7. Amazing

Jiyong szemszöge:

Nem bántam meg, hogy az új életre való hajlandóság jeléül elhívtam Angelt vacsorázni. Igazából kedves lány, és ha más nem is, egy jó barátság bármikor lehet a kapcsolatunkból. Szerencsére nem gondolkodtam ezen túl sokat, mert ha így lett volna, biztosan számtalan okot sorakoztathatok fel mellette, és talán még többet ellene. Abban a pillanatban viszont örültem, hogy ezek után is képes volt igent mondani arra, hogy előzetes arrogáns bemutatkozásom ellenére is egy asztalhoz üljön velem. A Jiyong-sárm. Bármennyire is fiatal Minzy, úgy tűnik, ért a nőkhöz. Néha megfeledkezem róla, hogy ő is az, hiszen annyira tapasztalatlan még. Ő mondta nekem egyszer, hogy az ok, amiért annyi nő bomlik értem, és engem akar,meg amiért szüntelen próbálkozások tengerében úszom, az nem más, mint a Jiyong-sárm. Hülyeségnek tartottam, és még most sem hiszem, hogy valós lenne, de mikor egy komplett idióta vagyok, és szeszélyességem miatt lenézem az embereket, elgondolkodom. Vajon ők meglátják bennem a jót, vagy ez a Minzy-féle megérzés?
Mindenesetre nem tétováztam sokat, azonnal asztalt foglaltattam egy különleges helyre. Úgy gondoltam, hogy megérdemli a különleges bánásmódot, mert ha minden igaz, kirángat a depressziómból. Megint önző voltam és csak magamra gondoltam, de ez mindkettőnknek jó. Ő velem lehet, én pedig visszanyerem az emberi mivoltomat. Biztos voltam benne, hogy tisztában volt azzal, hogy ez nem csak egy  jöjjünk össze újra találkozó, így nem kellett aggódnom az esetleges következmények miatt.
Mivel bőven volt időm az esti találkozónkig, így foglalkoztam kicsit a zenével, mint az egyetlen, igaz szerelmemmel és szenvedélyemmel.  A szöveggel nem bajlódtam, csak valami egyszerű alapot kezdtem papírra vetni. Közben fejemben hallottam a dallamot,ahogy keresztezik egymást a hangok, minden apróságra figyeltem, bár csak egy egyszerű akkordváltásos dalt raktam össze pár óra alatt. Mikor alkotok, a világ körülöttem megszűnik létezni. Sosem tudott senki és semmi kizökkenteni az alkotásból. Talán mégis. Egy valaki, kinek harsány nevetésétől újra meg újra lángra gyúlt szívem, s érte mindent feladtam volna.
Annyira elszalad közben az idő, hogy igyekeznem kellett, ha nem akartam elkésni. Gyorsan beálltam a zuhany alá, s a csobogó víz alatt már az esti szettet raktam össze fejemben.  Egy fekete szövetnadrág mindig jó választás, így ehhez öltöztem, s az elegancia értelmében egy fehér, V nyakú pólót választottam hozzá, amire a nadrághoz tartozó zakót párosítottam. Természetesen pár karkötőt is magamra aggattam, nélkülük teljesen meztelennek érzem magam. A hajamat bohéman kócosra borzoltam, majd befújtam magam parfümmel, és indultam is Angelért. Legnagyobb meglepetésemre nem úgy várt, mint legutóbb, semmi fölösleges cicoma, semmi extra smink. Természetes volt és gyönyörű. Egyszerű, fekete csőnadrágot viselt egy csinosabb felsővel, elegáns blézerrel, magassarkúval és kistáskát párosított hozzá. Haját összekötötte, kiemelve ezzel angyali arcát, amin szerencsére csak leheletnyi smink díszelgett.
- Ejha! Remekül nézel ki. – bókoltam neki mosolyogva. Nem hazudtam, valóban jobban tetszett így, mint első alkalommal.
- Tudod, hogy nem vagy köteles bókolni, igaz? – nézett rám gyanakvóan.
- Igen, tudom, de valóban így gondolom. De ha nem hiszel nekem, most bókoltam utoljára.  – vágtam be a durcás kisfiú fejet.
- Hé, egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszem el. – kuncogott kicsit.
- Ennek örülök. Akkor mehetünk?
- Persze. – tessékelt ki diszkréten az ajtóból, majd nekem háttal állt, és a kulccsal a zárban matatott, ekkor nyertem csak először igazi rálátást fenekére. Kerek, formás, kissé nagyobb, de pont ezt szeretem. Mintha tudná, hogy a fenekek a gyengéim.
Mivel meg akartam lepni, nem egy szokásos vacsorára vittem, hanem valami különlegeset szerveztem neki, nekünk. Egy kevesek által ismert éttermet választottam, ahol fantasztikusan főznek. Ha ez nem lenne elég, van egy asztal, ami nem mindennapi helyen van; a tetőn. Ez sem akárhogyan. Mintha üvegkalitkában vacsoráznál, teljes kilátás nyílik Szöulra. Mivel az épület alapjában véve egy hotel, így hatalmas magaslatokból figyelhettük a nyüzsgő várost.
Mikor felértünk, Angel teljes csodálattal bámult ki az üvegen. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik neki, vagy sem, így muszáj voltam megkérdezni tőle.
- Na, milyen? – tettem fel a lehető legegyszerűbben kérdésemet.
- Ez… egyszerűen hihetetlen. A kilátás, meg a teríték, és a dekoráció. Elképesztő. – hüledezett.
- Szóval tetszik? – mosolyodtam el, ahogy áradozott.
- Még kérdezed? Sosem voltam ilyen hihetetlenül extrém, elragadó és romantikus helyen egy és ugyanazon időben. Hogy találtál rá?
- Egy idolnak is kellenek rejtekhelyek, nem igaz? – rántottam vállat nemes egyszerűséggel.
- Dehogynem. – mosolygott. Olyan őszinte mosoly volt. Tényleg örült neki, hogy elhoztam.

Kihúztam neki a széket, majd rendeltünk italt és ételt, amit hamarosan ki is hoztak. Az este nagy része kellemesen telt. Ő sem képzelt többet a helyzetbe, mint én, és nagyon bájos volt. Én is kezdtem megnyílni neki, és ez alkalommal tényleg figyeltem mondandójára, és őszintén érdekelt is. A család témába kezdtünk bele, és elég jól bele tudtunk merülni. Furcsa volt egy olyan emberrel beszélgetnem, akinek nincs testvére.
- Én sajnos nem tudok elég időt szakítani a családomra, nagyon fontosak számomra, így Dami, a nővérem is előkelő helyet foglal el a fontossági listán. Szerencsére nagyon jó kapcsolatban vagyok édesanyámékkal, így amikor csak tehetem, meglátogatom őket. Rendkívül szerencsés vagyok, amiért mellettem állnak, és amiért eddig is mindig támogattak minden őrültségemben. – áradoztam neki mosolyogva.
- Olyan aranyos vagy, ahogy a családodról beszélsz. Jó hallgatni, hogy ennyire közel álltok egymáshoz. Manapság nem sokan nyilatkoznak így a szüleikről, tényleg szerencsés vagy. Nagyon összetartónak tűntök.
- Ugyan már. Ez nekünk természetes. Koreában nagyon fontos a család és az idősebbek tisztelete. Nem tartom magam hatalmas hagyományőrzőnek, de ezeket igazán jó dolognak tartom.  És veled mi a helyzet?
- Testvérem nincs, pedig szívesen beszélnék róla, ha lenne. Mindig szerettem volna egy öcsit vagy egy bátyót. A fiúkkal régebben is jobban kijöttem, csodálkozom, hogy most van olyan nő, aki elvisel, nagyon kiállhatatlan vagyok. –mosolyodott el. – Igazából nem tudok sok mindent mesélni. Az unokaöcsémmel mindig jól kijöttem, de az mégsem ugyanaz a helyzet. A szüleim… nos, elváltak.
- Sajnálom. – szakítottam félbe.
- Ugyan, nem haláleset, semmi gond. Régen történt, hét voltam. Nem sokat fogtam fel az egészből, csak annyit, hogy anya elköltözik. Ennek örömére hatalmas ordításba és hisztibe kezdtem. Nem tudtam, miért megy el, nem értettem az egészet. Fogalmam sem volt a megcsalás fogalmáról. Ma már persze pontosan tudok mindent. Apámmal maradtam, de őszintén szólva, a nevelőotthon sem lett volna sokkal különb. Vagyis nem tudom. Biztosan más lett volna, és végül is örülök, hogy mindent megadott nekem, amit csak tudott, de igazán nem foglalkoztunk egymással. Nagyon jóban voltunk egy darabig, aztán… megszakadt egy a feltétlen bizalom köztünk. – elcsuklott hangja. Tudtam, hogy nem szabad faggatnom.  Ha késznek érzi magát, és eléggé bízik bennem, majd elmondja. Mindenesetre felpiszkálta a fantáziámat.
- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy ezzel érzékeny pontodra tapintok. 
- Ugyan, nem kell szabadkoznod. Nem tudhattad, ráadásul már én is túl vagyok a történteken, csak nehéz beszélnem róla. Nem sokan tudnak erről az egészről.
- Salome?
- Sejti. Tényleg. Honnan ismeritek egymást? –váltott gyorsan témát. Ez az. Helyben vagyunk. Most jön a megtört, darabokban heverő Jiyong hősszerelmes vallomása.
- Jó pár éve ismerjük egymást, azt hiszem egy buliban táncoltunk sokat, és közel kerültünk egymáshoz. – fogtam rövidre mondandómat. Még nem mondhattam el. Nem álltam rá készen, és ő sem. A legjobb, ha ennyit tud, majd később beavatom a részletekbe.
- Értem. Én is ilyesmiről hallottam, csak gondoltam megkérdezem tőled is. – kuncogott. – Rájövök ám, ha valami kis fedő sztorit találtok ki a titkos légyottjaitokra, és akkor végetek. – nevetett. Én nem tudtam őszintén nevetni, de ezért erőltettem egy kicsit. Hogy beletrafált. Remélem, nem fog haragudni, mikor megtudja az igazságot.

Az este további része igazán jól telt, sokkal kellemesebb volt, mint első alkalommal. Miután rendeztem a számlát hozzá indultunk. Nem voltam benne biztos, hogy ugyanazt akarjuk, de az lapján, amit az este megmutatott magából, nem hinném, hogy a következő lépés számára az lenne, hogy a ágyába csaljon. Bár… ki tudja.
A taxiban ültünk, mikor először csened állt be köztünk. Még jó pár kilométer hátra volt az útból, így nem lett volna kellemes ilyen némán tölteni a perceket. A légy zümmögését is lehetet volna hallani. Igen, ezt hívják kínos csendnek. Muszáj volt megtörnöm valamivel, mert nem akartam elrontani az utolsó perceket.
- Nagyon jól éreztem magam. – fordultam felé, és egy őszinte mosollyal biztosítottam arról, hogy valóban így gondolom.
- Igen, én is remekül éreztem magam. Más vagy, mint gondoltam.
- Hűha. Szertefoszlattam a rólam felállított előítéleteidet és sztereotípiáidat? – váltottam komolyra.
- Idióta! – csapta meg finoman karomat. – Szó sincs erről. Azt a Jiyongot nem ilyen egyszerű tönkretenni, még neked sem.  –kacsintott pajkosan. Ó nem, ebből még baj lesz. – Úgy értettem, eddig kicsit sem izgatott a nyomorom. Ha azt hiszed, nem vettem észre, tévedsz. Láttam, pontosan tudtam, és ettől voltál olyan vonzó. – Ledöbbentem. Szólni nem tudtam, így kis szünet után folytatta, mintha tudta volna, hogy magyarázatra szorul a kis monológja. – Tudod, elég sokan rám másztak, főleg az edzőteremben. Azt hitték, hogy olyan könnyű préda vagyok, egyéjszakás kaland, meg ilyenek. Tévedtek. Még csak a számomat sem sikerült megkaparintaniuk. Nem szeretem, ha valaki tálcán kínálja fel magát. Szerintem akkor izgalmas a kapcsolat, ha mindkét félnek kell küzdenie kicsit a másikért. Én élvezem azt a részét az ismerkedésnek, mikor becserkészem a zsákmányt. Aztán szépen, lassan megismerem, és megfojtom. Eddig mindig ez volt. Mint mikor életedben először kígyót veszel a nyakadba. Először mindketten tartotok kicsit a másiktól, aztán a kíváncsibb feladja, és felfedezi a félénkebbet. Mikor megbizonyosodott róla, hogy alkalmas lenne számára, szépen rátekeredik nyakára, ami először jól eső érzéssel tölti el az ellenkező neműt, egészen addig, amíg szépen, lassan mozgolódni kezd. Egyre jobban magával ragad a kellemetlenség, a frusztráltság, aztán a kígyó megfojt. Lassan, elég hosszú időbe telik, amíg te szenvedsz, aztán roppan a nyakcsigolyád. Onnantól kezdve halott vagy, és nem érzékeled a külvilágot. Ekkor a kígyó letekeredik rólad, és otthagyja a tetemet.
Ahogy hallgattam mondandóját, teljesen úgy éreztem, mintha valóban a közelben lenne egy hüllő. Még a hideg is kirázott. Milyen bizarr hasonlat volt ez?! Bár ha jobba bele gondolok, igaza lehet. Sok esetben a nők ilyenek, és még csak nem is tudnak róla. Na de az utolsó mondat… És otthagyja a tetemet. Úristen. Ez azért meglehetősen morbid.
- Érted mit akarok mondani, nem? –zökkentet ki.
- De persze, értem.
- Valami rosszat mondtam? – láttam rajta, nem fogja fel a mondatai súlyát.
- Nem, semmit. Mindig ilyen… érdekes hasonlatokkal élsz?
- Nem tudom, ezek csak úgy jönnek. – mosolyodott el. Megnyugtatott a mosolya. Egy pillanatra azt hittem, egy pszichopata ül velem egy taxiban.
- Egyébként én csalódtam benned, de kellemesen. Első alkalommal te akartad úgy kicsípni magad?
- Őszintén szólva, Salome erőltetett mindent rám. Dilis az a lány. – vigyorgott.
- Na, az a plusz már túl sok volt nekem. A természetes lányokat szeretem. Akkor egyébként is rossz passzban voltam, amiért megint csak elnézést kérek. Most viszont tudtam rád figyelni, és érdekelt is, amit mondtál. – Megtorpantam egy pillanatra. - Várj. Te azt mondtad, hogy attól voltam vonzó, hogy nem érdekeltél. Mi az, hogy csak voltam? Ez fájt! Igazán. – kezdtem el nevetni, mire ő is velem kacarászott.
- Oh, ne haragudjon Mr. Mindenkinekénkellek.  – vette fel komoly arckifejezését. – Azt hittem, fenséged nem érdeklődik úgy irántam, hogy legyezgetnem kelljen alapból nagyra nőtt egóját. Tudja, nem szoktam hozzá, hogy én udvarlom a férfiaknak, de ez nyilván valami befásult, ostoba tanok szerin való hozzáállás. Elkérem a nézését Sir Kwon. – kuncogta el a végét.
- És még én vagyok az idióta, meg Salome dilis! –nevettem. – Te nem vagy komplett. Őrült vagy!
- Mindig is sejtetted, nem igaz? –nézett komolyan.
- Ami azt illeti, egy kicsit benned volt az elején is. – Válaszomra nagyra nyíltak pupillái, meglepődött. – Most komolyan. Ki beszél első randin arról, hogy milyen szörnyű volt ekcémával az orvoshoz járni, az őrült. Meg aki második találkozásnál becsiccsentve bolyong a házamban, az nem normális. – viccelődtem.
- Értem, oké. Gáz vagyok, vettem Jiyong, ne ragozzuk, lépjünk tovább. – fékezett le a taxi jelezvén, megérkeztünk. Angel kipattant a kocsiból, és előrement ajtót nyitni, én pedig fizettem.
- Várj, Angel! –futottam utána, de az orrom előtt csattant az ajtó. – Baszki. –motyogtam. Őrülten mérge voltam magamra, mert ez a lány tényleg más. Nehéz kiismerni, és furcsa is egy kicsit, de érdekes. Gyönyörű és jól fejezi ki magát. Értelmesen el tudtam vele beszélgetni több órán keresztül úgy, hogy egyszer sem jött szóba, hogy a bordó körömlakkja megy-e a táskájához. Megjegyzem, tökéletesen passzolt. – Nyisd ki, kérlek. –dörömböltem. Úgy érezem magam, mint az ex, akit épp most dobott ki élte szerelme, pedig nem erről volt szó. Bárhogy erőlködtem és könyörögtem, az ajtó nem akart kinyílni, így feladtam, és lesétáltam a lépcsőn. 

6. Try again

Angel szemszöge:

Pilláim nehezen nyíltak, ólomsúlyúnak éreztem szemhéjaimat. Mindenütt csak fehéret láttam, mint egy orvosi rendelőben, minden steril és tiszta. Nagy nehezen felültem, és Jiyonggal találtam egy szobában, egy kanapén magam. Hirtelen minden beugrott a tegnapi estéről, a buli kezdetétől egészen az ágyba kerülésemig. Láttam az ijedtséget Jiyong arcán, mikor felfedezte, hogy én az ő ingében töltöttem az éjszakát, ő pedig csak egy bokszert visel. Akaratlanul is gonosz mosoly húzódott arcomra, amit szerencsére nem vett észre. A feszültség tapintható volt a levegőben, így gondoltam, oldani kéne kicsit. Egyértelmű volt, hogy azt hitte, lefeküdtünk, pedig valójában semmi ilyesmi nem történt.
- Jó reggelt, Jiyong. – nyomtam mosolyogva puszit arcára. Kizökkentettem, mert megrázkódott és furcsán vette tudomásul, hogy valami olyat tett az éjjel, ami nem állt szándékában józan állapotban.
- Neked is. – reagált fejét fogva, így lehuppantam mellé.
- Baj van? Nem nézel ki valami jól. Elfáradtál az éjszaka? – Amint kimondtam, egy huncut mosoly vette uralmába ajkaimat.
- Fáj a fejem, gondolom az italtól. Angel, mi történt? Nem emlékszem semmire. Ugye nem feküdtünk le. – Ezek a szavak belül összetörtek kissé. Két dolog futott végig a fejemben. Kwon Jiyong, a számomra tökéletes férfi velem egy ágyban. Hmm… már a gondolattól is izgatottabb leszek a kelleténél. De Kwon Jiyong, a számomra tökéletes férfi nem akarja, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz.
- Tudod, jót tett neked a whisky. Kedvesebb voltál. – hajtottam le fejemet.
- Baszki. Akkor mi ketten tényleg…? – aggodalom szűrődött ki hangjából.
- Nem, Jiyong, nem történt semmi. Csak kényelmetlen volt a ruhám, így adtál egy inget, neked meg meleged volt. Nem is erőszakoltalak meg, ha esetleg tartottál tőle. Nincs nálam korbács, nem vertelek meg, sőt, még csak meg sem érintettelek. Nincs okod félni. Semmi nem történt. – szögeztem le halkan, mégis határozottan, lebiggyesztett ajkakkal. Ennyi bőven elég volt, és már könnyek gyűltek a szemembe. Ez valami különleges tehetség, vagy átok, nem tudom megfogalmazni, de akárhányszor lefelé görbítem ajkaimat, és valami szomorúra, valami tragikusra gondolok, képes vagyok sírni. Nem is lehet kérdés, mindig ugyanarra a napra gondolok.
- Nem úgy értettem. – mondta lehajtott fejjel.
- Akkor hogyan? – kérdeztem elhaló hangon. Válaszul megfogta a kezemet, s gyengéden maga mellé húzott. Mikor felpillantottam arcára, keserédes mosoly húzódott arcán. Nem tudtam, hogy fájni fog, amit mond, vagy a fellegekbe repít. Egy volt csak biztos, döntésre jutott.

Jiyong szemszöge:

A kis vicce nem úgy sült el, ahogyan tervezte. Akaratlanul is paraszt voltam, egy bunkó idióta. Úgy reagáltam, mintha valami leprás útonálló lenne a kanapémon, pedig egy igazi angyal volt. Olyan bizonytalannak és törékenynek láttam, hogy semmi esetre sem szeretem volna megbántani.

- Szeretlek. Ugye sosem hagysz el? –bújtam hozzá ötéves kisgyermek módjára. Válaszul hajamba túrt és egy csókot nyomott homlokomra.
- Amíg szeretsz, én itt leszek neked. – Elhittem. Elhittem minden szavát. Olyan megnyugtató volt, és lágy. Elmémben már hallottam a halk zongoraszót, ami megerősítette ígéretét, és megszentelte a pillanatot. Nem hittem volna, hogy ilyen felemelő érzés, ha szeretek, és érzelmeim nem viszonzatlanok. 

Végtagjaimat szárnyként bontogattam, és képzeletben már csak repültem. Vele.

Még most is ezt érezhetném, ha a sors úgy akarná, de nem akarja. Engem viszont nm készített fel, nem szólt előre, hogy útjaink elválnak, nem tudtam, hogy ennyire fájni fog. Már tudom, de ideje lenne tovább lépnem. Minzy is megmondta, az önmarcangolás nem vezet sehova. Döntenem kellett, és egy nehéz, ugyanakkor meghatározó döntést hoztam.  Legszívesebben félrevonultam volna, elbújtam volna a világ elől, de nem tehettem meg. Már magam mellé húztam Angelt, aki valósággal rám tapasztotta szemeit, és lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy mi lesz a következő lépés.
- Mi lenne, ha újra kezdenénk az el nem kezdettet? – tettem fel kissé idegesen a kérdést. Nem a válasz miatt aggódtam, tudtam, hogy bele fog menni, hiszen láttam, hogy mennyire odavan értem. Magam miatt jobban aggódtam, hiszen nem úgy vágok bele ebbe az egész ismerkedősdibe, ahogyan kéne, s félek, hogy nem tudom majd elnyomni az érzéseimet. Semmi esetre nem szeretnék másnak fájdalmat okozni azzal, hogy én még nem készültem fel az újabb kapcsolatra, így erős kell vennem magamon, és tovább kell lépnem. Ez lesz a legjobb. Mindenkinek.
- Úgy érted, hogy tegyünk úgy, mintha még nem is találkoztunk volna, és randizzunk?
- Olyasmi. Este nyolcra ott vagyok érted. Megfelel?
- De még nem is válaszoltam.
- Tudom, hogy igent mondasz.  – Határozottságom hatására megilletődött, s pirultan bólintott egyet, értésemre adva, hogy áll az esti találka.  Csak elmosolyodtam. Ezzel a sokszínűségével fog majd az őrületbe kergetni. – Akkor este.
- Használhatnám a fürdőszobát? Aztán ígérem, itt sem vagyok.
- Persze, tudod, hol van.  Nem kell sietned, ma nem dolgozom.
- Köszönöm. – libbent el az ingemben, megmutatva ezzel formás lábait, amik hófehérek voltak, s csillogóak, simák.
Körülbelül félóra múltán visszajött, a saját ruhájában, és férfiszagot árasztva. Felismertem, az én tusfürdőmet használta, annak ellenére, hogy női is volt a fürdőszobában. Basszus, meg kell szabadulnom azoktól a holmiktól.
- Köszönöm az inget. – nyújtotta vissza.
- Tartsd meg. Legalább ez is melegít valamennyit.
- Kedves tőled, de nem fog hiányozni?
- Nem a kedvencem, a pénz pedig nem akadály. Vidd csak el.
- Ebben az esetben köszönöm.
- Túl sokat köszöngetsz.
- Csak mert hálás vagyok.
- Látom, de remélem az este után is így érzel majd. Egy különleges helyre megyünk.
- Valóban?
- Igen. Még senkit nem vittem oda.
- Ez izgalmasan hangzik.  – derült mosolyra, mire én csak bólintottam.
- Hazavigyelek? Nem szeretném, ha megfáznál.
- Ne fáradj, hazatalálok.
- Biztosan?
- Persze. Így is sokat tettél értem.  Amúgy sem vagy még útra kész. A lenge öltözet okozta tüdőgyulladás ez esetben téged jobban fenyeget. – mosolygott, majd felvette cipőjét, én pedig felsegítettem rá kabátját. – Nem tudom, mi ütött beléd, Kwon Jiyong, de kellemes meglepetést okoztál. –lépett ki az ajtón és elindult az utcán.
Amint becsuktam az ajtót, zavartan a kanapéra ültem, és hajamba túrtam. Magam sem értettem, hogy miért tettem azt, amit, de egy dologban biztos voltam. Ez a lány annyira rejtélyes, hogy beletemetkezhetem a megfejtésébe, és addig sem foglalkozom az önsajnálattal.

Angel szemszöge:

Hazafelé sétálva szerettem volna elhitetni magammal, hogy miattam, és a vonzerőm miatt döntött úgy Jiyong, hogy tenne még egy próbát, de legbelül tudtam, hogy ez nem így van. Biztosra vettem, hogy valami belső harc folyik benne, és nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, én lehetek számára a kiút. Az egómat elég rendesen bántotta a tudat, hogy igazából nem is biztos, hogy engem akar, hanem valami aspirin lennék a fejfájása ellen. Nem tudtam, hogy megtiszteltetés, hogy engem választott, vagy megalázó, hogy csak egy hiánypótló lennék az életében. Kihívás a számomra, hogy kiderítsem, és ha nem reménytelen, a magam javára fordítsam a helyzetet. A lelkének ápolgatásra van szüksége, és egy nagyon közeli barátra. Ez leszek én,  az a jó hallgatóság, aki valahol vonzza.
Otthon elfogyasztottam a reggebédemet, és ellenőriztem a telefonomat.

13 nem fogadott hívás. 2 sms.

Még meg sem néztem, hogy kinek hiányoztam ennyire, biztos voltam benne, hogy Salome volt az elkövető. Nem sokat csalt a megérzésem, azért Mia is keresett kétszer, majd végül az sms mellett döntött. Mivel ő Mia, nem elégedett meg eggyel, mindjárt kettőt is küldött.

Merre vagy csajszi? Jungyeol kis akciója óta nem láttalak. Majd keress meg!!!!

Milyen kis türelmes. Mindig egy felkiáltójelet használ. Mivel ez az üzenet már aktualitását vesztette, így a következő megnyitása mellett döntöttem.

Szóval Jiyong?!  Ügyes kislány. Már minden világos, na de, hogy egyetlen szó nélkül lépsz le vele… Ez kicsit fájt. Aztán mindenről beszámolni. ;)

Oh azt a kíváncsi fajtádat Mia! De vajon honnan tudta meg? Mondjuk, az a jelenet, amit lerendeztem az utcában nem hiszem, hogy ne szúrt volna szemet a fél klubnak. Képes lett volna mindenkit körbekérdezni, hogy merre van a piros nadrágos barátnője? Ha Miából indulunk ki, igen, képes volt. Gyorsan írtam is neki egy üzenetet, nehogy azt terjessze, hogy megtörtént az, ami egyértelműen várat 

magára.

Nem történt semmi olyan, ne is kezdj kombinálni. Csak ott aludtam, ma este pedig találkozunk. Talán végre szerencsém lesz.  Izgatott vagyok, remélem, te is jól érezted magad, bár az utolsó emlékem az, hogy vagy három pasival táncol együtt. Túlzásba ne vidd. :D

Bár semmi kedvem nem volt beszélgetni Saloméval, mégis kötelességemnek éreztem, hogy adjak valami életjelet anyucinak. Vigyázott rám, mint a kiscsibéjére, pedig én voltam az idősebb. Ilyen típus volt, mindenkit féltett és mindenért aggódott.

Igen, anyuci jól vagyok, nem történ semmi gond. Élek, virulok és józan vagyok. Nem drogoztak be, és tudtommal nemi erőszak áldozata sem voltam. Miával buliztunk, nélküled. Nem tudom, merre voltál, de hogy nem Jungyeollal az is biztos.  Egyébként B.U.É.K., kedves barátném.

Talán kicsit elvetettem a sulykot, talán kicsit gonosz, és szemrehányó voltam, de rosszul esett, hogy engem bármikor kihagyhattak a Jungyeollal töltött percekből, nekem pedig nem volt még csak lehetőségem sem. Persze nem akartam fölösleges gyertyatartó lenni, de nem esett jól. Igen, féltékeny voltam. Tudom, nem szép dolog, de mindig csak egy dolgot mondogattam Saloménak. Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol. Ő meghallgatta, de igazán sosem értette.
A gyors sms váltás után a kanapéra huppantam, hogy olvassak kicsit. Ez is része volt a szépségnapnak, amit általában havonta tartottam, de muszáj volt most is beiktatni egyet, hiszen nem akárkivel találkoztam aznap este. A habfürdő, az arcpakolás és a halk zene is elengedhetetlen volt, meg persze a testápolóra és a csokoládé illatú testradírra is igényt tartottam. Végre egyedül. Bárt társas lény az ember, én mégsem szerettem a hatalmas tömeget. Egy ideje már nem. Jobbszeretek kis, családias hangulatban lenne, vagy teljesen egyedül. megnyugtat, és biztonságot ad az, ha tudom, hogy mindenkit ismerek, és bízhatom bennük. Persze sosem tudhatod, hogy kinél mikor szakad a húr, és mikor őrül meg úgy, s mikor nyílik ki a lélek negyedik ablaka, amiről senki nem tud semmit. Egy sötét dolog rejtőzik ott, és csak akkor tudjuk meg, hogy mi is az pontosan, ha olyan helyzetbe kerülünk, mint addig soha. Érdekes dolog ez, hiszen te sem tudhatod biztosan, hogy jó ember vagy, egészen addig, ameddig mondjuk, egy pisztolyt nem tartanak a halántékodhoz.

5. What the...?

Angel szemszöge:

Eszem ágában sem volt hazamenni vele. Egyik felem persze őrülten hadakozott a másikkal, mert legszívesebben ajkára tapadtam volna, és a lelket is kiszívtam volna belőle, míg a másik felem erősen tiltakozott. Mégsem mehettem egy lényegében vadidegen lakására. Egyszer találkoztunk, rendben, de gyakorlatilag semmit sem tud rólam, ahogyan én sem róla. Természetesen az egészségi állapotom is fontos volt, de nem adtam be könnyen a derekam, az alkoholtól pedig csak még inkább felbátorodtam.
- Dehogy megyek, kopj le.  – mondtam, miközben eltipegtem mellette, belül persze zokogva. Még mindig nem tudtam és nem is akartam elhinni, hogy a legjobb barátnőm kihagyott egy ilyen fontos dologból. Lényegében hamarosan az élete változik meg, és nekem egy árva szóval sem említi.
- Mindenáron meg akarsz fázni? Gyere már, nem nyár van! – kapott kezem után, és maga felé fordított. Csokoládébarna szemei megigéztek, teljesen megenyhültem, ő meg persze szúrós pillantásaival forgatta bennem a kést. – Ne akard, hogy megrángassalak.
- Nem hiszek a füleimnek, a nagy Kwon Jiyong fenyeget. – rántottam ki alkaromat erős szorításából, és össze-vissza imbolyogtam az úton. – Ezt is megéltem. – nevettem gúnyosan.
- Fejezd be, és gyere vissza a járdára. – utasított határozottan.
- Hülye vagy? Még csak most kezdtem el élvezni. – kuncogtam, mikor dudálásra lettem figyelmes, így tőlem telhető gyorsasággal visszaszaladtam a biztonságot nyújtó járdára. – Basszus. – remegtem.  Rögtön kijózanított ez a kis incidens és a szesz hatása egy pillanat alatt elszállt.
- Nem megmondtam? – állt ki az új szélére, hogy leintsen egy taxit. – Jössz vagy maradsz?
- Megyek. – mondtam beleegyezően. Nem volt más választásom, kénytelen voltam ott tölteni az éjszakát Kwon Arrogánsseggfej Jiyongnál.  Az út teljes ideje alatt néma csend uralkodott a taxi hátsó ülésén.  Évmillióknak tűnő percek teltek el, mire végre megérkeztünk. Kiszálltam az autóból, és egy hatalmas villaszerű épületet pillantottam meg. Jiyong minden előzetes figyelmeztetés nélkül elindult a bejárat felé. Kulcsáért nyúlt, majd beütötte a megfelelő kódot, hogy inaktiválja a riasztót. Amint kinyílt az ajtó, egy hatalmas, majdhogynem üres tér fogadott. A falakat persze hatalmas képek díszítették, és egy kör alakú szőnyeg tette barátságosabbá az egyébként steril, tökéletes összképet. Ahogy beljebb léptem, rálátást nyertem a tágas konyhára, ami akkora volt, hogy a főzőműsorokban sem láttam még hatalmasabbat. A másik irányba nézve modern, fekete bőr ülőgarnitúrát pillantottam meg, amin kicsit összekuporodva az egész YG entertainment elfért volna, ha egy bulira kerül sor. Előtte alacsony, márvány dohányzóasztal pihent, tetején gyertyával. Furcsa volt ezt látni egy agglegény házában.  Hirtelen nem is tudtam merre nézzek, annyi inger ért egyszerre az új környezet hatására. Új illatok, képek és csodálni való, figyelemreméltó bútorok. Zavarodottságomban azt sem tudtam, merre botorkáljak. Mindeközben Jiyong a konyhapulton támaszkodott, és kérdő pillantásokat vetett rám.
- A mosdó. Merre találom a mosdót? – kérdeztem elpirulva. Még meg sem érkeztünk, de máris a legjobb, és a legegyszerűbb kérdést teszem fel. Szájának jobb sarka felfelé görbült, mintha félmosolyra húzná ajkait. Előre mutatott a hosszú folyosóra - közben kedvenc ékszerei csörgésére figyeltem fel.
- Az utolsó ajtó, balra. – jelentette ki határozottan, mire sietősen elindultam. Bezárkóztam a fürdőszobába, ami akkora volt, mint az én lakásom, meg a szomszéd néni konyhája egybevéve. Egy hatalmas tükör figyelt a két mosdókagyló fölött. Két szekrény is volt a helyiségben, valószínűleg a törölközőknek, tisztálkodó szereknek és a köntösöknek. Egy zuhanyfülke és egy orbitálisan nagy kád is helyet kapott a még így is üresnek tűnő térben. Ami a legfurcsább volt számomra, a sarokkád mellett egy néhány fokos lépcső vezetett fel a hajópadlóval lefedett kis teraszra. Természetesen nem terasz volt, de ugyanazt a célt szolgálhatta; nézelődni a saját szórakozásunkra. Egy áramvonalasnak korántsem mondható ülőalkalmatosság kapott helyet közvetlenül a kád felett. Bizarr. Bár furcsa gondolatok futottak át fejemben, végül a mosdókagyló vettem az irányt, és felfrissítem arcomat. A víz hatására elkenődött a sminkem, így végül az egész eltávolítása mellett döntöttem.   Legnagyobb meglepetésemre nem csak arcszesz meg borotvahab volt a szekrényben, hanem női tusfürdő, testápoló és arcmaszk is. Megtorpantam egy pillanatra. Mi szüksége van egy férfinak női tisztálkodó szerekre? Talán a barátnőjéé, vagy a szeretőinek tartja. Hosszas percek után újult erővel, látszólag frissen és üdén törtem ki a folyosóra. Végigcsörtettem ott, valószínűleg az egész ház tőlem zengett. Mikor visszaértem a kiindulási pontomra, Jiyong egy whisky-s üveget tartott kezében, amit épp meghúzni készült.
- Gazdagéknál nem szokás poharat használni? – hecceltem, de nem kellett volna.
- Ez az én kiaszott házam, és ha inni akarok az üvegből, akkor inni fogok az üvegből. – mordult rám.
- Sajnálom, nem úgy értettem. – szabadkoztam, magam sem értem miért.
- Ó persze, te semmit nem úgy értesz, te mindig csak meggondolatlanul vágsz hozzá jogtalan dolgokat az ember fejéhez, igaz? Mert te vagy a nagy Angel, és most mindenki álljon félre. – vágta le az üveget pultra úgy, hogy elrepedt az alja. – Remek, annyi a drága piának.
Megrémültem. Még sosem láttam ilyen agresszívnak egy férfit sem azelőtt. Ugyanakkor szégyelltem magam, hiszen igaz volt minden szava, a lelkembe látott.
- Igazad van. Mindenkivel így viselkedem.  – hajtottam le fejemet.
- Nem csak, hogy így viselkedsz, azt hiszed több és jobb vagy, mint bárki más. Pedig csak egy öntelt liba vagy, ez a nagy büdös helyzet. – áramlottak ki belőle a szavak, és mintha fékezni akarná magát, kiment a teraszra, de nem a fürdőszobaira, hanem a tényleges teraszként funkcionáló helyre.

Jiyong szemszöge:

Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet, mert a végén olyan dolgokat vágok a fejéhez, amit nem is ő érdemelne meg. Nem tudom, mitől ilyen ingadozó a hangulata, de egyik pillanatban megfojtana egy kanál vízben, a következőben pedig ha akarnám, a pápa meggyilkolásával is vádolhatnám, és ő beismerő vallomást tenne. A szelíd kiscica és harcias anyatigris mindkettője megtalálható benne, de végül is, macska-macska. Lényegtelen apróság. Sikeresen lenyugtattam magam a tüdőmet károsító szenvedélyemnek köszönhetően, majd viszonylag nyugodtan, a hirtelen bevitt alkoholtól kicsit szédelegve tértem vissza, majd megtámaszkodtam a kanapé háttámláján.
- Nézd el az előbbi dolgot, jó?
- Jiyong én nem…
- Csak felejtsd el. – utasítottam szavába vágva, mire kidülledtek nagy, igéző szemei.
- Jó, bocsánat. – Ledöbbentem és lefagytam egy pillanatra. Ő most tényleg bocsánatot kért? Abból, amit a vacsoránál mutatott meg magából, sosem következtettem volna arra, hogy valaha is ilyen őrültségre vetemedik, minthogy bocsánatot kérjen valakitől, bárki is legyen az illető.
- Whisky-t? – vettem elő egy újabb üveg italt, majd két pohár után nyúltam.
- Kérek, köszönöm. – meglepően illedelmes választ adott. Töltöttem neki, és magamnak is, majd odanyújtottam neki a poharát, amiből aprót kortyolt.
- Miért borultál ki ennyire, mikor megtudtad, hogy Jungyeol a vőlegénye? – kérdeztem mindenféle szégyenérzet nélkül.
- Tudod, –nyelt nagyot- mi mindent tudunk a másikról. Egész kicsi korom óta ismerem őt, és az általános óta ő a legjobb barátnőm, szinte már a testvérem. A családja is mindig úgy kezelt, mintha a lányuk lennék, és ez így volt kerek. A legapróbb titkainkat is elmondtuk a másiknak. Egymás vállán sírtunk és együtt vihogtunk, mikor a leggügyébb dalok szövegeit énekelve vonultunk végig az utcán. – mondta nemes egyszerűséggel, mintha évek óta ismerne engem, és csak beszélgetnénk. Megnyílt.
- Tényleg? – néztem fel italomból csodálkozva, mire csak sunyin mosolygott.
- Nem, igazából csak szarul esett. – vigyorodott el.
- Te kis… - akaratlanul is elmosolyodtam. – Képes voltál becsapni?
- Nem, igazából ez tényleg így volt, csak kicsit nyálasra sikerült a visszatekintés. – mosolygott. Meglepően szép mosolya volt. Hófehér fogai villantak elő dús, vörös ajka mögül, akárhányszor nevetésre húzta ajkait.
- Tegyük fel, hogy elhiszem.
- Tegyük fel, hogy ha nem hinnéd el, sem zavarna.
- Nem zavarna?
- Nem.
- Akkor, nem hiszem el.
- De megijesztett Mr. Kwon. – kuncogott, már dolgozott szervezetében az alkohol.  – És te?
- Mit és én?
- Miért akadtál ki azon, hogy táncoltam?
- Nem azon volt a hangsúly, hogy táncoltál, hanem azon, hogy hogyan, és hogy kivel. Nem szép dolog ráhajtani más pasijára.
- Először is, nem én hajtottam rá, hanem ő jött oda. Másodszor, nem tartozik rád a dolog, és nem tudtam, hogy a vőlegénye. Harmadszor pedig… Jungyeol egy seggfej.
- Tudom. – kortyolok kimérten poharamból. Szerinted miért féltem annyira tőle Salomét? Ismerem, tudom, mit akar, meg azt is, hogy már valószínűleg meg is kapta. Nem egyszer, hanem mondjuk hetente háromszor. Minimum. Gyűlölöm a gondolatot, hogy az övé.
Éreztem, szemei rám szegeződtek, pillantásaimmal ölni lehetett volna, ahogy felnéztem rá. A levegő megállt, ha tehette volna menekült volna ebből a feszült helyzetből.
- Miért zavar ennyire, hogy vele van? – kérdezte, mintha mi sem lenne természetesebb, majd italért nyúlt.
- Hogy érted, hogy zavar? – töltöttöm neki az üvegből, kerülve a szemkontaktust.
- Úgy értem akárhányszor szóbahoztam Salomét a vacsora során, felkaptad a fejed, és mintha nem e világi lényről beszéltem volna neked. Ámulattal hallgattad, amit róla mondok, egyébként pedig közömbös voltál. – lehúztam a maradék whisky-t és újat töltöttem.  –Látod? Most meg az ujjaidat tördeled. – bassza meg, igaza volt.  Gyorsan megfogtam a poharat, majd hirtelen egyszerre öntöttem tartalmát a nyelőcsövembe, amit persze végigmart a szesz. Összerázkódtam, grimaszoltam, majd újat töltöttem.
- Vannak dolgok, amik jobb, ha titokban maradnak.
- Erre igyunk. – emelte fel poharát, majd ő is egyszerre lehúzta az alkoholt és újabb adagot kért.
- Na és te? Miért vagy a hajnali órákban egy megtört művész lakásán, mikor vagy ezer pasi ágyba cipelt volna.
- Ugyan! – keserűen felnevet. – Nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve. Ezért vagyok mindig egyedül. Nagyok az elvárásaim, és a legtöbb férfi nem tudja megugrani a határt. – kenődött el.
- Nehogy már! – löktem meg kicsit bódultan. – Csak van legalább egy, aki megfelel. Ennyire nem lehetnek magasak az elvárásaid.
- Nem is azok. –kuncog. – Ti vagytok ennyire elcseszettek. – vigyorgott bájosan.
- Köszi, tényleg. Ez most fáj. Itt, legbelül. –tettem kezemet  szívemre és lebiggyesztettem ajkaimat.
- Nagyon megható, igazán. – nevetett. – Amúgy meg, éppenséggel lenne egy, de annak nem kellek.
- Ki az a barom? Jól nézel ki, mint kiderül nem vagy egy hülye liba. Nekünk csak ennyi kell. – gurítottam le a whisky-t.
- Hát… ha tudnád ki az.
- Ennyire nem lehet szörnyű. Mondd el. – cukkoltam, mire a kispohara mögül sejtelmes mosollyal rám mutatott. Oh, Jiyong, te világbarma. Arcom kifehéredett, nem tudtam leplezni meglepettségemet.
- Zavarba hoztam a kis sztárocskánkat? – kuncogott.
- Nem, csak ezzel megleptél. Nem is tudod mennyire. De honnan veszed, hogy nem kellesz?
- Nem kerestél. Hát, nálam ez egyértelmű nem.
- Tényleg sok dolgom volt. –mentegetőztem. Természetesen ez valahol igaz, de közel sem volt annyi tennivalóm, hogy egy-egy ebédet ne szánhattam volna rá.
- Ahogyan az üzletben is mondtam, nem tartozol magyarázattal.
- Tudom, de azt hiszed, egy arrogáns, felfújt hólyag vagyok, és ez nem jó.
- Nem?
- Nem. Tudod, vigyáznom kell az image-emre.  – kacsintottam.
- Oh, hogy el ne ájuljak. – forgatta szemeit mosolyogva, mire én is elmosolyodtam.
- Mi az? Ennyire mulatságosan nézek ki?  - vonta fel szemöldökét.
- Nem, csak jól áll, ha mosolyogsz. Még jobban megszépít. – Ezt meg mi a francért mondtam?
- Ebben az esetben köszönöm.  – egy visszafogott mosollyal fogadta bókomat.

Az este további része úgy, ahogy van megszűnt létezni, kiesett. Nyilván megittuk a whisky-t, mert reggel csak az üres üveg fogadott az asztalon. Én a kanapé egyik végében feküdtem, míg Angel a másikban szenderedett el. Már tudom, miért kapta ezt a nevet. Álmában angyali. Aztán kinyitja száját, és minden robban. –elmosolyodom. A kezdeti boldogság addig tart, amíg fel nem fedezem, hogy Angel az én ingemben alszik, engem meg csak a bokszeralsóm melegít, de ez sem túlságosan. Mi a fene történt az éjjel?

4. Go out

Angel szemszöge:

A következő nap már teljesen jól voltam, mintha meg sem történt volna a dühkitörésem, mintha nem szenvedtem volna végig egy teljes napot. Túl voltam a mélyponton, így újult erővel vágtam neki a napnak. Persze nem volt felhőtlen a jókedvem, hiszen nem tudtam kitörölni az előző nap emlékét. Végül úgy döntöttem, megfogadom barátnőm tanácsát, és meglátogatom Miat. Felhívtam, amitől már alapból extázisba került, de a tény, hogy hamarosan láthat még inkább felcsigázta. Salome mellett ő azaz ember,  aki lényegében mindent tud a kis életemről.
Szokásos reggeli rutinom elvégzése után indultam az üzletbe, hogy elraboljam beszélgetni Miat az ebédszünetben. Boldogan mentem be a boltba, és mosolyogva ültünk le elfogyasztani a kis dobozos tésztánkat, de az ebéd végére lefagyott arcomról a mosoly, és elillant minden jókedvem.
Amint leültünk beszélgetni, hamar áttértünk a mindennapi szokásos kérdésekről a komolyabb témákra. Természetesen nem is ragadtunk volna le máshol, mint a férfiaknál és a párkapcsolatoknál. Szerencsémre Mia is szingli volt, így meg tudta érteni, ha néha kiborulok, és képtelen vagyok irányítani indulataimat. Ennek ellenére ismét melankolikusra váltott a hangulatom, képtelen voltam örülni, hiszen ha úgy vesszük, felültettek. Úgy tűnik, már csak egy plátói álom, hogy megtalálom a hozzám illő tökéletes férfit.
Lehajtott fejjel, búskomoran kísértem vissza Miat az üzletbe, és mivel nem volt velő, így ott is tudtunk még beszélgetni kicsit.
- Figyelj, bármi is lesz, ma bulizunk egyet. Az év utolsó napja, ki kell használni! Csak mi, csajok, és elfelejtjük a gondokat, jó? – kérdezte bíztató mosollyal Mia.
- Rendben, de csak azért egyezek bele, mert bízom benned, meg abban, hogy kirángatsz ebből a hülye hangulatváltozós időszakból.
- Megbeszéltük. – kacsintott- Munka után hazaugrom, és tőled megyünk, rendben?
- Felőlem. De azért csöngess, mert a végén még leszúrlak a kenyérvágó késsel. – nevettem.
- Mindenképpen jelzem, hogy megyek.
- Jó, akkor majd találkozunk. – erőltettem magamra egy mosolyt, és kifelé indultam a padló mintázatát vizsgálva. Már majdnem kiértem a friss levegőre, mikor valami keménybe ütközött koponyám, és egy drága cipőt pillantottam meg nem sokkal előttem, a földön.
- Elnézést. – nyögtem ki, de nem néztem fel, csak kikerültem és indultam tovább.
- Angel, te vagy az? – hallottam egy ismerős hangot, mire megfordultam, és Jiyongot véltem felismerni az elém ütköző akadály személyében. Csak elmosolyodtam, és bólintottam. – Úgy röstellem, hogy nem kerestelek, tudod, sok dolgom volt és…
- Nem tartozol magyarázattal. Nincs közünk egymáshoz, és gyanítom nem is lesz. – mondtam komoran, elkeseredve.
- Nem, félreértesz. Tényleg… - sóhajtott nagyot- Tényleg meg szerettelek volna keresni, csak nem volt rá alkalmam.
- Ezek üres szavak. Nem szorulok a sajnálatodra, köszönöm szépen, jó nekem egyedül is. Majd találkozunk, vagyis… ha rajtam múlik, nem fogunk. –azzal hazamentem. Nem volt humorom vele szórakozni. A lehető legnagyobb hülyeséget tettem, mert már akkor tudtam, hogy megbánom a kis monológomat. Ott és akkor viszont tökéletes visszavágásnak tűnt, bármit is akart mondani. Később elgondolkoztam, hogy miért volt velem ilyen szokatlanul kedves. Ha muszájból történt is az első találkozónk, most teljesen máshogy viselkedett. Arca meggyötört volt, de őszintének tűnt. Egy ideig ezen kattogott az agyam, meg a feledhetetlen mosolyán, aztán kiértem az utcára, és a kemény tél hideg szele csípte arcomat, amitől rögtön visszarázódtam a valóságba. Hál’ isten hamar haza értem, így forró fürdőt vettem, hogy regenerálódjak és relaxáljak kicsit. Bekapcsoltam a kedvenc, lassú számaimat, amik mindig is megnyugtattak, gyújtottam illatgyertyát. Egy forró tea és egy könyv társaságában merültem alá a haboknak. Kicsit el is bóbiskoltam, de szerencsére időben kikecmeregtem a kádból, így volt időm elpakolni. Belebújtam pihe-puha köntösömbe, hajamat nagy törölközőbe csavartam, lábamat szőrös mamuszba bugyoláltam és így ültem be a televízió elé.  Mivel semmi izgalmas műsor nem volt abban a nyomorult dobozban, így a gardróbom felé vettem az irányt, és próbáltam keresni valami használhatót. Nem akartam mini ruhát vagy szoknyát húzni, elvégre én nem ücsörögni és italozni megyek, hanem bulizni, ahol táncolni kell. Tánc közben pedig elég kellemetlen percenként a ruhát igazgatni, így végül egy tűzpiros rövidnadrág mellett döntöttem, amit fekete felsővel és kabáttal kombináltam. Mire megálmodtam, hogy miben is fogom ünnepelni az év utolsó napját, Mia is betoppant.
- Ejha! Nagyon jól nézel ki, csak úgy tapadnak majd rád a pasik.
- Mert biztosan. – mosolyogtam- Csináltam egy kis kaját, indulás előtt muszáj enni. Kérsz?
- Persze, kajáljunk!
Amint elfogyasztottuk a kis vacsoránkat, megérkezett a taxi, így elindultunk a klubba, ahova Mia akart menni. Ez a nő mindig tudja, hogy hova kell elrángatni. Már messziről hallatszott a szórakozóhelyből kiszűrődő zene. Mikor kiszálltunk az autóból, már éreztem a testemben a zene ritmusát. Azonnal tekergetni kezdtem a csípőmet, mire Mia csak mosolygott. Alapozásként lehúztunk pár felest, aztán a táncparkettet vettük birtokba. Csak riszáltunk és önfeledten táncoltunk, nevetgéltünk. Közben egy-egy pasi is megkörnyékezett bennünket, de mivel megígértük egymásnak, hogy csaj bulit tartunk, így mindet lekoptattuk. Végigtáncoltuk az összes létező számot. Riszáltam a fenekemet, élveztem, hogy végre valami kis latinos zenét is hallhatok. Ettől mindig felforrt a vérem, és képtelen voltam fékezni magam. Néztem a szexin csábító férfiak párzótáncát, - mert mi már csak annak hívjuk- és vártam, hátha legalább valami esztétikai élményben lesz részem. A félmeztelen, kidolgozott felsőtestek izzadtságtól csillogtak, amitől még nehezebben fékeztem magam. Egész testemmel hullámoztam, és teljesen felszabadultam.
- Látod azt a csávót? - nyögte fülembe nem egészen józan állapotban Mia.
- Látom hát, nagyon dög. - kacsintottam. Igazából csodáltam, hogy tudtam még értelmes, kerek mondatokban beszélni, mert az adrenalin és a sok szeszes ital mindig furcsa hatással volt rám.
Éjfélkor hatalmas üdvrivalgás közepette koccintottunk a többiekkel, aztán pihentünk egy kicsit, de persze nevetgéltünk és beszélgettünk. Aztán valaki megkopogtatta a vállamat és táncra invitált. Mikor megfordultam, megdöbbentő látvány fogadott.

 Jiyong szemszöge:

- Jiyong, fel kell oldódnod! Az nem megoldás, hogy begubózódsz, és életed végéig ezt a négy falat bámulod, aztán várod, hogy történjen valami jobb, mert elárulom, ezek a rohadt falak semmi pluszt nem tesznek hozzá az életedhez. – oktatott ki Minzy – Tudod, hogy jót akarok, és nem azt, hogy megőrülj. Ki kell mozdulnod, mert ha még több időt töltesz itt, beleőrülsz. Túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy egy ilyen baromság miatt elveszítselek.
- Minzy nyugodj meg… - mondtam neki közömbösen.

Mindig történik valami, ami miatt nem lehetek olyan felhőtlenül boldog, mint szeretnék. Mikor már kiverném a fejemből Salomét, meglátom a barátnőjét a kedvenc üzletemben. Megszólítom, és elnézést kérek, amiért voltam olyan faragatlan tuskó, hogy nem hívtam fel napokkal a randevúnk után sem. Ő lekezelően válaszol, és otthagy. Elutasít. Ismét egyedül maradok.

- Nem hiszlek el, oppa. El kell menned bulizni, ha máskor nem is, legalább ma. Ünnepeld meg, hogy vége az évnek, zárj le egy korszakot és lépj tovább! Ideje lenne már. Tudom, hogy nem könnyű, tudom, hogy nem közömbös számodra, de ő már mást szeret. Kimozdulunk kicsit pár táncossal, gyere velünk! – lelkesedésén elmosolyodtam.
- Drága vagy, hogy így próbálsz segíteni nekem. Csak a te kedvedért megyek el, mert tudom, hogy úgysem hagynál békén.
- Ez így van, jól ismersz már.
- De ne örülj annyira, nem fogsz leitatni.
- Oh, hát persze hogy nem. – kacsintott – Majd elküldöm a címet, ott várlak a klubb előtt.
- Jó, megyek.
- Helyes, szia.  – intettem. Ez a lány valami hihetetlen. Mindig árad belőle az energia, és ha épp meg akarsz halni, akkor is a mennybe röpít a személyiségével. Annyira megnyugtató, annyira őszinte, olyan kedves.  Ő az, aki azt mondja, Szeretlek oppa, minden rendben lesz. Egyszerűen jó, mikor velem van, mindig a legjobbat akarja kihozni belőlem.
Nem hagyhattam cserben, így hosszú napok után végül hazamentem, és próbáltam emberi alakot ölteni. A formalitás kedvéért hajat mostam, megborotválkoztam, parfümöt fújtam magamra, és telepakoltam magam kiegészítőkkel. Karikás szemeimet egy napszemüveggel takartam el, bár már besötétedett.  Megérkezett az sms is, így taxit hívtam, és elindultam a megadott címre. Elég érdekes, latinos dallamokat véltem felfedezni, ahogy közeledtünk a klub felé. Nem feltétlenül nyerte el a tetszésemet, de pár ital után már mindegy volt. Amint kiszálltam a kocsiból Minzy a nyakamba ugrott és berángatott a bejáraton. Kicsit spicces volt már, kábán mosolygott és rázta a többi táncossal. Legalább ő tudott szórakozni, nem volt remete huszonéves korára. Legurítottam pár rövid italt, és a bárpulttól figyeltem a hullámzó tömeget. A fejem hasogatott a hangos zenétől, meg a kialvatlanságtól és a sok italtól. Végül egy dögös szőke rántott be a táncparkettre. Kicsit ingatag voltam már, így nem volt túl sok választási lehetőségem, vele tartottam. A táncparkett közepén simult ágyékomnak a nem túl melegen öltözött hölgyemény, mire én is mozgatni kezdtem csípőmet. Kicsit frusztrált voltam, és ha máshogy nem, hát így vezettem le a feszültséget. Mikor jobbra pillantottam, egy ismerős pár került szemeim elé. Hirtelen azt sem tudtam, álmodom, vagy ez a valóság.

Angel szemszöge:

Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam Jungyeolt  csatak részegen mögöttem, és csábosan táncra invitált. Természetesen nemet intettem fejemmel, mire megragadta csuklómat, és a szórakozóhely közepére rángatott. Keze csípőmre csúszott, és mozgatni próbálta, de nem járt sikerrel. Nem akartam, hogy bármi baja essen, viszont biztos voltam benne, hogy nem fogok vele semmiféle túlfűtött táncot lejteni. Mindenfelé kapkodtam a tekintetemet, csakhogy ne kelljen szemébe néznem. Egy ilyen alkalommal viszont egy ismerős szempárral találtam szembe magam. Jiyong tekergett valami szőke libával. Nem hittem a szememnek. Délután még bocsánatért esedezett, most pedig mással enyeleg. Nem kellett több, vissza akartam vágni neki. Nem volt szép, de a magatehetetlen Jungyeol nyakán fontam át karjaimat, és amennyire csak lehetett, összesimulva táncoltunk. Ezt persze Jiyong nem nézte jó szemmel, így gonosz vigyorra húzódott szám.

Jiyong szemszöge:

Nem akartam hinni a szememnek. Angel a legjobb barátnője vőlegényével táncolt. Hihetetlen volt, hogy ezt az a kis féreg hagyta, de az is, hogy a legjobb barátnő hogy képes erre. Nem azon volt a hangsúly, hogy táncoltak, hanem azon, hogy úgy egymásra cuppantak, mint éhes mosómedve a kidobott maradékra. Undorító volt. Szabályosan felkeveredett tőlük a gyomrom. Ráadásul az a vigyor, amit felém villantott az a nő. Képtelen vagyok a nevén nevezni, olcsó kis cafka.  Meg akartam alázni, de nem valami kis pitiáner, szánalmas módszerrel, hanem olyannal, amivel elrontom az utolsó napját ebben az elcseszett évben. Ránézésre alig állt már a lábán, így elég jónak tűnt a legegyszerűbb dolog, ami az alkohol hatása alatt az eszembe jutott. Egyszerűen felkérem táncolni, de nem akárhogyan.  Otthagytam a kis szöszit, és a DJ pulthoz mentem. Tekintettel arra, hogy egy csupa latinos zenéket játszó lemezlovas állt a keverőpult mögött, reméltem, hogy tangó is volt a repertoárján. Kevesen tudják, de a társastánc nem kihívás számomra. Ha kell, vezetem a partnert, de ha kell, meg is tudom alázni. Hirtelen lekeverte a zenét, és mindenki megtorpant kicsit. Visszaverekedtem magam a tömeg közepére, ahol az a kis álszent libát hagytam, és magamhoz rántottam, kiszabadítva ezzel Jungyeol karjaiból.  Bólintottam egyet, és elindult a zene. 
Az bulizók egyre távolodtak tőlünk, nézőként kapcsolódtak be a kis bosszúmba.
Megragadtam derekát, és közel húztam magamhoz. Kezét az enyémbe csúsztattam, mire ő önként megfogta a vállamat. Nem kíméltem, egy cifrázott mozdulattal kezdtem el táncolni, de legnagyobb meglepetésemre komoly arccal felvette a ritmust, és rátett egy lapáttal. Olyan gyors mozdulatokat tettem, amilyen csak kitelt tőlem, meg a zenétől. Forgattam, bonyolult lépéseket tettem, de mindent le tudott követni. Majd’ leesett az állam, de ezt persze nem mutattam ki.  Próbáltam céltudatos maradni, mire ő csak önelégülten vigyorgott. Tenyérbe mászó volt a látványa, pláne, hogy mit tett előtte.  Megálltam kicsit, azt hittem lefagy. Nem is értem, mire számítottam, hiszen ha eddig tudott velem táncolni, most is tud. Jóslatom beigazolódott, jobb lábát az enyémbe akasztotta, míg a másikat feje fölé emelte. Bármennyire is unszimpatikus ez a csaj, táncolni azt tud. A zene elcsendesedett, így kipörgettem, és kimentem a klub elé dohányozni. Le kellett vezetnem a feszültséget. Meggyújtottam a káros rudat, majd zsebre tettem egyik kezemet. Még hallottam, ahogy bent tapsolnak, nyilván tetszett nekik a kis műsor.  Beleszívtam,  és a lehető leghosszabb ideig tartottam bent a füstöt, hogy testem minden lehetséges szegeltét bejárja a nikotin nyugtató hatása.
- Nem volt rossz próbálkozás, csak rossz emberrel kezdtél ki. Legközelebb, ha randit akarsz, hívj el, ne tangózz.  – kuncogott irritálóan.
- Nem jött be a tervem, van ilyen. – fújtam arcába a füstöt, mire ő is elővette cigarettáját.
- Tudod, nem zavar. – gyújtott rá, majd előre bámult vacogva.
- Gratulálok, igazi szajha lettél.
- Mi a franc bajod van? – nézett rám megvetően.
- Jól hallottad. Rámásztál az állítólagos legjobb barátnőd vőlegényére, és kis lenge ruhában jössz ki. Remélem, elkapsz valami halálosat.
- A vőlegénye? –döbbent le teljesen- Én erről miért nem tudtam?
- Nem tudom, szivike, de már vagy két hónapja az. Látom jól informált vagy.  – vigyorodtam el, majd elnyomtam cigimet és visszamentem a klubba.
- Hogy érted azt, hogy a vőlegénye? – jött utánam.
- Jól hallottad. El fogja venni, és boldogok lesznek, vagy mi. – hajtottam le fejemet.
- Ezt nem hiszem el. – kuporodott le egy sarki fotelbe- Nekem még csak meg sem említette.  – görbült sírásra szája.
- Ugye nem… Ugye nem kezdesz el bőgni?!
- Nem. – törölte fel könnyeit- Inkább hazamegyek.
Azzal elindult a utcára nyíló ajtó irányába. Kiskabátban volt, meg egy semmit takaró rövidnadrágban. Őrjítő színe volt, és igazából ő is remekül nézett ki benne, de eszem ágában sem volt bókolni neki.  Bőven elég volt az, hogy utána rohantam.
- Ugye nem akarsz hazasétálni?
- Mit tehetnék? A  táskámban volt a pénzem, az meg felszívódott.  – nagyot sóhajtottam.
- Gyere, hazajössz velem. 

3. Painful

Jiyong szemszöge:

Fájdalmasan teltek a mindennapok. Megválaszolatlan kérdések százai repdestek körülöttem, és minduntalan csak a válaszok után kutattam. A munkába temetkeztem, és nem voltam hajlandó másol létezni, csak otthon és a stúdiómban. Természetesen ezzel elég sok embert magamra haragítottam, hiszen nem jártam be próbákra, edzésre, énekórára. Sokan azt mondták, hogy teljesen magamba fordultam, és depressziós lettem. Az igazat megvallva, talán nem tévedtek sokat.
Szokásos tevékenységem közben zavart meg a telefoncsörgés. Automatikusan ki akartam nyomni, hogy mindenkiben tudatosuljon, engem egyedül kell hagyni. Már épp benyomtam volna a piros gombot a készüléken, mikor megláttam a nevet a kijelzőn, így azonnal felvettem.
- Igen?
- Szia, Jiyong. –hallottam meg csilingelő hangját.
- Szia. –mosolyodtam el akaratlanul is, amit szerencsére nem látott.
- Hallottam a tegnap estéről. Nem hiszed el, milyen érzéseket váltottál ki belőle. –hüledezett.
- Csak azt ne mondd, hogy belém szeretett. – nevettem.
- Hát, - tartott kis szünetet- még nem.
- Tessék? Még nem? Mi az, hogy még nem?
- Nagyon megnyerő voltál. –kuncogott- Tudod azzal, amivel le akartad koptatni, csak még jobban elcsavartad a fejét. Szép munka, Jiyong.
- Ne röhögj már, ez nem vicces! – förmedtem rá kissé, kétségbeesetten- Le kell építened. Nem lesz köztünk semmi, már most tudom, fölösleges epekednie.
- Ne csináld már, nem élhetsz örökké a négy fal között. Pár hónap után elrángattalak egy randira. Szerintem Angel igazán jó barátnőjelölt, és ezt nem elfogultságból mondom. Nagyon tud szeretni, ha hagyják. Kérlek, próbáljátok meg.
- Úristen, te mindjárt összeadsz minket. Nem akarom. Nem, nem, nem és nem! Biztos lehetsz benne, hogy nem találkozunk többet. Alig van időm a kötelezettségeimre, nemhogy egy barátnőre.
- Tudom, hogy csak kifogásokat keresel, de ezek elég szánalmasak.
- Kösz, Sal, ez igazán jól esett.
- Kábé annyira jól, mint az, hogy a pasi, akivel randizott a barátnőm, tudomást sem vett róla.
- Ez azért nem egészen helytálló. Gondolom, azóta nem futottál kutyák után. – kuncogtam el magam.
- Ha-ha-ha. –taglalta szótagonként- De kis humoros kedvében van ma valaki. Szerintem nem kérek sokat, csak legalább próbáld meg megismerni.
- Nem akarom.
- Mint valami óvodás, komolyan mondom. Bármit kér az anyja, csak azért is mást csinál.
- Anyuci? – mondtam elváltoztatott hangon.
- Na, jó Jiyong, azt hiszem, nem jutunk többre. Szia.
Ezek után már csak a vonalmegszakítás hangját hallottam a telefonból. Rám nyomta. Egyszerűen fogta, és mindenféle közös megállapodást mellőzve egyedül döntött a dologról. Megint kihagyott olyasvalamiből, amihez közöm lett volna. Mindig ezt csinálta, és úgy tűnik, még nem sikerült leszoknia róla.

Angel szemszöge:

Ahogy teltek-múltak a napok, be kellett látnom, hogy Jiyongot nem látom már többet. Olyan magabiztos voltam, és úgy beleéltem magam, hogy így még nagyobbat koppantam. Őrülten boldog voltam, hogy végre találtam valakit, aki első találkozás alapján tökéletes. Nekem nem kell, hogy a férfi a tenyerén hordozzon. Csak az kell, hogy érezzem, hogy szeret, de valamiért mindig küzdeni kelljen a kapcsolatban. Mikor azt mondta, nem kell férfi, hazudtam. Mindennél jobban vágyom megint egyre, de ennek kivitelezése egyszerűen lehetetlen. Salome sem szingli, ott van neki Jungyeol, csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Elkérhetném a számát, de ennyire nem akarok rámenős lenni. Eddig úgy voltam vele, hogy ha összefutunk, mindenképpen meghódítom, de most feladtam. Lassan egy hónapja láttam utoljára, így már nem is él bennem olyan elevenen az együtt töltött vacsora emléke. Kinek akarok hazudni? Minden szavára emlékszem, minden mozzanatára, de próbálom elfelejteni, mert muszáj. Mert úgysem látom többet, és valószínűleg csak udvariasságból értett egyet, mikor javasoltam a következő találkánkat. Sőt, még az is megeshet, hogy nem voltam neki szimpatikus. Kicsit sem. Csalódott vagyok, mert tényleg akartam ezt az egészet. Végre szerelmes akarok lenni, és talán egy kicsit bele is habarodtam.

- És akkor ennyi volt? Feladod? – kérdezte barátnőm egy közös filmnézős este folyamán.
- Mi mást tudnék tenni? – faltam nagy kanállal a fagylaltot a hideg időjárás ellenére.
- Figyelj, nincs még minden veszve. Csak ott kell lenned, ahol ő van, aztán véletlenül egymásba futtok.
- Mintha ez annyira könnyen kivitelezhető lenne. Már nem is jár be hozzánk. Nemhogy engem, a környékemet is kerüli.
- Ezt meg csak bebeszéled magadnak. Nézd, sokat jár Chrome Hearts-be, nem ártana néha-néha neked is bemenni.
- Ezt most úgy mondod, mintha csak a legkisebb fülbevaló hátuljára telne. Nem tudom, feltűnt-e, de ennyi fizetésből nem járkálok oda.
- Én viszont ott dolgoztam, és bemutattam neked Miat, igaz?
- Igen.
- Felhívod szépen, és megbeszélsz vele egy találkozót, mondjuk ebédszünetben, holnap úgysem dolgozol. Aztán mikor végeztetek, kedvesen felajánlod, hogy visszakíséred, amit ő elfogad. Ha szerencséd van, ott lesz Jiyong, akit leszólítasz.
- Miért akarsz ennyire összehozni vele?
- Nem tudom, jól mutatnátok együtt. Ráadásul régóta egyedül van, és te is. Rátok férne már egy kis pezsgés, és erre a legjobb módszer egy kapcsolat.
- Utálod, hogy szingli vagyok.
- Viccelsz? Az egyik legjobb dolog, egészen addig, amíg én is az vagyok. Aztán meg csak azon kapom magam, hogy egyedül kell hagyjalak, mert Jungyeol ide visz, Jungyeol oda visz, és nem akarsz harmadik kerék lenni. De ha lenne valakid, minden egyszerűbb lenne. Sosem unatkoznál, és akar négyesben is elmehetnénk valahova.
- Ezek kivételesen jó érvek. De tudod, hogy utálom, ha törött szárnyú kismadárnak nézel, és pátyolgatsz. Nincs szükségem rá. Igen, néha rossz és majd’ megőrülök a tudattól, hogy neked épp bókolnak és pezsgős vacsorát rendeznek, miközben én az elnyűtt pizsamámban kucorgok a tévé előtt. Igen, és sokszor meg tudnálak fojtani, mert olyan pasival szervezel nekem randit, akivel te szóba sem állnál, de ennek ellenére megvagyok. –mondtam meglepően indulatosan.
- Jézusom. Ezt így sosem gondoltam volna. Mármint… tudom, hogy biztosan rossz lehet, de akkor nem beszélek többet Jungyeolról, meg a szerelmi életemről. Sajnálom.  –szabadkozott riadtan. Jól ráijeszthettem szegényre.
- Nem, nem úgy értettem Salome, csak kicsit… túloztam.
- Semmi baj, megértelek. Holnap mindenképpen menj el, jó?
- Rendben. – mondtam lehajtott fejjel.

Csak másnap jöttem rá, hogy mit is mondtam Saloménak. Elborult az agyam, nem akartam megbántani őt. Persze már nem volt ott, hogy ezt elmondjam neki, így kénytelen leszek este beszélni vele, és együtt vacsorázunk, már ha nem lesz megint Jungyeol. Irritál a pasi, és nem csak azért,mert pasi, hanem mert van. Egyszerűen a puszta jelenléte is zavar. El kéne tenni láb alól, és akkor megszűnne gondjaim több, mint ötven százaléka. Remek lenne. Mindenesetre most be kell érnem azzal, hogy Jungyeol elfoglalt vagy fáradt pillanataiban Salome velem tudja tölteni az idejét, és ezt meg is teszi. Elvégre ő a támaszom, vagy mi. Nem érdemli meg őt az a tuskó. Elhalmozza mindennel, de igazán nem szereti, ezt meg nem látja az én kis naiv barátnőm, bármennyiszer is rámutatok.
Aznap ki sem mozdultam otthonról. Szabadnapom volt, így egész nap csak feküdtem a rémálmoktól képződött verejtéktócsában, amit a reggeli sikításom következtében muszájból hagytam magam mögött. Aztán csak csendben vártam valami jobbra. Mintha bármi is megváltozna az életemben attól, hogy szánalmas önsajnálatba kezdek, és marcangolom magam az emlékek miatt, amiknek köszönhetően egykor megerősödtem, de mára már tudom, hogy ez csak időszakos. Elgyengülök, és megszűnik a biztonságos, jól felépített világom. Ilyenkor csak a magány van nekem, a szűnni nem akaró csönd zúgása, meg a korai sötétedés. Amint leszáll az éj, új ember leszek, és levetem a mindennapok maszkját. Kiülök egy nagy csésze kávéval a teraszomra, bebugyolálom magam a kedvenc plédemmel, és összekuporodva figyelem a hópelyhek békés földet érését. Csak fel akarok ébredni, és hinni akarom, hogy minden, ami eddig történt velem, csupán egy hosszú álom része. A boldog percek csak utópikus képzelgések, és igazából egy rémálom része vagyok. Kómában fekszem, és ezalatt egy új világba csöppentem. Bár így lenne. Mintha megszállta volna élettelenül heverő testemet az ördög, és olyan dolgokra kényszerítene, amit nem akarok megtenni. Mintha két különböző lélek élne bennem, és mindig másik akarna feltörni. Mintha nem tudnám, mit csinálok. Kínok köz vergődöm, és várom a megváltást. Kiszáradtam, a torkomból kiszökő hangos ordítások bezengték az egész teret. Talán bolondnak, vagy őrültnek néznek az emberek az utcán. Azon a kihalt utcán, ahol csak a csend pihen, és szűnni nem akaró épületegyüttesek követik egymást. Azon az utcán, ahol tragédia történt, mégsem tudja senki. Remegek. Talán a csípős, téli szél arcomhoz csapódó löketeitől, talán attól, hogy még mindig rettegek.
- Kérek mindent, és mindenkit, akinek befolyása van az életem történéseire, hadd szeressek. Kérlek, hagy játsszak azért, amire úgy vágyom. Hadd ne nyomjam el magamban, hadd ne kelljen mindenki előtt erősnek mutatkoznom. Hagyj elgyengülni, és sírni. Könyörgöm, hadd legyen teljes az életem. –mormoltam halkan, majd hangom egyre csak erősödött, míg a végén tőlem volt hangos az egész környék. Sírni akartam, de nem lehetett. Nem tudtam. Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm, mikor valami nem úgy alakul, ahogyan én akarom, ahogyan elterveztem. Legszívesebben lemészárolnám azokat, akik keresztbe tesznek nekem, hátha az ú könnyükből táplálkozhatom. De nem… csak egy egyszerű nagyvárosi nő vagyok, tele félelemmel. 

2. Insoluble

Jiyong szemszöge:

Pár órányi beszélgetés és kínos hallgatás után hazavittem Angelt. Alig tudtam leplezni örömömet. Gonoszság? Talán igen, talán nem, de nem tudom meghazudtolni magam, és elfojtani az érzelmeimet. Legkevésbé sem akartam egy másik nővel találkozni, randizni pláne nem, de megtettem, mert megkértek rá. Azt viszont senki nem kérheti tőlem, hogy játsszam el, hogy odavagyok valakiért, aki még csak fel sem keltette a figyelmemet. Egyedül azok a történetek ragadtak meg elmémben, melyben szerepelt Ő.
- Köszönöm az estét. –mosolygott bájosan, mire csak bólintok. Nem találok rá jobb szót, mint a bájos. Üres tekintet, semmit mondó, agyoncicomázott arc, csinos alak és értelmetlen történetek. Főként ezekkel tudnám jellemezni. Próbál érdekesnek tűnni, de nem az, próbál megnevettetni, de nem megy, próbál incselkedni, de nem tud.
- Megismételhetnénk. – pirult bele saját mondatába.
- Persze, majd egyeztetünk. –mondtam monotonon.
Bepillantottam a lakásba, de már nem volt ott, így kisebb habozás után elsiettem. Amint hazaértem, bevetettem magam az ágyba, és mély álomba zuhantam. Hosszú napom volt, tele munkahelyi stresszel és kellemetlen beszélgetések hadával. Az esti vacsorát persze nem tudtam kiverni a fejemből. Visszagondolva talán túl hűvös voltam vele. Udvariatlannak nem mondanám magam, de egy kósza mosoly sem hagyta el számat. Képtelen voltam megerőltetni magam efféle formaságokkal.
Bármilyen sokat is beszélgettünk, úgy érzem, semmit nem tudok róla. Hogy is tudhatnék? Hiszen három órán keresztül máshol jártam fejben. Egy havas pusztát képzeltem el, aminek a közepén egy kis bódé állt néhány paddal. Forralt bort és sültgesztenyét kínált egy idős férfi az esetleg arra tévedőknek. Kértem egy-egy bögrényit a forró italból, és közösen majszolgattuk a téli csemegét. Lekuporodtunk a padra, és összebújva kuncogtunk, csak élveztük egymás közelségét. Semmi nem zavart meg minket, sőt, még a hideg sem érdekelt. Gyűlölöm a hideget, de már a gondolat, hogy vele tölthetem az időt, felpezsdíti testemet. Szinte éreztem számban a forró gesztenye kesernyés ízét, mikor Angel ismét nevetésben tört ki. Nyilván valami rendkívül mulatságos történetet mesélt, ami kicsit sem kötötte le a figyelmemet. Gondolom, érdekes grimaszokat vághattam, miközben a meghitt pillanatokról fantáziáltam, így abba az ábrándba kergettem, hogy figyelek, sőt, még élvezem is, amit mond. Rosszul éreztem magam, de ez rögtön elmúlt, mikor a Saloméval töltött vicces sztori egyikét kezdte el ecsetelni. Felkönyököltem az asztalra, és lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogy mi is sül ki az egészből. Nem volt valami nagy durranás a csattanó, de olyan jól leírta barátnőjét. Minden mozdulatát el tudtam képzelni, és hallottam a hangját, ahogyan a kóbor kutya után fut, aki ellopta az újságjukat. Milyen aranyos lehetett, ahogyan egy szál kis köntösben rohan az úton, a szomszédok meg tátott szájjal bámulják. Nem csodálom. Gyönyörű.

Másnap reggel nehezemre esett a hat harminckor csörgő óra zajára felkelni, de szólított a kötelesség. Várt a munka, így nem pihenhettem. Már az utómunkálatokat végeztük a lemezemen, amire főként én írtam dalokat. Muszáj volt egy-két pörgős, slágergyanús dalt szerezni, pedig szívem szerint az egész album balladákból, melankolikus dalokból állna. Természetesen a YG a tökéletességre megy, és a lassú számaimat ki kellett, hogy egészítsék az igazi toplistás, bulizós felvételek. Végül is tetszett az eredmény, de még nem készültünk el, és szorít a megjelenés határideje. Az utolsó módosításokat végezzük a borítón, illetve pár apró változtatást is véghezviszünk a zenei alapoknál. Ha szerencsém van, nem kell újra venni egyik dalt sem, de ilyenkor ez még nagyon bizonytalan. Ha szükséges, reggeltől estig bent vagyok a stúdióban, és tökéletesítem a mások szerint hibátlan munkát. Sajnos túlságosan is maximalista vagyok, ami elég sokszor meg az alvás, és az emberi kapcsolatok rovására. De tudtam mit vállalok, mikor belekezdtem a munkába, így ezzel is számolnom kellett, és minden hátulütőjével együtt imádom a munkámat. Azon kevesek közé tartozom, akik a szenvedélyükkel keresik a napi betevőt.
Pár hónapja csak a munkának élek, ezzel töltöm napjaim egészét. Munkamániás lettem, de persze magamnak köszönhetően. Semmi más nem tereli el annyira a figyelmemet a gondjaimról, és a fájdalmaimról, mint a zene. Egy tökéletes melódia begyógyítja még a legmélyebb sebeket is, de csak rövid időre. Koncentrálok, erősen figyelem a hangok sorozatát, megbabonáz a tercek és kvintek hibátlan összecsengése, de aztán az asztalomra pillantok. Meglátom a kedvenc tollát, amivel telerajzolta a kezemet, a kis jegyzettömböt, meg a hivatalos papírokat. Elképzelem, ahogy elnézést kér, és lesüti gyönyörű szemeit, mire én csak mosolygok, és ölembe húzom.
- Nem lehet, ki kell vernem a fejemből. –motyogom halkan, miközben a kisasztalon heverő fa dobozkát figyelem. Utoljára egy hónapja nyitottam ki a dobozt. Azt gondoltam, ha bezárom a kis ládikát, bezárom az emlékeket, és nem gyötörnek majd, s nem okoznak álmatlan éjjeleket. Persze tévedtem. Ez csak egy újabb elbukott próba volt, mikor engedtem a csábításnak. Lopva belepillantottam, megnéztem, hátha valami csoda folytán ürességtől kongó lesz a szelence.

Angel szemszöge:

A randi végeztével nem tudtam, mit is gondoljak. Rideg volt, de figyelmes. Udvarias, de érdektelen. Megfejthetetlennek bizonyult számomra, és ez rendkívül felcsigázott. Általában egy-két óra alatt megfejtek minden együgyű férfit, ebből is látszott, hogy Jiyong nem ilyen volt. Annak ellenére, hogy kedvetlenül indultam neki az estének, és úgy éreztem, barátnőm csak belekényszerít a helyzetbe, jól éreztem magam. Valamennyire… Egy férfi hogy tud olyan érzést kiváltani belőlem, hogy magam sem értem? Talán pont a közömbössége volt az, ami annyira csábít. Talán azért akarom ennyire megszerezni a figyelmét, mert önként nem adja meg. Hozzászoktam, hogy az éhes tekintetekkel vizslató hímek akkor is engem bámulnak, ha nem akarom. Eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne figyeljenek rám a férfiak, így nem is kellett egyikőjük sem. Most, hogy szinte semmibe vette, amit mondtam, nem érdeklődött, és önként nem beszélt, tudom, hogy nehezebb dolgom lesz, mint hittem.
Elvégeztem a szokásos esti rutinomat, lemostam a sminkemet, lezuhanyoztam, megittam egy nagy bögre forrócsokoládét és bebújtam a meleg ágyba. Beállítottam a telefonom ébresztőjét, és utolsó mozzanatként írtam egy sms-t Saloménak. Muszáj volt pár mondatban összegeznem a mai estét, és ha már nem hívtam fel, gondoltam írok neki.

„Ha azt mondom, szörnyű volt, de mégis vonz, kiakadsz?”

Válasz persze nem érkezett, de biztos voltam benne, hogy ebédszünetben látogatást tesz az edzőteremben. Hamar elnyomott az álom, így reggel könnyedén pattantak ki szemeim, és a fülsiketítő csörgés ellenére is mosolyogtam. Egyszerűen jól indult a reggelem. Bepakoltam a tréningruhámat, a narancslevemet, megreggeliztem és villámsebességgel indultam dolgozni. Gyorsan eltelt a nap első fele, vidám hangulatúak voltak az edzések. Ahogy sejtettem ebédszünetben meg is érkezett barátnőm, hogy mindent kiszedjen belőlem az estével kapcsolatban. Beültünk az étkezőbe és beavattam őt minden apró kis részletbe.
- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy mit írtál. Ennél nem is tudtál volna bonyolultabb választ adni.
- Tudom. –mosolyogtam- De tényleg így éreztem. Szörnyű volt a randi, de komolyan. Egy kicsit sem figyelt rám. Persze néha-néha bólogatott,meg aházott egyet, de valójában azt sem tudta, hogy melyik földrészen vagyunk.
- És nem akadtál ki? – csodálkozott.
- Nem, sőt! Nem tudom, mi történt velem, de tetszett, hogy nem figyel. Végre nekem kell megküzdenem a figyelméért, és tudod mit? Ki fogom érdemelni, és lesz, hogy akkor is utánam fog koslatni, ha nem akarom.
- Hűűű, te aztán magabiztos vagy.
- Tudod, muszáj. Ő az első olyan férfi, aki nem fafejű bunkó, és nem nyálgép. Aki nem lesi minden kívánságomat, mégis udvarias. Kinyitotta az ajtót és kihúzta a széket, mégis érdektelen volt. Végig. Bár talán megmaradt benne egy-két sztori, de nem vagyok benne biztos.
- Szóval tetszett? – vigyorgott elégedetten.
- Határozottan nem.
- De az előbb még azt mondtad…
- Nehogy azt hidd, hogy megadom azt az örömöt, hogy igazad legyen, és esetleg tényleg megtaláltad számomra a tökéletes pasit.
- Szörnyű vagy. És lesz következő találkozó?
- Nem tudom, megadtam a számomat, ha minden igaz, bár lehet, hogy azt sem írta fel. Mindenesetre javasoltam neki, hogy meg kéne ismételni az estét. Csak bólintott, de nem tudom, mit is jelenthet ez. Megfejthetetlen számomra. Viszont ide jár edzeni. Nem emlékezett rám, sőt, lehet, hogy nem is fog, ami elég kínos lenne, de még ez sem érdekel. Ő kell nekem, és megszerzem, bármibe is kerül.
- Bámulatos vagy. –döbbent le- Egészen eddig tiltakoztál mindenféle hímnemű egyed ellen, most meg alig ismersz egyet, és ha tehetnéd, rögtön az ágyadba cipelnéd, és felcsináltatnád magad vele. Nem szép dolog így kihasználni a pasikat. Tudom, hogy csak pár spermára van szükséged a szaporodáshoz. Valójában igazad van, ez jobb, mint a spermabank. Ráadásul egész jó géneket örökölne a gyerek. Kwon Jiyong nem rossz parti ezt azért valljuk be. – mondta teljesen komolyan.
- Hát te nagyon hülye vagy. – nevettem zavartan.
- Tudod, hogy csak vicceltem. De azért valld be, nem lenne ellenedre a dolog.
- Oké, - emeltem magam elé kezeimet- megadom magam, tényleg zseniális ötlet volt. – nevettük el magunkat mindketten.

Saloméval mindig hamar telik az idő, így az egy órás ebédszünetem is pillanatok alatt elillant. Délutánra három kliens volt beírva, így viszonylag korán végeztem. Az idolok mindig valami álnévvel jelentkeznek be, nehogy lenyomozzák. Persze az nem gond, ha a kiadónál lefotózzák edzés közben. Mindegy is, ez az, amit sosem fogok megérteni. Eddig nem érdekelt, hogy kivel kell dolgoznom, hiszen mindig teljes erőbedobással végzik a feladatokat. Most viszont minden edzés után azt vártam a szünetekben, hogy mikor toppan be Jiyong. Nem beszéltük meg előre, hogy melyik nap jön legközelebb, így még csak esélyem sincs megtudni, hogy mikor számíthatok a jelenlétére. Valószínűleg más hangulatban telne az edzés, ugyanis feketeözvegyként fogok lecsapni rá. Behálózom, magamhoz láncolom, hogy képtelen legyen szabadulni tőlem, aztán szépen lassan felfalom. De legalább szép halála lenne. Az utolsó, amire emlékezne az egy felejthetetlen éjszaka, velem. Hmm…szép álmok. Nem hagyom, hogy ezek csak puszta ábrándok maradjanak. Utópikus képzelgéseim közepette észre kellett vennem, hogy eltelt a délután. Még gyorsabban peregtek a percek, mint gondoltam. Ha ezentúl minden napod a Jiyong utáni ábrándozással töltök, elég rövid életem lesz. Kivéve, ha az enyém lesz, és mivel megszerzem magamnak, így hamarosan hosszú, forró éjjeleknek és édes, vidám nappaloknak nézek elébe. 

1. Let the game begin

Angel szemszöge:

Sosem izgatott a szerelem, csak boldog akartam lenni. Igazából ez hazugság… Mindenkit izgat a szerelem, mindenki valakivel akar boldog lenni. De nekem a boldogsághoz nincs szükségem férfire, ők minden baj forrásai.  Sok időt töltöttem az edzőteremben, így hozzászoktam, hogy bámulnak, már ez sem igazán volt „kitüntetés”. Ennek ellenére utáltam, ha egy darab húsként kezelnek. Persze, vessetek a kutyák elé, hadd nyammogjanak rajtam. Talán innen ered a hímnem iránt érzett ellenszenvem. Nem igazán hatott meg, ha utánam koslatnak, mint a bárgyú birkák. Ugyan már, srácok… Ideje felnőni! Nem vágyakoztam senki után, nem sóvárgott a szívem a viszonzatlan szerelemtől és jó volt így nekem. A munkahelyemen nap, mint nap elkérik a számomat. Azt hiszik, könnyen kapható vagyok, persze meglepődnek, mikor elhajtom őket. Kinek kell egy nyálcsorgató bunkó?
Az idoloknak saját trénerük van, mégis sokszor hozta úgy a sors, hogy velük kell együtt dolgoznom. Többnyire engedelmesek, hiszen a cél lebeg a szemük előtt. Aláírták a szerződést, ami annyit tesz, hogy a forgatásokon és a fellépéseken kívül nincs életük. Igazából a kiadó által irányított bábuk ezek az emberek, olykor fiatal tizenévesek. Nem szocializálódtak, nem ismerik az igazi életet, fogalmuk sincs arról, hogy mi folyok itt, ahol nem véd meg senki. A legfiatalabbak már 11-12 éves korukban elkerülnek otthonról, így a továbbiakban képtelenek saját, független életet élni. Még a legalapvetőbb dolgok elsajátítására sem kerítettek sort, hiszen nem volt szükséges. Csak a munkájuknak élnek. Az élteti őket, hogy kielégíthetik a rajongók tökéletes testre éhező retináját. Mindent megtesznek azért, hogy a maximumot nyújtsák. Esztétikailag, hangilag, összképileg is csak a tökéletessel elégszenek meg. Tisztelet van, de kivétel nincs. És én ilyen bábokkal vagyok összezárva. Nem csoda, ha néha kicsit megőrül az ember.

Egy szokásos, nem túl izgalmas nap végéhez közeledtem az edzőteremben, ahol lassan két éve dolgozom, mint személyi edző. Ez a nap sem telt tartalmasan. Csupa üres ember a környezetemben. Sosem tudok egy jót beszélgetni, mert nincs önálló gondolatuk. Bosszantó. Már épp készültem volna menni, mikor megcsörrent a telefonom.
- Szuper. – kezdtem el kotorászni a törölközők közt – Áh, felejtsd el… - indultam be tusolni csörgő-rezgő telefonnal, ami újra és újra szűnni nem akaró módon jelzett nekem. – Salome, mi van már? – vettem fel kicsit ingerülten a telefont.
- Az ember csak felhívja a barátnőjét, és ez a hála? Na, szépen vagyunk…
- Bocs, de tudod épp tusolni készültem.
- És… miben vagy most? –kezdett bele perverz hangon, de persze mosolyogva.
- Fejezd be!
- Jó-jó igazából nem is akartam tudni. Szóval hírem van számodra. Ma este randizni mész!
- És mégis kivel? –tértem rögtön a lényegre.
- Szivike, ez az, amit nem mondhatok el, mert akkor oda lenne a vak randi varázsa. De hidd el tökéletes lesz, mert az a srác…
- Állj!  - szakítottam félbe- Mi az, hogy vak randi? Nem találkozom vadidegenekkel a te szórakoztatásodra. Felejtsd el.
- Nem vadidegen. Én ismerem, és tudom, hogy szuperül kijönnétek egymással.
- Te mindenkire ezt mondod, és tudod, eddig egy jóslatod sem jött be, szóval nem győztél meg.
- Nem, most tényleg igazam van. Menj el. Csak egy este, és ha nem akarsz többet, lekoptatom.
- Nem vagyok óvodás, ha nem tetszik, megmondom neki én.
- Ez azt jeleni, hogy benne vagy?
- Igen. –fogtam rövidre egy sóhaj kíséretében.
- Szuper! Akkor ma este randizol. A pasi hétre érted megy, szóval ötre nálad vagyok.
- Remek.
- Jó lesz, ne aggódj már.
- Aggódni? Én? Ugyan… De ha még órákig beszélünk, holnapig se érek haza.
- Értem a célzást. Szóval ötkor nálad.
- Ja, ötkor. – nyomtam rá a telefont. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de persze Saloménak ki tudna nemet mondani? Én biztosan nem. Olyan lelkesen szervezi a kis találkozóimat furábbnál furább fazonokkal, hogy elmegy tőle az életkedvem. Komolyan néha úgy érzem, megfojt, és ettől gyakran kiakadok.
Mivel alig volt már időm ötig, így gyorsra vettem az iramot, és bár imádom áztatni magam a forró vízben egy hosszú nap után, most mégis röpke tíz perc alatt zavartam le a tusolást. Kényelmesen felöltöztem, mikor eszembe jutott, hogy randim lesz, így ismét beálltam a zuhanyrózsa alá, és újabb tíz percet töltöttem hajkoronámmal. Gondosan becsavartam minden tincset a törölközőbe, és újból magamra kaptam az utcai ruhát. Ekkor már elmúlt négy is, de én ráérősen töröltem törölköző szárazra hajamat, majd kényelmesen kezdem bele a tényleges hajszárításba. Élveztem a forró levegőt, így ezzel a művelettel is elpepecseltem. Már öt óra volt, mikor betértem a kedvenc kávézómba. Szükségem volt valami plusz energiára, így jól feltankoltam egy nagy adag espressoval. Persze –mivel késében voltam- elvitelre kértem az éltető löttyöt. Szerencsémre az eladó olyan lassúsággal szolgált ki, mintha egy nyolcvanéves néni állna a pult mögött. Titokban nagyon örültem, de persze ha Salome kérdezi, megőrjített a hosszas várakozás.
Fél hat volt már, mikor teljes nyugodtsággal lépdeltem fel a végtelennek tűnő lépcsőn a hatodikra. Volt lift, miért ne lett volna, csak éppen nem működött. Sosem működik… De ugyan, mit panaszkodik egy személye edző, aki nulla-huszonnégyben dolgoztatja a kis sztárocskákat, meg a gazdagabb réteg tonnás lényeit.
Mire felértem, egy morcos tekintetű leányzó támaszkodott az ajtómnak. Az órámra pillantottam, és megállapítottam, hogy legalább fél órája szobrozik itt. Aztán mindenféle különösebb felhívás nélkül a telefonomat is megnéztem, és mint kiderült, csak harminckét nem fogadott hívásom volt. Hm… úgy tűnik, most nem volt annyira besózva.
- Szóval harminckét hívás. Nem is rossz. Azt hittem ma a százat is elérjük. – kezdtem bele a kulcscsomóm keresésébe.
- Késtél. – mondta meglepő nyugodtsággal.
- Úgy látom, nem elég fontos neked ez a vak randi.
- Ezt hogy érted?
- Tudod, ha annyira izgatna, vagy háromszor ennyi lenne a nem fogadott hívásaim száma, és üvöltöznél, vagy minimum kiakadnál. –nyitottam ki végre az ajtót.
- Eddig az volt a bajod, hogy anyáskodom, most meg az, hogy nem. Kiismerhetetlen vagy. A végén még bekapsz, mert érdeklődöm. –nevetett- Egyébként meg, téged kéne, hogy érdekeljen ez az egész dolog. A te életed változhat meg gyökerestől.
- Na persze. Egy újabb sekélyes idióta, aki a párzáson kívül semmit nem talál túl izgalmasnak. Ugyan kérlek, ne viccelj már. Csak miattad mentem bele ebbe az egész baromságba.
- De belementél, nem? –húzódott gonosz mosolyra szája. Megint elérte, amit akart, és bár semmi kedvem nem volt az egész felhajtáshoz, valamiért mégis belementem.
- Legalább a nevét elárulhatnád. –ignoráltam előző mondatát.
- Ha elmondanám, rögtön tudnád, hogy ki az, és akkor nem lenne érdekes. –kacsintott.
- Szóval ismerem is. Akkor teljesen biztos, hogy semmi közös nincs bennünk. Ugyanis ha lenne, akkor a segítséged nélkül is találkoztunk volna kettesben.
- És ha nem tetszettél neki?
- Ne ingerelj, jó?
Rövid ideig jobbra-balra mászkáltam, céltalanul bolyongtam, mire megfejtettem, hogy folyadékra van szüksége a szervezetemnek. A hűtő felé vettem az irányt, kivettem egy doboz narancslevet, és meghúztam az üveget. Kicsit óvodásnak éreztem magam, amiért olyan fejet vágtam a pár korty elfogyasztása után, mintha valami erős szesz lenne. De hát nincs mit tenni, valahol gyerek vagyok még.
- Az hogy lehet, hogy még most sem érdekel, hogy mi lesz veled pontban hétkor?
- Pontban hétkor. Tehát pontos a pasi. Egyébként így, hogy azt mondod, ismerem, nincs okom félni. Valószínűleg sokkal értelmesebb, mint mutatja magát.
- Miből gondolod?
- Csak ismersz már annyira, hogy nem olyan pasival akarsz összehozni, akibe kevesebb ész szorult, mint egy ceruzavégi radírba. Semmi okom idegeskedni. – tettem vissza a flakont a hűtőbe.
- És mi van akkor, ha nem tetszel neki? Túl magabiztos vagy.
- Ugyan már. Nyilván nem vagyok az a lány, akinek mindig kifogástalan a külsője, de azért nem vagyok rossz fogás, nem? Úgy értem… én kibékültem magammal.
- Akkor pedig a pasinak is szeretnie kell úgy, ahogy vagy. Végül is, ez nem rossz hozzáállás.
- Na, látod. – húztam elégedett mosolyra számat, majd kávémba kortyoltam. Nem kellett sok idő, mire realizálódott barátnőmben, hogy egy óra múlva már kopogtat a titokzatos randi partnerem, így berángatott a hálószobába, és kitárta a hatalmas gardróbom ajtaját valami megfelelően csinos ruha után kutatva. Még mindig nem értettem, mire ez a hatalmas hajcihő, hiszen valószínűleg csak egy mezei férfivel lesz találkozóm, aki ugyanúgy hibázik, mint bárki más. Nem értettem, hogy nekem miért kéne tökéletesnek lennem, és miért kéne a legjobb arcomat mutatnom.
- Miért érzem azt, hogy te jobban be vagy zsongva, mint én? – kérdeztem, miközben a hajammal bíbelődött a tükörnél.
- Mert tudom, hogy minden rendben lesz. Annyira passzoltok. Majd meglátod. –mosolygott bíztatóan, ami megnyugtatott.
- Remélem, tudod, hogy ezért jössz nekem eggyel.
- Hát persze.
Hosszas győzködés után sikerült rávennem, hogy ne nagyestélyibe öltöztessen, hanem ha már ennyire ki akar öltöztetni, akkor egy kis koktélruhába küldjön el. Az esküvői konty helyett kiegyeztünk egy laza, szélfútta frizurában. Smink terén nem hagyott választást. Hófehér bőrömet vörös rúzzsal ellensúlyozta, és pilláimat is kiemelte egy kis festékkel.
Pontban hétkor kopogtak, de mivel senki nem reagált rá, így az ajtó túloldalán álló fél ráült a csengőre. Szükségem volt kávéra, hogy nyitva tudjam tartani pilláimat az elkövetkezendő pár órában, így barátnőmet küldtem ajtót nyitni, hogy legyen lehetőségem elfogyasztani a maradék pár korty éltető nedűt.

Jiyong szemszöge:

Hosszú óráknak tűnő másodpercek teltek el, mire végre kinyílt az ajtó. Csak azt vártam, hogy láthassam, hogy végre megcsodáljam Őt. Persze tisztában voltam vele, hogy az általa szervezett vak randi minden ilyesmi elkerülésére lett megszervezve. Lehetetlennek bizonyult, hogy kiverjem a fejemből, bármennyire is akartam.
- Na, végre, azt hittem már sosem készülsz el.  Amúgy, jól nézel ki. –vetettem oda.
- Neked is szia, Jiyong. Tudod, ennél ezerszer jobb bókot is hallottam már. –mosolygott Salome. Olyan gyönyörű volt. Mosolygós és jó kedvű, mint mindig.
- Jaj, szia. Ne haragudj csak…
- Semmi gond, de ennél kicsit lehetnél lelkesebb is. Csodás lányt találtam neked.
- Nekem senki sem lesz olyan csodálatos, mint te… - motyogtam.
- Elég magasak az elvárásai, pont, mint neked, szóval tegyél ki magadért, és puccos helyre vidd! –utasított, figyelmen kívül hagyva előző mondatomat.
- Ugye tudod, hogy csak miattad csinálom?
- Mindjárt elkészül, addig gyere be. – mosolygott. Olyan szörnyű volt, csak elbeszéltünk egymás mellett. Bementem, és besüppedtem a kanapéba. Vártam, hogy megérkezzen az a csodálatos lány, aki nyilvánvalóan teljesen megért majd, és illeni fog hozzám. Ezt Salome sem gondolhatta komolyan.
- Szia, ne haragudj csak akadt még egy kis dolgom. – jött felém hatalmas lendülettel, széles vigyorral arcán. Már akkor tudtam, hogy semmi közös nem lesz bennünk. – Angel. –hajolt meg illedelmesen, mire azonnal felpattantam. Még ha a hátam közepére sem kívántam szegényt, akkor sem leszek bunkó.

Angel szemszöge:

Amint megpillantottam a kanapén, rögtön tudtam, hogy Kwon Jiyongot szervezte be nekem drága barátnőm. Háttal ült nekem, de minden jellegzetes vonás, mozdulat és kiegészítő felfedezhető volt rajta a színes hajáról nem is beszélve. Rengeteg karkötő és gyűrű, férfiasan laza kéztartás, stílusos zakó. Rá legkevésbé sem számítottam, igazi meglepetés volt számomra.
Letisztázódott a fejemben, hogy kivel is megyek ma randizni, és abban a pillanatban fellelkesedtem, így talán túl széles vigyorral és túl nagy lendülettel indultam köszönteni őt. Szabadkoztam kicsit, hiszen sikeresen megvárattam a kis idolunkant, majd bemutatkoztam, és meghajoltam, ahogy illik.
- Semmi gond, előfordul. Jiyong. –hajolt meg.
- Igen, már találkoztunk. –közöltem kedvesen.
- Valóban? Elég kínos, de nem emlékszem rád. – folytatta egy igazán önbizalom növelő mondattal.
- Nem lényeges, nem beszéltünk túl sokat.
- Értem. Mehetünk? Asztalt foglaltattam fél nyolcra, de már elkéstünk.
- Persze, ne haragudj. –hajtottam le kissé fejemet. Nem tudom, mi ütött belém. Sosem szoktam efféle apróságokért elnézést kérni, persze most, ezt is megtettem.
- Semmi gond, haladjunk. – indult ki az ajtón, de előtte megállt, és félmosollyal biccentett barátnőmnek.
Hosszú percek teltek el szó nélkül, amíg az étterem felé autóztunk. Nem volt merszem megtörni a kínos csendet, így csak figyeltem az utat. Húsz néma perc után végre megérkeztünk egy takaros helyre. Igazából első ránézésre egy kis fogadónak tűnt a komplexum, bent viszont kristálycsillárok, bársonyhuzattal bevont székek és hatalmas, virággal és gyertyával díszített asztalok fogadtak. Meglepően fényűző helyre hozott első randira.
Amint beértünk, egy pincér Jiyong mellett termett, és egy eldugott terembe vezetett bennünket, ahol csak néhányan voltak. Minden szó nélkül lesegítette rólam a kabátot, kihúzta a széket és velem szemben foglalt helyet. Ridegsége ellenére nagyon udvarias volt.
- Nagyon szép ez a hely. –hüledeztem.
- Tudom, ez az egyik kedvencem. Gyakran járok ide. Persze csak ha van időm, az meg nincs. Szóval mégsem járok gyakran ide, de szeretem. –beszélt szinte az asztalnak, és ujjait tördelte.
- Ideges vagy? Igazából én is. Még sosem voltam ilyen vak randin, ahol Salome eltalálta az ízlésemet.

Jiyong szemszöge:

Egyre jobban frusztrált a helyzet. Legszívesebben elszöktem volna, de nem tehettem. Mire kihozták az előételt, hatszor megbántam, hogy igent mondtam erre a vak randi dologra. Mindenben csak Őt láttam. Akaratlanul is az Ő képe jelent meg előttem, mikor csak egy pillanatra is elkalandoztam.