosat.
- A vőlegénye? –döbbent le teljesen- Én erről miért nem tudtam?
- Nem tudom, szivike, de már vagy két hónapja az. Látom jól informált vagy.  – vigyorodtam el, majd elnyomtam cigimet és visszamentem a klubba.
- Hogy érted azt, hogy a vőlegénye? – jött utánam.
- Jól hallottad. El fogja venni, és boldogok lesznek, vagy mi. – hajtottam le fejemet.
- Ezt nem hiszem el. – kuporodott le egy sarki fotelbe- Nekem még csak meg sem említette.  – görbült sírásra szája.
- Ugye nem… Ugye nem kezdesz el bőgni?!
- Nem. – törölte fel könnyeit- Inkább hazamegyek.
Azzal elindult a utcára nyíló ajtó irányába. Kiskabátban volt, meg egy semmit takaró rövidnadrágban. Őrjítő színe volt, és igazából ő is remekül nézett ki benne, de eszem ágában sem volt bókolni neki.  Bőven elég volt az, hogy utána rohantam.
- Ugye nem akarsz hazasétálni?
- Mit tehetnék? A  táskámban volt a pénzem, az meg felszívódott.  – nagyot sóhajtottam.
- Gyere, hazajössz velem.